Nagyinterjú Juhász Dorkával
:
:
Megkezdődött az egyetemi évad az Egyesült Államokban. Juhász Dorkával beszélgettünk az elmúlt hónapok történéseiről, a világjárványról, egyéni elismerésekről és a csapatépítésről.
Az Ohio State magyar tehetsége felkerült a Naismith-díj 50-es listájára és ősszel a Big Ten Konferenciában is a legjobbak közé választották.
Rögtön vágjunk is a közepébe. Mikor kezdtétek a csapatedzéseket? Egyáltalán a jelenlegi járványhelyzetben milyen körülmények között tudtok dolgozni?
A koronavírus miatt bevezetett szabályok értelmében szinte az egész nyarat külön kellett töltenünk. A csapatedzéseket csak augusztus elején kezdhettük el, nagyon szigorú szabályok mellett. Ezt úgy kell elképzelni, hogy kezdetben hat embernél több nem lehetett a csarnokban, nem foghattuk meg ugyanazt a labdát. Nagyon nehézkezesen indult emiatt a felkészülés.
Október elején jött el a fordulópont, amikor már olyan edzések zajlottak, hogy lehetett kontakt a játékosok között. A fiú edzőpartnereinket – akik segítik a munkánkat – ekkor már szintén beengedték a csarnokba. Azóta is naponta tesztelnek minket. Itt Ohio államban sok a fertőzött, jelenleg nem túl jó a helyzet.
Sokáig kérdéses volt, hogy november végén vagy januárban lesz a bajnoki rajt. Azért gondolom minden nehezítő tényező ellenére könnyebbség, hogy nem kellett januárig várnotok.
Persze, mi nagyon izgatottan vártuk, hogy újra játszhassunk. Általában november elején szokott kezdődni a szezon. Nagyon nehéz mentálisan kezelni ezt a helyzetet. Például az első tervezett meccsünk előtt, amit aztán az ellenfél csapatában megjelent pozitív eset miatt töröltek, már túl voltunk a scouting-on és utána kaptuk a hírt, hogy nem játszunk. Fel kell készülünk arra, hogy sokat edzünk, készülünk egy csapatra és utána esetleg mégsem kerül lejátszásra az adott mérkőzés. Sajnos ez egy ilyen szezon lesz.
Mennyire lesz így igazságos a szezon? Összetett az egyetemi versenyrendszer és még egy átlagos évben is nehéz a különböző konferenciákat, szakmai programokat összehasonlítani, vagy éppen az országos rangsorokat elkészíteni, illetve tavaszra az NCAA Tournament 64-es főtábláját összeállítani.
Igen, ez tényleg nehéz. Nem olcsó folyamatosan tesztelni és például a kisebb iskoláknak ezzel el is úszik az esélyük. Nekik így nem lehet mérkőzéseket szervezni. Én nem mondanám ezt igazságosnak. Vannak halasztások, aki szerencsés, az tudja pótolni az elmaradt mérkőzést. Például a legutóbbi szerdai mérkőzésünket is utólag rakták be, mivel az első meccsünk elmaradt.
Mi szerencsések vagyunk, de sok csapatnak nincs lehetősége újratervezni. Nehéz lesz így kiegyensúlyozott, egységes szezont futni. Ez egy ilyen őrült év lesz. Ki tudja mikor ér véget a szezon? Egyáltalán lesz-e NCAA Tournament az évad végén? Meglátjuk, hogy alakul. Mi azt mondjuk, hogy mindig a következő meccsre kell koncentrálni.
Március elején fújták le a szezont és november végén kezdtetek, tehát nagyjából hat héttel lett hosszabb a meccs nélküli időszak, mint egy átlagos évben. Érzed magadon ennek a leállásnak a hatásait?
Mindenképpen. Már önmagában azt, hogy nyáron nem tudtunk egymás ellen játszani. Nem találkozhattam a csapattársakkal, nem volt csapatmunka, közös képzés, mindenki egyénileg készült. Az első mérkőzést most játszottuk november végén és érezni lehetett a játékon, hogy hosszabb kihagyás után vagyunk. Ilyen helyzetben a sérülésekkel is meg kell küzdeni. Remélem, ahogy haladunk előre, úgy egyre jobbak leszünk.
A leállás alatt voltál itthon?
Szerencsére haza tudtam menni. Eleinte nem volt biztos, hogy lesz erre lehetőségem, hiszen lezárták a határokat és jelentősen lecsökkent az Európába menő repülőgépek száma. Figyelembe kellett venni azt is, hogy nem biztos, hogy vissza tudok jönni. Attól féltem, ha haza is jutok, mi történik akkor, ha nem engednek beutazni az Államokba. Akár az ösztöndíjam is elúszhatott volna.
Az egész nyaramat itt töltöttem és csak július végén tudtam hazamenni három és fél hétre. Ennek nagyon örültem. Hosszú ideig nem láthattam a családomat, ez az együtt töltött idő jól jött. Nagyon boldog voltam. Szerencsére akkor Magyarországon a járvány szempontjából még jó volt a helyzet, a Balatonra is el tudtam menni. Élvezhettem a hazai ízeket és a családdal, barátokkal való találkozást.
Amikor kirobbant a járvány, volt benned félsz, hogy egy másik kontinensen, távol a családtól kell ezzel a helyzettel megbirkózni?
Meg kell mondjam Neked, hogy számomra az volt az igazán ijesztő pillanat, hogy egyik napról a másikra milyen gyorsan véget ért a szezon. Egyik héten még játszottuk a konferencia-döntőket, utána aztán mondták, hogy ki kell költözni a kollégiumból, mert le fogják zárni az egyetemet. Volt ijedtség természetesen, akkor még keveset tudtunk a Covid-ról és szüleim is aggódtak értem otthon, mert nem tudtak segíteni a távolból. Minden nap beszéltünk telefonon, így próbáltuk átvészelni a helyzetet.
Akkor most nem is a kampuszon élsz?
Nem, egy apartmanban, nagyjából öt percre lakom a csarnoktól. Ez talán biztonságosabb, mint a kampuszon, mert az értelemszerűen egy nyitott közösségi tér tele más diákokkal. Ott random tesztelik az embereket. Ahol én lakom, ott nagyrészt sportolók élnek, akiket minden nap tesztelnek és így talán ez egy kicsit védettebb környezet.
Az oktatásban a személyes jelenlétet követelő kurzusoknál létszámkorlátot vezettek be. Nekem például szerencsém van, mert ebben a félévben egyetlen bejárós órám sincs. Minden órám online zajlik és ez is nagy segítség.
Az egyetem vezetése szigorú keretek között próbálja betartatni a távolságtartás szabályait, bár már első egyetemi focimeccs kapcsán is volt ijedtség. Itt az a szokás, ha játszik a csapat, akkor a meccsnapon már reggeltől nagy közösségi élet zajlik a campusban. Annak ellenére is, hogy nincsenek nézők, tartottak attól, hogy a diákok nem fogják tartani a távolságot és közöttük gyorsan terjedhet a járvány.
Közelmúltban volt Hálaadás, hamarosan Karácsony. Több az izgalom a diákok hazautazása miatt, sajnos én biztosan nem tudom otthon tölteni a Karácsonyt…
Kicsit tekintsünk vissza az elmúlt évadra. Én úgy jellemeztem a tavalyi évadot egy cikkben, amikor a Big Ten döntőjéig meneteltetek, hogy ez minden előzetes várakozást felülmúlt. Belülről is így éreztétek?
Igen. Szerintem, aki látott minket a szezon elején és a végén is játszani, az az mondja, hogy két különböző csapat voltunk. Év közben nagyon sokat dolgoztunk és fejlődtünk ezzel a fiatallal kerettel. Én úgy érzem esélyesek voltunk az NCAA Tournament-en is. Azzal a játékkal, amit a konferencia döntőjében mutattunk ott is valami nagy dolgot érhettünk volna el. Sajnos, amikor leállították a szezont, az álmaink összetörtek.
Új csapatunk van idén, sok új játékos érkezett, de szerencsére a kezdőötösünk megmaradt tavalyról. Bizakodva várjuk, hogy a Big Ten Konferenciában miként fogunk teljesíteni. Reméljük, hogy idén is jó helyezést érünk el.
Fotó: Ohio State
Olvasva az elemzéseket, veletek kapcsolatban sokszor kiemelték azt, hogy a kezdőötös visszatérésével az a fejlődési ív, ami tavaly jellemzett titeket, folytatódhat.
Igen, az a pozitívuma ennek a helyzetnek, hogy jó körülmények közt megy a munka. Szerencsére nem állítottak le minket és a mi kis “buborékunkban” a tervezett feladatokat el tudjuk végezni. A kémia talán még jobb is, mint tavaly. Nagyon jó és dolgos újoncok jöttek idén. Nincs gond a hozzáállással.
A vírushelyzet miatt nem érintkezhetünk a csapaton kívül más iskolai barátokkal, mivel őket nem tesztelik és mi nem kockáztathatunk. Ennek a pozitívuma, hogy egy kicsit összehozott minket. Csak mi vagyunk egymásnak, sok időt töltünk együtt. Összejövünk valakinek az apartmanjában, meccseket nézünk, beszélgetünk és ez nagyon sokat segített az összeszokásban.
Az amerikai időszak alatt sok szép és fontos elismerést kaptál. Van ezek között olyan, ami különösen megdobogtatta a szívedet? Amire azt lehet mondani, hogy ezért megéri csinálni?
Én az idei Naismith-díj 50-es listájára való felkerülést mondanám, most az áll legközelebb a szívemhez. Nem számítottam rá, hogy beválasztanak. Ebben az a nagyon nagy elismerés, hogy nem csak a konferenciában választottak be a legjobbak közé, hanem országosan az 50 legjobb játékos közé kerültem.
Ez nagy motivációt jelent a folytatásra. Erőt is ad, hogy az a munka, amit nyáron elvégeztem addig, amíg nem tudtam hazamenni, elkezd úgymond kamatozni. Nagyon várom a szezont és remélem, hogy idén is meg tudom mutatni a tudásomat.
A csapatot országosan a 19-20. helyére tették. Ezt hogy értékelte a szakmai stáb?
Nagyon pozitívan. Tavaly a szezon előtt a fiatal csapatunkat nem várták ennyire előre és talán év közben sem voltunk ilyen magasan a top25-ben. Nagy elismerés ez, ami azt mutatja, hogy milyen potenciál van a csapatban.
Ha így dolgozunk együtt a továbbiakban, akkor nagy dolgokat érhetünk el. Mindannyian motiváltak vagyunk és ez sokat segít ebben a helyzetben. Az is nagyon fontos, hogy nem csak a konferencián belül, hanem országosan is elismerik a munkákat.
Említetted a nyári munkát, az egyéni képzéseken mire helyezted a fókuszt?
A labdavezetésre és a labdabiztonságra figyeltem jobban. Tavaly sokat játszottam magas poszton, így talán erre kevesebb hangsúlyt fektettünk szezon közben. Ez a nyári időszak mindig nagyon jó arra, hogy olyan posztokon is dolgozzak, amire a szezon közben nem volt lehetőségem.
A dobásbiztonságot próbáltam még fejleszteni és az erőnlétre is figyeltem. Nagyon sokat kondiztunk és a dinamikámat, a lábmunkámat fejlesztettük. A fő szempont, hogy a külső posztú játékosok erényeit is erősítsem a játékomban.
A harmadik évedben jársz, így szerintem már releváns megkérdezni: miben más a mostani Juhász Dorka, ahhoz képest, aki 2018 őszén elkezdte az egyetemet az Egyesült Államokban?
Talán magabiztosabb lettem. Az első évem az ACL-műtétem utáni visszatérő szezon volt. Belegondolva a változásokba, azt emelném ki, hogy ahhoz képest jobban bízok magamban, a térdemben és jobban kitudom használni a testemet, hogy pozícióba kerüljek.
Úgy gondolom, hogy a belső játékom, a palánk alatti mozgásom fejlődött sokat, míg a külső posztot tekintve a kinti dobásaim pontosságát emelném ki. Ettől függetlenül a következő szezonokban még sokat kell fejlődnöm, hogy elérjek oda, ahova szeretnék.
Pozitív számomra, hogy látom a fejlődést és az is sokat számít, hogy más szakemberek, illetve a média is elismerik ezt.
Eddig csak a kosárlabdáról beszéltünk, de gondolom a kint töltött idő emberileg is formált.
Már az, hogy anyanyelvi szinten beszélem az angolt, megváltoztatott. Óriásit változtam gondolkodásban ahhoz képest, amikor kijöttem. Kezdetben mindent próbáltam magyar nyelvről lefordítani angolra, ami nehézkes volt és a tanulásban is gondot okozott. Az első hosszabb esszéknél még a szöveget leírtam magyarul és azt próbáltam lefordítani. Most már eljutottam oda, hogy angolul gondolkozom, amikor itt vagyok.
Emellett úgy tudnám összefoglalni ezt az időszakot, hogy felnőttem és önálló lettem. Pécsen, a családhoz közel kosárlabdáztam. Soha nem játszottam máshol. Itt egy másik kontinensen önállóan kellett boldogulnom. Ez egy nagyon pozitív élettapasztalat.
Talán még korai, de zárásul, beszéljünk egy kicsit a jövődről. Hogy foglalnád össze a szakmai terveidet?
Úgy gondolom, hogy ez még korai. Természetesen a profi kosárlabda a cél, remélem nem az egyetemi kosárlabda lesz nekem a végállomás. Nagy álmom a WNBA, talán ezt nevezném meg elsődleges célomként, emellett szeretnék alapemberré válni a nemzeti válogatottban.
A profi kosárlabda lehet számomra a jövő Európában vagy bárhol a világban, de arról, hogy hol, még nincs értelme gondolkodni. Pszichológiát tanulok és a diploma megszerzése az elsődleges cél számomra. Most tavasszal várhatóan le fogok tudni diplomázni és utána lesz időm gondolkozni a jövőn.
Fotó: Ohio State
