Nagy változások a New York Liberty-nél
:
:
A WNBA egyik tradicionális, de az utóbbi években igencsak sikertelen klubja a New York Liberty 2020-tól teljesen új alapokon folytatja működését.
A New York Liberty-t tavasszal megvásároló kanadai, tajvani üzletember Joe Tsai meglépte azt a két változtatást, amire óriási szükség volt, hogy esélye legyen előrelépni a klubnak. Mint ismert a New York Liberty egymást követő második szezonban maradt le a rájátszásról. Idén 10 győzelemmel és 24 vereséggel a 11. helyen zártak.
Nézzük, hogy mik ezek a változtatások. A klub hivatalosan bejelentette, hogy nem hosszabbítják meg a vezetőedző Katie Smith ősszel lejáró szerződését. Az egykori világklasszis játékos 2017. október 16. óta töltötte be ezt a pozíciót. Előtte pedig Bill Laimbeer segítője volt. A sokat bírált edzőnő irányítása alatt azonban egyszer sem sikerült kivívni a rájátszásba kerülést.
A Liberty vezetése arról is döntött, hogy 2020-tól Brooklynban a Barclays Centerben rendezik a hazai mérkőzéséket. Ez az aréna Joe Tsai NBA csapatának a Brookly Nets-nek is az otthona. Az elmúlt két évadban a WNBA szintjén méltatlan körülmények között a 2100 férőhelyes Westchester County Centerben bonyolították le a csapat hazai összecsapásait. A szurkolóbázis jelentős része lemorzsolódott a tömegközlekedéssel szinte megközelíthetetlen külvárosi helyszín miatt. Az alacsony nézőszám miatt ráadásul jelentősen csökkent a klub jegybevétele, mely így további veszteségeket termelt.
A Barclays Center és talán egy tapasztaltabb szakmai vezetés valóban esélyt kínálhat, hogy a New York Liberty újra a régi fényében tündököljön. Erre óriási szüksége is lenne a női kosárlabdának, hiszen a szakág egyik ikonikus klubjáról van szó, amelyet nem csak az Egyesült Államokban és szeretnek nagyon sokan.