Európa

Nagyinterjú Horváth Lillával

Szerző: Nagy Norbert

2020.08.28. 09:08

#BK Klosterneuburg Duchess, #F1, #Horváth Lilla

Harmadik szezonját kezdi Horváth Lilla Klosterneuburgban. Az osztrák női kosárlabdáról, a mezőny átalakulásáról beszélgettünk.

Javíts ki, ha tévedek, de ha jól látom, akkor 2016. április 25-én léptél utoljára pályára tétmeccsen Magyarországon.

Lehetséges, ezzel megfogtál. Az biztos, hogy egy bajnoki döntő volt. Kislányom születése után még visszatértem Győrbe és sikerült bejutnunk a döntőbe. Sajnos 3-0-ra kikaptunk a Soprontól, de igen, valóban lehetett az az utolsó hazai mérkőzésem.

Ezt követően miért igazoltál Ausztriába?

Először a férjem, Hajdu Gábor, aki kézilabdázó, kapott egy ajánlatot Bécsből és utána én is a Flying Foxes-nál kezdtem el játszani. Az a csapat azóta megszűnt, de azzal kezdődött az ausztriai pályafutásom. A tervünk az volt, hogy hazaköltözünk Sopronba, mivel én onnan származom. Ezt a férjem is támogatta és kezdetben onnan jártunk ki Bécsbe, minden nap ingáztunk az edzésekre. Aztán a férjem Krems an der Donau városába igazolt és két éve kiköltöztünk ide. Azóta itt élünk.

Sterbenz László szép sikereket ért el korábban a Flying Foxes csapatával és azok az eredmények itthon is nagyobb figyelmet kaptak. Hogy kellett elképzelni a munkát annál a klubnál?

Sajnos én már nem dolgoztam Sterbenz Lászlóval, de a segítségével jutottam ki. Nagyon jó kapcsolatot ápolt az ottani vezetőséggel és ezért a lehetőségért a mai napig hálás vagyok. Szinte egy új fordulatot vett az életem azzal, hogy a férjem is és én kint tudtunk játszani.

A Flying Foxes akkoriban egyeduralkodó csapatnak számított. Európai nemzetközi kupás szintű keretünk volt: négy-hat légiós, köztük két amerikaival és jó osztrák játékosokkal. Financiálisan is jó körülményeket teremtettek. Nem játszottunk igazán szoros meccseket és egyértelmű volt abban a szezonban is, amikor én ott játszottam, hogy mi leszünk a bajnokok.

Amikor én ott voltam, osztrák edzőkkel dolgoztunk és jó munka folyt, de igazság szerint a hangsúly a játék élvezetén volt. Nagyobb teret adtak a játékosok igényeinek edzéseken is az egyéni képzésekkel, illetve a fizikális felkészítéssel.

Nekem nagyon megmaradt az a pillanat, amikor bejelentették a Flying Foxes megszűnését, akkor egy osztrák újságíró kolléga Twitteren úgy kommentálta a hírt, hogy megszűnt a női kosárlabda. Reális veszélye volt ennek, de végül nem ez történt. Sőt talán kiegyenlítettebbé és motiváltabbá vált a mezőny.

Én is ezt veszem észre. Egyébként azt gondolom erről, hogy amíg volt a Flying Foxes, addig a többi egyesület meg sem próbálta felvenni a versenyt financiális és sportszakmai értelemben. Amióta megszűntek, mindegyik klub igyekszik kidolgozni egy stratégiát. Ennek keretében megtartani a játékosokat, erős osztrák magot kialakítani. Ezzel együtt ugyanis bejött egy olyan szabály a csapatoknál, hogy profi légióst nem lehet igazolni. Tehát, akinek menedzsere van és úgymond profi státuszú, nem jöhet Ausztriába.

Jelenleg a teljes liga amatőr státuszú. Ezzel együtt viszont tényleg egy jó kis bajnokság született meg. Lehet, hogy nincs olyan magas színvonal, de az első 3-4 csapat mindig izgalmas meccseket játszik. Annak nagyon örülök, hogy kiegyenlítettebb lett a küzdelem. Azt tapasztalom a szövetség részéről is, hogy elkezdtek egy kicsit nagyobb hangsúlyt fektetni a női kosárlabdára. Invesztáltak a szakágba, a mérkőzéseink online élőképes közvetítés formában nézhetőek és tavaly óta az élő online statisztika is kötelező.

A Flying Foxes után a BK Duchess – Klosterneuburg játékosa lettél. Ennél a klubnál miként zajlik a munka?

Nagyon jó kis csapat jött össze. Az elmúlt két évben megnyertük a kupát és idén szerettük volna a bajnokságot, de azt itt sem fejezték be a járvány miatt. Klosterneuburg-ról azt kell tudni, hogy nagyon nagy a hagyománya a kosárlabdának. Az egyesület rendelkezik női és férfi szakosztállyal is. Mind a két csapat első osztályú és ez egyedülálló. Még egy bécsi klub működik így, de ők nem tartoznak az élmezőnybe.

Az egyesület sokat fordított a női csapatra. Nyilván ez egy amatőr liga, van, akinek csak hobby, de megpróbáltak motivált játékosokat hozni. Mindenki megértette a szerepét és kialakult egy olyan mentalitás, hogy egy célért közösen dolgoztunk. Ennek megfelelően az edzéseken is jó munka zajlott. A meccseken pedig a sok befektetett energiának meglett a gyümölcse. A leállás előtt utoljára éppen a kupadöntőn.

Milyen közönsége van a sportágnak? Vannak olyan klasszikus értelemben vett szurkolóitok, mint például a magyar csapatoknak?

Igen, szurkolnak nekünk és ehhez van is egy érdekes tapasztalatom. Amikor bejutottunk tavaly az elődöntőbe, akkor a férfi meccs előtt játszottunk és kijött 5-600 néző. Jó hangulat kerekedett és sok csapattársamnak ez hozta meg vagy éppen hozta vissza a motivációt. Többeknek például az első élménye volt, hogy olyanok is kijöttek, akik nem ismernek minket, csak olvastak az újságban rólunk és kíváncsiak voltak a csapatra.

Alapvetően a bajnokikon a családtagok, barátok vannak jelen és nincsenek csak úgy érdeklődők, akik bejönnek megnézni egy női meccset. Ahhoz képest ez az elődöntős élmény egy nagy újdonság volt. Klosterneuburg olyan helyszín, ahol ez meg tud valósulni, mert magában a városban is sokan szeretik a kosárlabdát.

Ha maradunk az élményeknél, akkor a februári kupadöntő kiemelkedő izgalmakat hozott. Magabiztosan vezetettek, ha jól emlékszem 40-21 volt az eredmény, de ezt követően a Graz fordított és szoros végjáték lett.

Valóban nagyon izgalmas volt. Addig nekünk abban a szezonban nem sikerült legyőzni a Grazot. Úgy készültünk arra a döntőre, hogy nagy lehetőség kapujában vagyunk. Ha addig nem is sikerült őket legyőzni, de most sikerülhet és nagy dolgot tudunk véghez vinni.

Én többször visszanéztem a meccset. Mindenki nagy hittel lépett pályára, kidolgoztunk egy taktikát – amiben ilyen szinten három-négy éve nem volt részem -, tudtuk, hogy mit szeretnénk játszani támadásban és védekezésben. Szépen végrehajtottuk és mindenki koncentráltan, önbizalommal telve játszott.

Az első félidőben csodálatosan kijött minden. Vezettünk 20 ponttal, de ott egy kicsit megijedtünk a lehetőségtől. Onnan lett egy kis visszaesés, de pár pontot megtartottunk az előnyünkből és megnyertük a kupát. Egy percig sem fordult meg a fejelemben, hogy kikaphatunk. Végig a kezünkben tartottuk az irányítást.

Nem szeretnék abba a hibába esni, hogy kívülről beleokoskodom, de valahol azt érzem a jövőnek, amire az előbb tettél utalást. Megtartani a játékosokban, hogy a sportág szeretetéért játszanak, de közben egy kicsit erősíteni a taktikai felkészítést, az edzésmunkát.

Abszolút ezt érzem én is. Azok a fiatalok, akik jelenleg gimnazisták és kosarazni szeretnének komolyabban, bennük fel sem merül, hogy Ausztriában maradjanak. Sok lány, fiú tanul kint Amerikában és ott játszanak. Ezt a korosztályt is jó lenne azonban legalább 18 éves korig jobban felkészíteni, hogy ne kint kelljen mindent az alapoktól megtanulni.

Taktikailag és technikailag sem annyira képzettek a játékosok, de most azt látom, hogy vannak motivált edzők. A taktikai fegyelem, a technikai képzés erősödhet a bajnokságban és ebből az osztrák játékosok profitálhatnak.

Hat év után először rendeztek klasszikus nagy nyári válogatott összetartást és ez a szövetségtől jel, hogy szeretnének a női szakágra nagyobb figyelmet fordítani. Ha ebbe mi játékosok is bele tudunk tenni fegyelmezettséget, motivációt, akkor ez az osztrák liga egy jól működő félprofi, amatőr bajnokság lehet itt Európában.

A megváltozó finanszírozási környezet miatt éppen akkor indult fejlődésnek a magyar középmezőny, amikor eltávolodtál a hazai közegtől. Én azt gondolom, hogy lenne helyed. Nem húz vissza a szíved?

Megmondom őszintén, nem. Én valahogy úgy vagyok vele, hogy elég volt a profi szemléletből olyan szempontból, hogy napi két edzést kell teljesíteni hétközi nemzetközi kupás szerepléssel. Ez a feszített tempó nekem sok lenne. Én azt érzem, hogy már motivációm sem lenne rá és lehet, hogy már energiám se.

A mai napig követem a mezőnyt, naprakész vagyok, de a szívem nem fáj miatta. Nagyon jó helyre kerültünk. A férjemmel megtaláltuk a számításainkat. Nagyon jól érezzük magunkat és egyáltalán nincs bennünk hiányérzet.

Itthon valóban igyekeznek a bajnokság menetrendjével a topligák ritmusát tartani. Ausztriában viszont jóval kevesebb a mérkőzés.

Ez itt még valóban gyerekcipőben jár. Ha két hétig nincsen meccsünk, akkor másfél hétig nem is edzünk. Akkor a mérkőzés előtt két edzés van és úgy indulunk neki. Így tudnám a bajnokságot leírni. Az alapozást is csak jövő hét után fogjuk elkezdeni. Sajnos olyan dolgokra még nem fektetünk hangsúlyt, mint megcsinálni egy hosszabb alapozást vagy egy januári mini-alapozást beiktatni.

A bajnokságban lévő szüneteket nem pótolják még edzésekkel vagy egyéni képzésekkel. Például Magyarországon, ha volt két hét szünet, akkor a legtöbb csapatnál, ahol játszottam, egy vagy két szegmenst kivettünk, ami annyira nem ment és azt gyakoroltuk napi kétszer másfél órában. Itt egyáltalán nincs ilyen, ha szünet van a bajnokságban, akkor nekünk is szünet van.

Ezt mennyire volt nehéz megszokni?

Nekem nehéz volt átállni erre. Az első ilyen élményem, amin hónapokig nem tudtam túllépni, hogy a csapattársaim mondták: csütörtökön nem jönnek edzésre, mert a Stadthalléban valamilyen koncert lesz. Nem jöttek és nekem meg ezen rugózott az agyam, hogy a koncertet választják edzés helyet.

Rá kellett jönnöm, hogy itt nem profi szemlélet uralkodik. Itt pénzt sem keresnek annyit a lányok és nem lehet mindenki életét alárendelni a kosárlabdának. Itt a játékosok életében ez csak a harmadik-negyedik helyen áll a barátok, az iskola, vagy például az utazás után. Kevés ember van, akinek a kosárlabda az élete.

Kicsit profibb szemlélet nem hajt?

Egyáltalán nem. Most már én is felvettem ezt a szemléletet és nem zavarnak ilyen dolgok. Sőt, próbálom is ezt a mentalitást megtanulni, ha mondhatom ezt. Itt Ausztriában a profi teremsportoknak nem nagyon van hagyománya. Most épül ki ennek rendszere és a háttere. Mind a mai napig rácsodálkoznak például a férjemre is, hogy ez a munkája, a kézilabda.

Magyarországon nagyon más a helyzet a társadalmi megbecsültségben és most a sporttámogatásoknak köszönhetően gazdaságilag is. Jobban megvan ennek a hagyománya, kultúrája, ami szerintem egy nagyon szerencsés, kivételes helyzet. Itt Ausztriában teljesen más, de mi sem panaszkodhatunk.

Számítanak rád a következő szezonban is Klosterneuburgban. Mennyire befolyásolta a klub életét a világjárvány?

Másfél hónappal ezelőtt találkoztam az ügyvezetőnkkel és mondta, hogy a büdzsé egy kisebb része nem áll rendelkezésre jövőre. Tehát kisebb költségvetéssel tudunk dolgozni egyesületi szinten, de így is együtt fog maradni a mag. Számítanak mindenkire, aki az előző szezonban is játszott. Egy két változás lesz. Visszajön hozzánk egy régi csapattársunk, aki eddig a német másodosztályban játszott és ő komoly erősítésnek mondható. Jó kis csapatunk lesz, remélem, hogy a következő szezonban is harcban leszünk az aranyéremért.

A bajnokság el tud indulni?

A mi részünkről annyit tudok, hogy hamarosan tesztelnek minket a koronavírusra, mert az itteni előírások szerint csak negatív eredmény felmutatásával lehet elkezdeni az edzéseket. Egyelőre ennyi biztos, de azt, hogy a bajnokság mikor kezdődik, egyáltalán ősztől miként megy tovább az élet, azt még nem tudjuk.

Mindenki reménykedik benne, hogy október elején, közepén el tud indulni a bajnokság. Ha nem is rendes üzemmódban, de bizonyos előírások betartása mellett még a nézők is be tudnak jönni. Egyelőre erről nincs hivatalos értesítés. A szövetségben most a válogatott program lezárásával és a 3×3-as olimpiai selejtezővel vannak elfoglalva. Ha ezek lecsengenek, akkor dönthetnek a bajnokságokról.

Az a baj, ha bármilyen döntés is születik, de például másnap megugrik a fertőzöttek száma és az egészségügyi miniszter megváltoztatja az előírásokat, akkor módosul minden.

Itthon a jelenlegi rendszerben sokan igyekeznek maradni a sportág mellett. Ausztriában ez hogy néz ki? Neked lenne lehetőséged elhelyezkedni a klubnál?

Igen, éppen a múlt héten beszéltem a klosterneuburg-i utánpótlás vezetőjével. Magyarországon megszereztem a “B” edzői minősítést és szeretnék az utánpótlásban maradni. Nem tudom, hogy milyen lehetőségek lesznek, mert most szeretnék új koncepció mentén felépíteni az utánpótlást. Ebben mindenképpen szánnak nekem szerepet, de nem dőlt el, hogy milyen formában.

Szívesen dolgoznék utánpótlás edzőként, vinnék egy utánpótlás csapatot is, de nehéz az első osztállyal összeegyeztetni, ráadásul nekem ingázni kell Krems és Klosterneuburg között, ami 50 perc utazás. Mindent össze kell hangolni.

Soproni nevelés vagy, majd játszottál Pécsett és Győrben. Három nagy bázisnál megfordultál. Egyik helyről sem csábítanak valamilyen szerepkörbe?

Nem, mert akikkel így találkoztam a régi klubjaimból, akár vezetőkkel is, mindenki tudja, hogy jól érzem magam. Tudják, hogy nálunk ez egy családi döntés volt, hogy Ausztriába költöztünk. Mostanában nem fordult meg a fejünkben, hogy hazamenjünk. Szerintem a közeljövőben nem is fog, de ki tudja, hogy mit hoz az élet. A közeli jövőnket mindenképpen itt tervezzük és ha otthon járok, találkozok kosárlabda közeli emberekkel, mindenkinek elmesélem jó élményeimet és azt, hogy mennyire jól érezzük magunkat, mennyire jó helyen vagyunk itt.

Gondolom azért néha a nosztalgia elfog.

Persze, jó élményként gondolok vissza a magyarországi eredményeimre. Néztünk például a YouTube-on régi pécsi meccsvideókat és mutattam a kislányomnak, hogy mennyi ember előtt játszottunk. Vagy amikor Sopronban visszajátszották a régi mérkőzéseket és újra láthattam azt, amikor a salamancai Final Four-on szerepeltünk. Én akkor még nagyon fiatal voltam. Ezek nagyszerű élményként maradtak meg, de közben nem úgy élem meg, hogy milyen jó lenne, ha még lennének ilyen eredményein.

Én személy szerint elégedett vagyok azzal, amit elértem és a mostani életemmel is. Itt mindenkinek elmesélem, amikor kérdeznek a korábbi csapataimról, a magyarországi élményeket. Sopront, Pécset még itt is ismerik, de Győrt is mindig megemlítem és nagyon büszke vagyok, hogy ezekben a klubokban játszhattam.