Hirdetés
Európa

Nagy várakozás előzi meg Valenciában a 2021-es Európa-bajnokságot



:

:

Hirdetés

Hétfőn jelentette be a FIBA, hogy ugyan marad a spanyol-francia közös rendezés a 2021-es Európa-bajnokság kapcsán. Párizsból viszont Valenciába került a torna végjátéka. Jorge Garbajosa, a spanyol szövetség elnöke minap tartott virtuális sajtótájékoztatót.

Jorge Garbajosa elmondta, hogy manapság kevés jó hírről lehet beszámolni, így szempontjukból egy ilyen esemény, ami ekkora várakozást szül, mindenképpen előremutató.

A közös rendezés igazi csapatmunka. Ahogy a sportban is, ha az egyik társunknak, aki jelen esetben a francia szövetség, problémái adódnak, akkor igyekszünk segíteni.

– mondta a sportvezető, aki elárulta: másfél hónapja zajlanak az egyeztetések Valenciával és a régió vezetésével, hogy átvennék a házigazda szerepet. Két csoport és a negyeddöntőktől a torna végjátéka lesz a településen a jelenlegi tervek szerint. Még azonban sok mindent kell pontosítani.

A spanyol szövetség minden rutinját igyekszik bevetni, hogy egy nagy és profi rendezvényt hozzanak tető alá.

A Fonteta arénában telt házas tornát terveznek és több kísérő rendezvénnyel készülnek. “Azt szeretnénk, ha a város és a régió együtt lélegezne a kosárlabdával.” – összegzett Garbajosa.

Fotó: FEB

Hirdetés