:
:
Az Euroliga selejtezõjében Athénban 63-63-as döntetlent játszott az Olympiacos és a Wisla Krakow. A kuparendszerû párharcban folytatás pénteken Lengyelországban.

Fotó: FIBA.Basketball
A hazai pályán játszó Olympiacos kezdett élesebben, pillanatok alatt 7-2-re léptek el. A folytatásban azonban a Wisla Krakow akarata érvényesült. Az elsõ negyed végén már 19-17-re a lengyelek vezettek. A második szakaszban pár ponttal végig a Wisla járt elõrébb. A félidõben 32-29-es állást rögzíthettünk. A harmadik negyed óriási fordulatot hozott a játékban. Hét perc alatt 17-3-as futást mutatott be a Wisla Krakow.
Kis túlzással eldõlni látszott a párharc: remek egyéni teljesítményekkel a játék minden elemében a görög bajnok fölé kerekedett a lengyel gárda. Elsõsorban a spanyol különítmény hozott extrát, Maria Conde és Leonor Rodriguez végül 14-14 ponttal zárt. Mellettük a két amerikai légióst, a centert Mercedes Russel-t és az irányítót Jordin Canadát is ki kell emelni. A Seattle Storm-tól érkezõ fiatal klasszis például 10 ponttal és 10 gólpasszal dupla-duplát ért el élete elsõ Euroliga meccsén.
Az utolsó 10 percnek 51-41-rõl vágtak neki a felek. A Wisla nem tudta a harmadik negyed extráját folytatni. A lelkesen játszó Olympiacos megérezte az esélyt, hogy faraghat a hátrányán. Sõt, három perccel a vége elõtt 55-55-nél utol is érték riválisukat. Innen már egyik gárda sem tudott ellépni. Maradt a kosárlabdában szokatlan, de kuparendszerû párharcban megengedett döntetlen. A Wisla a harmadik negyedben megmutatta, hogy minõségben riválisa elõtt jár, de a negyedikben azt is, hogy ezt csak maximális koncentrációval válthatja továbbjutásra.
Eredmény
Olympiacos – Wisla Can-Pack 63-63 (17-19, 12-13, 12-19, 22-12)
Statisztika



