Hirdetés
Magyarország

Nagyinterjú Katona Szidóniával



:

:

Hirdetés

A TFSE-MTK színeiben folytatja pályafutását Katona Szidónia, akivel a válogatott programról, a sérülés utáni rehabilitációról és a rutinos játékosok szerepéről is beszélgettünk.

Különleges nyár volt az idei számodra, a 3×3-as és az 5:5 válogatottban is számítottak a játékodra. Hogy élted ezt meg?

Nekem nagy megtiszteltetés volt, hogy mindkét válogatottban számítottak rám. Mind a kettőt szerettem volna és nem akartam választani. Nagyon jó, hogy így kijött a lehetőség: két hét az egyik, két hét a másik csapatnál. Ettől függetlenül nehéz volt átállni a 3×3 után az 5:5-re.

Miként fogalmaznád meg a szurkolóknak a két szakág közötti legnagyobb különbséget?

A 3×3 sokkal pergősebb, rövidebbek a mérkőzések, hárman vagyunk a pályán és a játék jellegéből adódóan állandóan történesnek kell lennie. Az 5:5-ben – nem tudom, hogy ezt a szurkolók is így látják-e -, ugyan ott is mindig mozgalmas a játék és történés van a pályán, de a 3×3-ban még inkább mindig ott kell lenni. Hírtelen váltásokra van szükség támadás és védekezés között. Gyorsan kell döntéseket hozni.

A 3×3-as válogatottal hogy jött a kapcsolatod?

Én négy évvel ezelőtt már voltam kerettag. Ugyanúgy párhuzamosan zajlott a két szakág akkor is és egy nagyon hosszú nyár kerekedett azzal. Hétfőtől péntekig 5:5 edzések, utána hétvégén 3×3-as tornák. Nem tudtam edzeni a csapattal akkor és fokozatosan el is maradozott a közös munka. Utána évekig kizárólag 5:5-ben szerepeltem és márciusban a szolnoki összetartáson tértem vissza a 3×3-hoz.

Bármi történhet, így fontos, hogy ott is bővüljenek a választási lehetőségek.

Ne történjen semmi, én azt kívánom! Nem csak ezért fontos a bővebb keret. Négy ember utazik, de kell a minőségi edzésmunkához nyolc ember. Egy olimpiai selejtezőre és remélhetőleg egy olimpiára készülő válogatottról beszélünk, ahol ilyen szempontból is biztosítani kell a feltételeket.

Térjünk át az 5:5 válogatottra. Milyenek a benyomásaid arról a két hétről, amit a csapattal tölthettél?

Nagyon megváltozott a csapat, teljes vérfrissítés történt. Nekem persze hiányoztak azok a régiek, akikkel sok évet együtt lehúztunk, viszont nagyon aranyosak a mostani kerettagok is. Egy fiatal csapat és pozitív benyomást tettek azok, akiket korábban csak a pályáról ismertem. Nagyon jó társaság formálódott.

Az edzéseken igazából csak annyi nehézséget tapasztaltam, hogy a három hónap karantén után, amikor nem lehettek csapatedzések, kicsit lemaradva éreztem magam. Mire megérkeztem a 3×3 után a többieknek már volt két hetük beleszokni az 5:5-be. Meg kellett szokni, hogy nem hárman, hanem öten vagyunk egy csapatban. Egyszerre nem hatan, hanem tízen vagyunk a pályán. A végére azért szerintem sikerült belejönni.

Neked nem csak a válogatottak szempontjából volt szokatlan az elmúlt időszak. Súlyos sérülésből, keresztszalag-szakadásból tértél vissza. Ez nem csak fizikálisan, de lelkileg is nagyon megerőltető folyamat.

Igen, de én alapvetően pozitívnak gondolom magam az élet minden területén és ebben is igyekeztem az maradni. Nem azt mondom, hogy nem viselt meg, mert megviselt.

Csúnya dolog egy ilyen sérülésről ilyet mondani, de valahol ez kellett nekem. Jobban figyelek a testemre azóta. Edzés előtt 20 percet melegítek, edzés után alapos nyújtás következik. Tudom, hogy milyen feladatokra van szükségem ahhoz, hogy a lábam erős maradjon. Ezt megtanultam és lelkileg nagyon megerősített a sérülés.

Fotó: DVTK.eu

A 2018/2019-es évad második felét és a csonka szezon első hónapjait hagytad ki. Hogy élted meg a visszatérés időszakát?

Az elején nagyon rosszul éltem meg. Amikor beálltam a kontaktos részére a dolgoknak, akkor én voltam a sarokban a passzoló. Úgy voltam vele, hogy “meg ne találjatok, ne az én emberem egy-egyezzen rajtam, ne legyen kettő-kettő”. Az első pár edzés így telt. Utána leütés nélkül kaptam-dobtam. Ez az időszak rémisztő volt.

Szerencsére Miskolcon Halász Veronika személyében olyan gyógytornász dolgozik, akik végig csinálta velem, segítette a rehabilitációt és utána végig nézte az összes edzésünket. Sulykolta belém, hogy higgyem el, jó az a láb, semmi nem fog történni.

Ez a baráti segítség annyira megerősített, hogy egyre jobban éreztem magam. Idővel már tempót is tudtam dobni, ziccereket tudtam értékesíteni és bementem több ember közé. Ahogy telt, múlt az idő, úgy éreztem egyre magabiztosabbnak magam. Mivel csonka szezon volt és az elejét kihagytam, ezért a most következő évadot várom, hogy bizonyíthassak.

Balszerencsésen jött ki, hogy pont akkor kezdtél minőségi perceket kapni, amikor lefújták a szezont.

Sajnos ez így alakult. Én nagyon számítottam arra, hogy a rájátszásban nagyobb szerep hárulhat rám is. Ezzel sincs probléma. A következő szezonra kell koncentrálni és szerintem az jó lesz.

Az Aluinvent DVTK az elmúlt évadban nagy terveket fogalmazott meg. Kimondva a Sopronhoz való felzárkózás volt a cél és ehhez megfelelő keretet állítottak össze. Mondhatom, hogy ilyen erős együttesben még komolyabb feladat volt újra kiharcolni a perceket?

Pont egy ilyen csapatba visszatérni nagyon nehéz, valóban. Alapvetően nehéz pályára kerülni, akkor is, ha az embernek nincsen semmi problémája. Sérülés után még nehezebb. Olyan szempontból viszont jó volt, mert az edzéseken például egy Shatori Walker-Kimbrough ellen tudtam gyakorolni. Nem meccsszituáció, de mégis olyan játékosokkal és olyan harciasság mellett dolgozhattam, amit kamatoztatni tudok a következő szezonban.

Kicsit menjünk vissza az időben. Tagja voltál a PINKK bajnokcsapatának, utána a Cegléd legnagyobb sikereinek is részese lehettél, majd egy nagyon erős DVTK-hoz kerültél. Melyik állomáshelyedről mit vittél magaddal?

A PINKK-kel nyilván az, hogy bajnokok lettünk, egy hatalmas élmény volt. Az volt az első olyan komolyabb csapat, amiben játszottam. Teljesen másként zajlottak az edzések, a meccsekre való felkészülés, a taktika, mint amit addig megszoktam. Szerintem ott fiatal fejjel a taktikai részében tudtam fejlődni. Akkor még én szerepeltem U20-as fiatalként, ilyen szempontból az egy más korszakot jelentett. Értékes tapasztalat, hogy belekóstolhattam abba.

A ceglédi évek hozták meg nekem, hogy játszottam, magabiztosabb lettem és onnan vannak a legjobb élményeim. Kiemelkedő sikereket értünk el egy olyan csapattal, akiktől nem várták volna. Felénk, játékosok felé egyáltalán nem voltak ilyen elvárások kezdetben, de az egész csapat extrát tudott hozni abban a három évben.

Ezt követte a DVTK-s időszak.

Öt játékos, illetve az edző és a másodedző ment tovább. Nekünk jó volt, hogy együtt tudtunk maradni. Magánéletben a pályán kívül is jól megértettük egymást.

Nagy szívfájdalom, hogy a következő szezontól szétszéledünk. Én azonban azt éreztem, hogy meg kell lépnem azt a váltást, hogy el kell szakadjak tőlük. Nagyon belekényelmesedtem abba, hogy ismerem közeget, ők a barátaim, a második családom, de úgy éreztem, hogy kell egy frissítés. Ki kell lépnem a komfortzónámból.

Mondtad, hogy Cegléden főleg az elején nem fogalmaztak meg extra elvárásokat, Miskolcon viszont komoly eredményeket vártak tőletek. Mekkora váltást jelentett ez?

Más szituáció volt ilyen szempontból. A DVTK egy nagy múltú, profi klub. Kiváló légiósok jöttek mellénk az első és második évben is. Minden adott volt a sikeres szerepléshez és szerintem hozzá is raktuk azt, amit hozzá kellett. Pontosabban hozzárakták a lányok, mert én sérült voltam több hónapon át. Tök jól sült el, ha szabad így fogalmaznom.

Ennyi idő után elszakadni egy ilyen összetartó közösségtől nagyon nehéz. Igyekeztek kapcsolatban maradni?

Maradjunk annyiban, hogy nagyon sok időt töltök Miskolcon a lányokkal. Nagyon furcsa lesz, hogy nem találkozunk majd minden nap. Cziczás Lacival is tartjuk a kapcsolatot. Mindenkivel próbálunk rendszeresen beszélni.

Részben már említetted a váltás szükségességét. Jól érzem, ha nincs a világjárvány és minden folytatódhat a korábbi rendben, akkor is mérlegelted volna a váltást?

Bennem ott volt ez a lehetőség, igen. Nagyon szerettem Miskolcot, maga a klub is végig korrekten állt hozzá. A sérülésem alatt is segítettek, szerződést ajánlottak, a rehabot a kereteiken belül csinálhattam. Le a kalappal Miskolc előtt. Jól éreztem magam, de úgy voltam vele, hogy váltani kell.

Mi szólt a TFSE-MTK mellett?

Igazából nem tudok olyat mondani, ami ellenük szól volna. Én most úgy érzem, hogy a tökéletes időben tökéletes döntést hoztam. Nyilván a szezon fogja majd megadni erre a választ, de nekem nagyon szimpatikus maga a csapat. Nem az a kiemelkedő topcsapat, vannak elvárások, de nem olyanok, mint a közvetlen élmezőnyben. Természetesen szeretnénk jól szerepelni.

Az is mellette szólt, hogy budapesti klub. Ez az állandó költözködés fárasztja az embert. Én soproni vagyok, de közben Cegléden, Miskolcon élni hat órára az otthontól, nehéz. Az is közrejátszott a döntésemben, hogy egy ambiciózus csapat és mindenki küzdő szellemű. Ez a szemlélet közel áll hozzám.

Előre kommunikálta a klub, hogy milyen szerepre igazoltak. A visszavonuló Süle Krisztina helyét kell átvenned rutinos magyarként. Ez megint új helyzet lesz a pályafutásodban.

Igen, de ez egy olyan felkérés volt, amit már nagyon vártam. Azért most már én is 27 éves vagyok, nem leszek fiatalabb. Most jött el az az idő, hogy a fiatalokat segítve a pályán és azon kívül is, fel tudjam venni ezt a szerepkört is.

Mivel tud segíteni egy idősebb játékos egy ilyen alapvetően fiatal keretben?

Pályán kívül bármiben fordulhatnak hozzám. Pályán én abban látom – személyes tapasztalat alapján – ezt a szerepet, hogy azzal segítünk a legtöbbet, ha hagyjuk őket játszani. Hagyjuk kipróbálni a dolgokat. Egy topcsapatban a légiósok döntik el általában a meccset. Itt megérezhetik a fiatalok is a lehetőséget, beleszokhatnak, hogy rajtuk is múlik. Lehet, hogy rossz döntést hoznak épp – amit kortól függetlenül mindenki hoz -, de ilyenkor kell egy idősebbnek támogatni, hogy “nem baj, legközelebb sikerül”. Abból lehet tanulni és lesznek olyan játékosok, amilyenek lenni szeretnének.

Sopronban és a TF csapatában játszottál korábban Magyar Biankával is. Ez jelent kis könnyebbséget a közös munkában?

Az, hogy ismerjük egymás, igen. Annak, hogy kiskorunkban játszottunk együtt és 10 évvel ezelőtt a TF-ben, nagy hatása nem lehet. Németh Almával szintén játszottam együtt. Már nagyon halvány emlékek ezek, de az, hogy ismerjük egymást, megkönnyíti a közös munkát. Az is ráadásul, hogy nagyjából egykorúak vagyunk.

Milyenek az első benyomásaid, mekkora lesz szakmailag a váltás a korábbi állomáshelyeidhez képest?

Nem beszéltünk még a játékról, mérkőzés-szituációkról ilyen mélységben és nehéz is most megmondani. Szerintem edzésen fokozatosan építjük fel és csiszolódunk össze. A nyitó ebéden mindenki örült a másiknak és elmondták, hogy mire készüljünk ebben a nyolc hétben.

Az első és legfontosabb feladat most az, hogy a kondíciót megszerezzük. Taktikázni is kezdünk, hogy az új érkezők is át tudják venni a szakmai elképzeléseket, amit Bianka képvisel. Nagyon várjuk ilyen szempontból is a légiósok érkezését, hogy kiegészüljön a keret. Ezen felül lesznek edzőmérkőzéseink is, amikor körvonalazódni kell mindennek.

A válogatott program terhelése jelent könnyebbséget a felkészülés elkezdéséhez?

Mindenképpen. Ez úgy szokott lenni szerintem nagyjából minden játékossal, hogy augusztusban megjövünk és bár mindenki igyekszik formában tartani magát, de azért a labda be szokott zavarni. Én a válogatottak mellett az UBT-ben dolgoztam, egyéni képzéseket tartottam, mindenképpen nagy könnyebbség, hogy a labda sem lesz új.

A teljesítményedet nézve mivel lennél elégedett a szezon végén?

Szeretnék egy jó szezont nyújtani kiegyensúlyozott teljesítménnyel. Tudjanak számítani rám stabilan. Lesznek jobb és rosszabb napok, de a rosszabbon is azt szeretném, hogy ott legyek a csapatnak és tudjanak rám számítani.

Fotó: DVTK.eu