:
:
Az Aluinvent DVTK 89-65-ös vereséget szenvedett a Basket Landes otthonában az Európa Kupa negyeddöntõjében és ezzel a továbbjutási esélyei jelentõsen csökkentek.
Telt ház fogadta a csapatokat a Basket Landes otthonában, ez 2000 nézõt jelentett és közöttük volt hat kitartó miskolci drukker is. A mérkõzés elején 11-6-os elõnyt alakított ki a francia gárda, de a DVTK ekkor még meg tudta fogni a meccset. Tina Jovanovic eredményes játékával, aki az elsõ negyedben egymaga 8 pontot szerzett, a magyar csapat fordított és a játékrész végén 20-19-es elõnyben volt. Az elsõ szakasz eredménye felülírta az elõzetes várakozásokat, hiszen a sorozat két legkevesebb pontot kapó együttesének összecsapásán elsõsorban a védekezéssel nem lehettek elégedettek a szakvezetõk.
A második negyed nem indult jól, Horti Dóra nagyon hamar beütötte harmadik hibáját és cserélni kellett. Védekezésben a hazaiak rendezték soraikat, szerzett labdákból tudtak indulni, így 30-22-nél már Maikel Lopez idõkérése miatt állt a játék. Ezt követõen 32-22-nél elérte a 10 pontot is a differencia és ez a félidõig már érdemben nem változott. Rengeteg faultot fújtak a játékvezetõk, a hazaiaknál Gunta-Basko, a DVTK-nál Brewer és Jovanovic is beütötte harmadik hibáját. A félidõ az extra napot kifogó Sliskovic 2+1-es helyzetével zárult, aki ekkor már 15. pontját szerezte. A 41-30-as állás mellett 20 perc játék után elsõsorban a 14 eladott labda volt aggasztó. Ez eredményezte azt is, hogy tízzel több mezõnyvállalása lehetett a hazaiaknak.
A harmadik negyedre sem változott a játék képe. Gyorsan nõtt a differencia, nem telt el két perc, amikor 50-30-nál Maikel Lopez idõkérése szakította meg a mérkõzést. Innentõl kezdve egyértelmû volt, hogy a vereség minimalizálása lehet az egyetlen reális cél. Likhtarovich triplájával került közelebb a DVTK, de a mérkõzés 17-20 pontos differencián állt be. Érezhetõen fáradtan mozgott a magyar csapat, ami a Magyar Kupa nyolcas döntõje után teljesen érthetõ. Elsõsorban mentális fáradtság volt ez, mely a döntések minõségén látszódott. Emellett egyetlen kiemelkedõ egyéni teljesítmény sem érkezett és ezt már nem bírta el a DVTK.
A harmadik negyed végén Czank Timi triplájával 64-49-re felzárkózott Maikel Lopez csapata és a negyedik negyedben 67-53-nál mutatkozott az utolsó esély a kisebb különbségre. Ezt követõen azonban triplákkal – összesen 10-et értékesítettek a hazaiak – a Landes gyorsan növelte elõnyét. A legnagyobb különbség 28 pont volt és végül Czank dudaszós triplájával alakult ki a 89-65-ös végeredmény. Bár valamivel kisebb differenciára számítottunk, de az elmúlt hét extra terhelése után nem szabad számon kérni ezt a mérkõzést a DVTK-n. A Landes pedig különösen a második negyed elejétõl koncentrált játékkal és kiváló dobóformával ilyen különbséggel is megérdemelt gyõzelmet aratott.
A DVTK keretébõl Jovanovic 15, Horti és Czank 13-13 ponttal fejezte be a meccset.
Eredmény
Basket Landes – Aluinvent DVTK Miskolc 89-65 (19-20, 23-10, 22-19, 25-16)
Az Európa Kupa negyeddöntõinek többi mérkõzésérõl rövid összefoglaló ITT olvasható
Statisztika
