Hirdetés
Magyarország

Nagyinterjú a visszavonuló Süle Krisztinával



:

:

Hirdetés

A közelmúltban félbeszakadt évad kellemes meglepetése volt a TFSE-MTK. Az egész szezonban szépen menetelő újonc csapatkapitányát Süle Krisztinát kérdeztük, aki lapunknak azt is elárulta, hogy befejezte profi pályafutását.

Mielőtt a döntésedről kérdeznélek, egy kicsit még tekintsünk vissza a TFSE-MTK szezonjára. Az a magyar mezőnyben sem ritka, ha egy újonc csapat nagy lendülettel, bravúros eredményekkel kezdi szereplését. Nálatok azonban ez a kezdeti lendület a szezon végéig kitartott. Miben látod ennek az okát?

A legfőbb oka az edzői stáb, akik soha nem hagyták, hogy lankadjunk és megelégedjünk. Ezt a Biáék (Magyar Bianka, vezetőedző – a szerk.) sokszor hangsúlyozták a csapatmegbeszélések során. Napról napra, hétről hétre fejlődni akartunk és ennek érdekében rengeteget dolgoztunk. Mindig próbáltunk újdonságot behozni akár a figurák terén, akár a védekezésben. Hittünk benne és mindenki akarta a sikert. Ez egy jó közösség, a mai napig tartjuk a kapcsolatot a külföldiekkel is, nem csak a magyarokkal. Nem elégedtünk meg, mérkőzésről mérkőzésre mindig jobbak és jobbak akartunk lenni.

Szembetűnő volt az egész szezonban, hogy milyen egységesen harcoltatok. Bármennyire is jó közösségi emberek alkotnak egy csapatot, ha van olyan két domináns játékos, mint a TFSE-nél Alisia és Chanise Jenkins, az sokszor szül törésvonalat. Kívülről úgy tűnt, hogy ezt a csapdát ti el tudtátok kerülni.

Két amerikai légiósunk meghatározó volt és annak nagyon örülünk, hogy két ennyire jó játékost sikerült igazolni. Valóban nem volt törésvonal és azért, mert mindenki tudta a csapaton belül, hogy mi a feladata, miben tudja a társait segíteni. Azért működhetett ez ennyire jól széthúzás nélkül. Mindig ment a bohóckodás, mindig húztuk előre egymást, ha valakinek bármi problémája volt, azt közösen próbáltuk megoldani. Ha valaki éppen boldog volt, jó passzban volt, ő igyekezett ezt átadni. Fantasztikus szezont teljesítettünk és tényleg ritka az ilyen csapat.

Ez a 13 játékos személyiségében egymásra hangolódott és jó közösséggé tudtunk formálódni. Sok programon vettünk részt közösen az első héttől kezdve. Sokszor hívott össze ilyen programot a szakmai stáb, de egy idő után már önszervező módon ment, mert valóban jól éreztük magunkat egymás társaságában. A videózások, megbeszélések előtt például közös csapat reggeliket vagy közös ebédeket tartottunk. A játékosok kivétel nélkül kaphatóak voltak arra, hogy ennyit együtt legyenek.

Fotó: MKOSZ / Rébay Viktor

Talán ennek tudható, hogy a februári kisebb hullámvölgy után ilyen szépen felálltatok?

A három vereségből a legfájóbb a PINKK elleni volt. Őket el kellett volna kapni és akkor megelőztük volna a Zalaegerszeget az 5. helyért. Utána még jött a Szekszárd és a Győr meccs. Akkor éreztük, hogy elfáradtunk, ráadásul történtek sérülések is. Minden csapat életében vannak hullámvölgyek, de ott is segítettük egymást. Még inkább azt hangsúlyoztuk, hogy össze kell tartani és vinni egymást előre. Ez volt a kulcs. Nem szabad leállni és ennek köszönhetően a Zalaegerszeget és a Vasast már meg tudtuk verni. Utána jött a Magyar Kupa, ahol szintén jól szerepeltünk.

A Magyar Kupa után a járványügyi helyzet miatt lezárult a szezon. Természetesen ilyenkor az egészség az elsődleges és nem a folytatás, de olvasva különböző sportágak képviselőinek nyilatkozatait szerte a világból, azt látszik, hogy sportolóként lelkileg egy félbeszakadt szezont nagyon nehéz feldolgozni.

Igen, itt nem is arról van szó mi kerül az évkönyvekbe. Az a hiányérzet, hogy annyira klassz évünk volt, olyan rengeteg munkát raktunk bele. Nyilván a lelke mélyén minden csapat, minden sportoló úgy van ezzel, hogy megnézte volna mi van a szezon végén. Lehet, hogy még fel sem fogtam, hogy vége. Talán most kezdődött nálam ez a folyamat. Nekem meg különösen speciális, hogy ez az utolsó szezonom.

Említetted itt a végén, hogy ez az utolsó szezonod. Miért döntöttél a visszavonulás mellett?

A párommal tervezgettük az esküvőt, majd szeretnénk gyermeket vállalni. Én úgy voltam, hogy ha abbahagyom a kosárlabdát, utána jöjjenek a gyerekek. Nem akartam úgymond visszajönni ebből már a pályára. Idén már 33 éves leszek és azt is éreztem, hogy nem mindig vagyok olyan fizikális állapotban. Attól függetlenül, hogy a tapasztalatommal rengeteget tudtam segíteni a csapatnak.

Mikor év elején eldöntöttem, hogy abbahagyom, ennél jobb utolsó évet, ennél jobb csapatot, embereket nem is kívánhattam volna. Nem tudom, hogy lenne-e a következő is ilyen jó. Csonka szezon lett, de rendkívül értékes eredményekkel. Elképesztő módon megbecsültek engem. Azért is gondolom, hogy nekem itt kell befejeznem egy ilyen jó élménnyel.

A MAFC kötelékében dolgozok edzőként, ahol jövőre országosan versenyző kadett „A” csapatom lesz. Rájuk sem tudnék annyi időt fordítani és 100%-ig koncentrálni az ottani munkára, ha folytatnám. Velük is egész évben készültünk már erre a feladatra, ez is közrejátszott a döntésben.

Azzal, hogy félbeszakadt a szezon, klasszikus értelemben vett búcsúmeccsed nem lehetett. Maradt benned hiányérzet?

A vőlegényem bevallotta utólag, hogy az utolsó mérkőzésre szeretett volna egy kis ünnepséget szervezni, hogy kijöjjenek régi sporttársak, barátok és a család. Lehet, hogy fog hiányozni, de igazából azok a barátok, akiket kosárlabda által nyertem, velük továbbra tartom a kapcsolatot. Még az sem kizárt, ha vége ennek az egész mizériának, akkor lehet, hogy lesz valami búcsúztató kisebb berkeken belül. Én azt vallom, nem az számít, hogy legyen ünnepség, hanem az, hogy azok az értékek, kapcsolatok, amiket a kosárlabda adott, megmaradjanak.

Fotó: MKOSZ / Rébay Viktor

A kezdeti BEAC-os, majd győri időszak után az elmúlt 10 évet nézve a BSE, az FTC, a Vasas, a nevelőegyesületed a BEAC, az MTK és végül a TFSE-MTK következett. Nem volt célod, hogy egy eredményorientáltabb vidéki csapatban kipróbáld magad?

Mindig úgy jött, hogy itt Budapesten adódott a lehetőség. Nem maradt bennem hiányérzet. Voltak megkeresések, de én elkezdtem itt az életemet. Nyolc éve vagyunk együtt a vőlegényemmel, edzősködöm, majd jött a 3×3 szakág, ami meghozta a válogatottságot, illetve az U23-as csapat irányítását. Nem volt az bennem, hogy nekem innen feltétlen el kell mennem.

Az sem biztos, hogy annyit játszottam volna. Úgy voltam vele, főleg az utolsó években, hogy inkább több játéklehetőségem legyen: 20-30 perceket töltöttem a pályán és alapembernek számítottam. Én jól éreztem magam ebben a szerepben.

Mindig kitűztem magam elé célt az aktuális csapataimmal. Feljutás, bennmaradás, play-off elérése vagy éppen a Hepp Kupa és ezeket rendre elértük. Én ettől boldog voltam. Azokban a helyzetekben ezek voltak a legfontosabb feladatok és általában olyan célokat kell kitűzni, amik reálisak. Ezeket ott és akkor annak éreztük és keményen megküzdöttünk értük.

A MAFC mellett a 3×3-at is tervezed folytatni?

Természetesen. Most ez a nyár bizonytalan, meglátjuk, hogyan alakulnak a versenyek. Ettől függetlenül azzal is foglalkozom folyamatosan.

Zárásul egy kis napi aktualitás, mert megkerülhetetlen a jelenlegi helyzet. Sportolóként a bajnokság leállását élted át, de közben másik oldalról edzőként is dolgozol. Milyen a hangulat a sportágban? Tapasztalható bizonytalanság?

A bizonytalanság mindenkiben ott van és valamilyen szinten ez a mostani helyzet biztosan érinteni fogja a sportágat. Jóslatokba én nem bocsátkoznék. A MAFC-nál folyamatosan kommunikálunk az edzőkkel. Ötletelünk, rendszeresen vannak online meetingek. A legrosszabb, hogy nem tudjuk meddig tart. Nem tudunk készülni, nem tudom azt mondani a srácoknak, hogy augusztusban biztosan elmehetünk a lefoglalt edzőtáborba.

A bizonytalanság nem jó, de próbálunk összetartani és kihasználni ezt az időszakot olyan dolgokra, amire versenyszezonban kevesebb lehetőség adódik. Erőnlét, a technika rész kerül előtérbe. Az ezekhez kapcsolódó feladatokat adjuk ki. Például arra is gondolni kell azért, hogy nem mindenki kertes házban lakik profi palánkkal, ilyen szempontokat kell figyelembe venni. Én azért bizakodó vagyok, hogy a következő szezonra nagyban nem fogja rányomni a bélyegét.

Hirdetés