Nagyinterjú a pályafutását befejező Laklóth Annával
:
:
Kedden hivatalosan is véget ért a 2019/2020-as bajnoki évad. Nem lesz már több tétmérkőzés ebben a szezonban hazánkban és ez egyben azt is jelenti, hogy Laklóth Annát már nem láthatjuk a pályán. Az ELTE-BEAC Újbuda klasszisa visszavonult. Bár a kialakult helyzet miatt a klasszikus értelemben vett búcsúmeccs elmaradt, de egy kicsit leültünk áttekinteni az elmúlt 15 évet.
Kezdjük az aktualitásokkal. A 2018/2019-es szezont kiemelkedő hétmeccses győzelemi sorozattal zárta az ELTE-BEAC Újbuda. Nyáron viszont tovább fiatalodott a keret, a mezőny pedig erősödött. Ez a széria nem tudott folytatódni, de te miként értékeled a szezont? Reális a BEAC eredménysora?
Voltak olyan meccseink, amik pár ponton múltak. Ismerős mindenkinek, aki szereti, űzi a kosárlabdát, hogy ilyenkor a szerencse is közrejátszik. A 3-4, de akár a 10 pontos különbség is könnyen kialakulhat. Akár számszerűleg ennél több győzelmünk is lehetett volna, de másik oldalról a Győr legyőzésével biztosan nem számoltunk. Kaptunk is valamit, de úgymond adtunk is. Az otthoni hosszabbítás után elveszített PINKK elleni találkozó, vagy a hazainak titulált, MTK pályán megívott Cegléd-meccs, ahol félpályás kosárral kaptunk ki, ezek mind azoknak a számát növelik, amiket kis szerencsével be tudtunk volna húzni.
Nagyon sok új és fiatal játékosunk volt. Rendkívüli módon átalakult a keretünk a tavalyihoz képest, ráadásul érkezett olyan, aki sérülésből jött vissza, volt, aki másik osztályban játszott. Rögtön a szezon elején elveszítettük Benke Sárát keresztszalag-szakadással. Kiesett a Magyarországon tanuló német Magdalena Landwehr térdsérüléssel, akire szintén számítottunk volna. Két alapember kiválása még feljebb is komoly veszteség, nemhogy itt a tabella végén. Nem minden úgy alakult, ahogy szerettük volna. Én nagyon vártam már a play-out meccseit. Az alapszakasz sok játékosunk esetében kvázi a 0. szezon volt. Ott kezdődhetett volna, hogy azonos képességű riválisok ellen, tét alatt mi az, amit ebből tudnak kamatoztatni. Szerintem most komoly tapasztalattal lesznek szegényebbek. Az én szempontomból pedig jó lett volna tudni, hogy melyik az utolsó meccs, amin pályára lépek. Természetesen ilyenkor azért az egészség a legfontosabb és maximálisan egyetértek a döntéssel, hogy le kellett fújni a bajnokságot.
A szavaidból azt veszem ki, te is azt a véleményt osztod, hogy ebben a nehéz helyzetben szakmailag az alsóházi csapatok veszítettek a legtöbbet. Miután a játékosaiknak ez a folyamatos nyomás alatti szerda-szombat meccsritmus máskor nem tapasztalható meg, szemben a nemzetközi kupás együttesekkel.
Igen, kvázi ez a főverseny azoknak az alsóházi csapatoknak, akik egyébként tele vannak fiatal magyar tehetségekkel. Vagy maguktól, vagy a körülményeik így hozták, de alsóházi csapatot választottak ezek a játékosok abban a reményben, hogy itt meg tudják magukat mutatni a pályán. Ennek egy fontos eleme esett most ki.
Röviden említetted az előbb és a klub Facebook oldalán egy meg is jelent, hogy befejezted profi pályafutásodat. Mi szólt ezen döntés mellett? A statisztikáid nem feltétlenül indokolták ezt és laikusként azt gondolná az ember, hogy az alsóházi terhelés mellett egy-egy pályafutás hosszan elnyújtható.
Már a tavalyi szezonnal úgy számoltam, hogy az utolsó. Sőt úgy jöttem el Győrből, hogy többet nem veszek kosárlabdát a kezembe, kosárcipőt nem húzok a lábamra. Hívott a BEAC, annyira jó volt a milliő, megkedveltem a lányokat. Úgy éreztem, hogy ettől nem tudnék még elszakadni és adtam neki egy újabb évet. Felkészülve arra, hogy ez az utolsó. Én 32 éves leszek májusban, nem kirívóan öreg a sportágban, de nem is fiatal. Aki szuper genetikával rendelkezik, az tud magas szinten még ennél is tovább játszani.
Én már kezdtem érezni magamon, hogy a mozdulat-gyorsaság nem olyan. A regeneráció, a bemelegítés hosszabb időt vesz igénybe. Már tapasztaltam, hogy egyre türelmetlenebb vagyok magammal és másokkal szemben. Nem akartam tüskét hagyni senkiben. Az idősebb játékosoknál megvan az a veszély, hogy többet reklamálnak a játékvezetőknél, összevesznek edzőikkel, társaikkal. Szerettem volna ezt elkerülni és pozitív érzésekkel zárni. Nem azt mondom, hogy a csúcson, mert statisztikában, eredményekben nem ez volt a teteje, de ami tőlem tellett, azt igyekeztem odaadni, így remélem, nem hagyok hiányérzetet senkiben. Bennem is megmarad az a jó érzés, amiért megszerettem a kosárlabdát és így nem lett szenvedős vége.
Könnyebb úgy befejezni, hogy a győri időszak lezárásával egyszer már lelkileg megérett benned ilyen döntés?
Nem, nagyon megerőltető volt így is. Én azt gondolom, hogy ez akkor fog tudatosulni bennem, ha a következő szezonban újra feldobják a labdát és akkor lesz egy újabb mélypont, egy újabb sírás. Nem titok, hogy ez idén is megtörtént. Küszködtem a könnyeimmel, amikor lefújták a bajnokságot és egyértelművé vált, hogy nem tudom úgymond mérkőzéssel befejezni. Annyira átmeneti állapot van az egész országban, az egész világon és a sport világában is, hogy szerintem, ha elkezdődik az új bajnokság, akkor fogom ténylegesen érezni, hogy pontot tettem valaminek a végére. Akkor keletkezik egy nagy űr és én is kíváncsi leszek arra, hogy miként fogom bírni.
Fotó: Girgász Péter – ELTE-BEAC Újbuda
Az utolsó szezon meghiúsult végjátéka helyett tervezel valamilyen búcsúmeccset?
Beszéltük a barátaimmal, egykori játékostársaimmal, akik még játszanak vagy már nem játszanak, edzőimmel, ha majd kitisztul minden, akkor rendezünk egy meghívásos utolsó meccset. Játszunk egy jót játékos, baráti formában és azt nevezzük ki búcsú-mérkőzésnek.
Korábban egy interjúban elhangzott, hogy a BEAC-nál a sportigazgatói szerepkörbe tanulnál bele. Ezt lehet a folytatás, a jövőd?
Már a most véget ért szezonban is dolgoztam ilyen formában a klub mellett. Egyre több mindenbe láthattam bele, egyre több területen segíthettem. Most azzal, hogy lezárult az idei szezon és nincs kieső, így biztos az A-csoportos indulásunk. El kellene kezdeni lassan az építkezést a következő szezonra, amiben ugyanúgy szeretnék részt vállalni. Ez a csapat kialakításában bármilyen munka lehet, amit rám bíznak. Nekem középfokú edzői papírom van, így lehet: korosztályos csapatot is fogok vinni. Jelentkeztem a TF-re szakedzőire. Tervek vannak és szerencsére munkalehetőség is körvonalazódik. Számítanak rám a klubnál, amiért nagyon hálás vagyok. Innentől fogva a pálya széléről, a lelátóról vagy az irodából szeretném továbbra is segíti a csapatot.
Mennyire változtatja meg egy élsportoló szemléletét, ha belekóstolhat a háttérmunkába?
Látom, hogy mennyi munka van egy A-csoportos vagy bármilyen utánpótláscsapat mellett, mögött. Milyen elhivatott és milyen szorgalmas munkatársakra van szükség, hogy ez a gépezet jól működjön. Ha bármilyen probléma van, hirtelen kell megoldást találni vagy improvizálni rengeteg alkalommal. Emberekkel dolgozunk pályán kívül is, látom mennyi probléma merül fel, milyen lehetőségek adódnak. Szerintem nagyon izgalmas és tanulságos. Kicsit kívánom minden sportolónak, hogy valamilyen szinten lásson bele ebbe az oldalába is. Sokkal jobban tudja majd értékelni azokat a klubokat, akik emberként és nem áruként tekintenek rá.
Visszakanyarodva a pályafutásodra. Sokszor nyilatkoztad, hogy mennyire testhez álló a „tyúkanyó szerep” a BEAC-nál. Kívülről úgy érzem, a személyiségedhez kiválóan illik az, hogy másokból igyekszel a maximumot kihozni és ez talán később is hasznosítható.
Jól fogalmaztad meg. Nem akarok túlozni, de úgy emlékszem, hogy minden csapatomnál töltöttem be csapatkapitányi szerepet, kivéve a BEAC-nál. Itt viszont úgy éreztem, hogy minden szavamra, rezdülésemre úgy reagál az egész közösség, mintha Szabó Dórival ketten fognánk a csapatkapitányi pálcát. Valószínűleg ez egy olyan szerep, ami egész életemben közel állt hozzám. Koromtól függetlenül. Győrben is volt olyan, hogy 25-26 évesen én már tapasztaltnak számítottam. Próbáltam magamra gyűjteni azokat a külső és belső jellemzőket, amivel lehet jó irányba terelni egy társaságot. Ez hol sikerült, hol nem. Valahol lehettem volna sikeresebb is. Lehet azért is gondolkozom az edzői pályán is, mert úgy érzem, hogy van bennem még információ, impulzus, amit szeretnék átadni, csak már nem a pályán belülről játékosként. Sportvezetőként is jó lehet, hogy ezeket megtapasztaltam és tudom kamatoztatni abban az ágazatban.
Fotó: Girgász Péter – ELTE-BEAC Újbuda
Megragadta a figyelmemet egy mondatod arról, hogy „lehettem volna sikeresebb”. Ha az eredményeket nézzük, a pályafutásod teljesnek tűnik. Te nem így látod?
Amikor a BEAC-os szezonzáró vacsorán a lányok megleptek a Facebook-ra is felkerült pólóval, akkor tudatosult bennem, hogy milyen eredményeket értem el. Jó volt visszaolvasni, hogy mi minden történt és ez mennyi érmet, mennyi eredményt jelent nekem és elsősorban a győri klubnak. Fontos szereplői az életemnek a győriek, hiszen a bajnoki cím és az érmek is onnan vannak. Maradt bennem hiányérzet olyan szempontból, hogy volt év, amikor Győrben azt gondoltuk a névsor alapján, hogy feljebb fogunk végezni. Ilyeneken szoktam agyalni, hogy ott mi lehetett volna a szerepem, mit csinálhattam volna másként. Nem elsősorban a pályán, hanem azon kívül, mint közösségi ember, összefogó erő. Olyan nagy hiányérzet nincs bennem, egyszer lett volna komolyabb lehetőségem külföldre menni, de akkor sérülés miatt nem vállaltam. Azt nem bánom, mert a magyar bajnokság kompetitív és bárkinek lehetősége van innen erősebb csapatokba elkerülni. Örülök, hogy ezt a 14-15 évet itt tölthettem.
Nem tértünk még ki Győrre, ahol hét év alatt meghatározó szerepet tölthettél be. Talán azzal sem túlzok, hogy sokan még mindig az ottani klubbal azonosítanak. Bármennyire is nehéz volt a vége, arra az időszakra büszkén tekinthetsz vissza. Neked milyen érzéseid vannak?
Csodálatos időszak volt, a mennyet és a poklot megjártuk Győrben. Jó érzéssel gondolok vissza a városra, a csapatra. Igyekszem azokat az utolsó keserű másodperceket, amik a távozásomat megelőzték, nem felidézni. Azt gondolom, hogy jó döntés volt eljönni, hiszen így tudok pozitívan, örömmel, büszkeséggel visszagondolni a győri évekre. Nagyon hálás vagyok azoknak az edzőknek, sportvezetőknek, csapattársaknak, akikkel együtt dolgozhattam. A városnak, a szurkolóknak. Tudom, hogy folyamatosan éri kritika Győrt a nézőszám miatt, de akik ott állnak a csapat mellett, ők végtelenül lelkesek, nagyon szeretnek, végig kitartottak mellettem és mind a mai napig érdeklődnek irántam. Nagyon szeretem a győrieket és szurkolok nekik. Nehéz pontokba szedni az éveket, mert annyi volt, hogy össze is folyik egy kicsit. A bajnoki cím olyan távolinak tűnik, mintha egy másik életben lett volna. Sajnos a Győr velem nem tudott felérni többször a csúcsra, de remélem, hogy előbb-utóbb sikerül nekik és akkor ott tudok lenni, szurkolni nekik.
