:
:
Ahogy arról nagy terjedelemben hírt adtunk, péntek hajnalban bemutatkozott a WNBA 2019-es elõszezonjában a New York Liberty. A kínai válogatottal mérkõztek és a találkozó elõtt közel egyórás sajtóbeszélgetést tartott a klub új tulajdonosa, az ismert tajvani-amerikai üzletember Joe Tsai. Érdekes terveket vázolt.
Fotó: sports.yahoo.com
Tsai a sajtóbeszélgetés azon részét, mely a nõi kosárlabdára vonatkozott, két nagy témára építette fel. Az egyik a nyitás a kínai piac felé, a másik pedig a New York Liberty átköltöztetése a nagyobb szurkolói elérést biztosító Brooklynba a Barclays Centerbe.
Az üzletember hangsúlyozta, hogy minden téren szeretné segíteni a kínai-amerikai kapcsolatok javítását. Ennek egy komoly politikai aspektusa is van. A sport terén egyértelmûen a piacszerzés a célja. Ezt szolgálta (részben) az is, hogy Draftolták a 206 cm magas centertehetséget Xu Han-t és vendégül látták a kínai válogatottat. A találkozót élõben közvetítette az ESPN és az egyik kínai sportcsatorna is.
A Liberty, azon túl, hogy szakmailag is sokat nyerhet Xu Han játékával, ha alkalmazkodik az amerikai stílushoz, marketing szempontból is igyekszik kihozni belõle a maximumot. Elsõ WNBA csapatként a legnagyobb kínai közösségi oldalon, a Twitter-hez hasonló Weibo felületen is megjelentek.
Joe Tsai hangsúlyozta, hogy tulajdonosként elsõsorban a szurkolói bázis bõvítése a feladata, a szakmába nem kíván beleszólni. Kiemelte, hogy szüksége van több nézõre és ezzel nagyobb piacra, hiszen a bevételeket így lehet növelni. Minél több szurkolót érnek el, annál jobban növekszik a klub értéke és kerülnek kedvezõbb tárgyalási helyzetbe a partnerekkel. Lehet például többet kérni a televíziós közvetítésekért.
Különösen kényes kérdés ez a Liberty esetében, hiszen a csapat tavaly a Madison Square Garden-bõl közel 50km-rel arrébb egy jóval kisebb csarnokba Westchester-be költözött. A közel 10000 fõrõl 3000 alá csökkent az átlagnézõszámuk. Egy kicsi és tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetõ aréna kerültek ugyanis. Tsai innen a jövõ évtõl Brooklynba a Barclays Centerbe akarja vinni a csapatot, ahol az általa 49%-ban birtokolt NBA gárda a Brooklyn Nets rendezi meccseit.
Nehéz bepréselni az arénába a telített naptár miatt a nõi kosárlabdát, de a szurkolók, a játékosok egyetértenek abban, hogy egy ilyen nagy múltú klubnak egy ilyen rendezvényközpontban méltó helyen kell szerepelnie. Nem véletlen, hogy a felkészülési meccsükön is 4000 feletti nézõszámot produkáltak. Az elérhetõ piac bõvítésének pedig ez lenne az alapja.