Hirdetés
Magyarország

Nagyinterjú Kuttor Enikővel

Hirdetés

A VBW CEKK Cegléd együttesében folytatja pályafutását Kuttor Enikő, akivel az amerikai egyetemi időszakról, az élsport és a felsőfokú tanulmányok összehangolásáról beszélgettünk.

Ezen a nyáron könnyű helyzetben vagyok az interjúknál, mert a beszélgetést indító kérdés az adja magát a világjárvány miatt. A leállás óta eltelt időszakot te miként töltötted?

Igazából próbáltam olyan aktívan tölteni, ahogy ez csak lehetséges. Sajnos a szezon nagyon rövid lett a világjárvány miatt. A Magyar Kupában a ZTE-vel harmadikak lettünk, de utána több mérkőzést már nem játszottunk. Ami rendelkezésemre állt, azzal dolgoztam. Szerencsére itthon megvannak az eszközeim, amivel valamennyire formában tudom tartani magam. Igazából viccesnek hangzik, de nagy szerepet játszott ebben Rubint Réka és az alakreform dolgai.

Emellett jártam Szerbiában a páromat meglátogatni. A lezárások miatt egy időre el kellett szakadnunk. Most pedig itthon vagyok és próbálok készülni a következő szezonra, ahol majd Cegléden fogok szerepelni.

Csapatedzésekre már nem is tértél vissza Zalaegerszegre?

Amikor a szövetség kihirdette a szezon végét, akkor volt egy kisebb megbeszélés a szerződések lezárásáról. Utána egyéni edzésekre, majd az enyhítéseket követően csapatedzésekre már nem került sor. Lezártuk az évadot.

Mi szólt Cegléd mellett. A zalaegerszegi bizonytalanság miatt váltottál vagy ettől független a döntésed?

Nekem ez volt az első évem Amerika óta. Kicsit nehezebben ment az átállás, mint elképzeltem. Nagy elvárásokat fogalmaztam meg magam felé az egyetemen után és ezeket nem nagyon sikerült teljesítenem. Úgy gondoltam emiatt, hogy mindenképpen váltanom kellene. Itt jött szóba Cegléd.

Amikor hazajöttem, akkor is érdeklődött irántam a ceglédi csapat. Európa Kupát is játszanak. Szerintem jó döntést hoztam, hogy őket választottam.

Mondtad, hogy a magad felé megfogalmazott elvárásokat nem tudtad teljesíteni. Számokra lebontva, ennél a 8.5 perc, 3 pont, 2.3 lepattanó átlagnál többre számítottál?

Azzal tisztában voltam, hogy a két stílus, az amerikai és az európai, teljesen különböző. Azzal is tisztában voltam, hogy Magyarországon nagy hangsúlyt kapnak a légiósok. Ezeket így összevetve próbáltam belőni, hogy mi lehetne az, amit én hozzá tudnék tenni egy csapat sikeres szerepléséhez.

Úgy nem volt elképzelésem, hogy például 16 percet kell átlagolnom vagy ilyesmi. Én azt vallom, hogy egy játékos teljesítményéhez kell mérni, hogy mennyi lehetőséget kap. Abból indultam ki, hogy mindent megteszek edzéseken és amikor a meccseken lehetőséget kapok, akkor a maximumot kell magamból kihozni. Igazából próbáltam erre fókuszálni és így, hogy mennyi időt kellene játszanom, hány pontot, hány lepattanót kellene szereznem, ezzel nem foglalkoztam.

Nagyon széles skálán mozog, hogy kinek miként sikerül a visszatérés az Egyesült Államokból? Te miben látod ennek a kulcsát?

Szerintem ez mentalitás vagy inkább kitartás kérdése. Saját szemszögemből tudok erre példát hozni. Van egy negatív sztereotípia azzal kapcsolatban itthon, hogy sok játékos kimegy tanulni és mire visszajönnek vagy romlott a teljesítményük, esetleg abba is hagyják a játékot. Nekem a tanuláson volt a hangsúly és az amerikai rendszer olyan ajánlatot tesz, hogy a legmagasabb fokú végzettséget elérheted, miközben a választott sportodat is űzheted úgymond profi körülmények között.

Azért mondtam a kitartást, mert két különböző játékstílusról beszélünk. Valaki kimegy 4-5 évre, megszokja az amerikai játékstílust, majd visszajön Európába és a példám mutatja, hogy az első év nem sikerül úgy ahogy terveztem, akkor könnyen abba lehet hagyni. Itt jön be a kitartás, hogy itthon ugyan minden más, de csinálom tovább, megyek a második szezonra. Apukám szokta mindig mondani, hogy visszaadja a sport, ha teszel érte. Ezt vallom és próbálok eszerint cselekedni.

Én rendkívüli módon kedvelem az amerikai kosárlabdát, az egyetemit és a profit is. Ez nem titok és a lap hangvételéből is kiderül. Azért tartom igazságtalannak a kritikákat a kint tanulókkal szemben, mert 4-5 év ebben az életszakaszban rengeteg idő. Változik az ember érdeklődési köre, élethelyzete, kapcsolatai, a sporthoz való viszonya. Az, hogy valaki esetleg más utat választ, annak sok esetben semmi köze az egyetemi kosárlabdához.

Igen én is így látom. Ráadásul Amerikában a legmagasabb végzettséget kapja meg az ember. Négy év után, ha olyan szakon végzett, akkor lehet, hogy jobb feltételeket kap valaki egy nagy cégnél dolgozva, mint, ha elkezdene profi szinten kosárlabdázni. Szerintem ez nagyon összetett kérdés és nemcsak arról szól, hogy “egy játékos rossz lesz Amerikában és abbahagyja.”

Itt jön be az, hogy Magyarországon a felsőfokú tanulmányokat nagyon nehéz összeegyeztetni a magas szintű sporttal. A nagy döntéseket a profi létről vagy a civil életről adott esetben sokkal előbb, már érettségi után meg kell hozni. Az amerikai rendszer ezt a döntést kitolja a diploma megszerzése utánra.

Ismét saját példát tudok erre hozni. Nálunk a családban mindenkinek felsőfokú végzettsége van. Mi azt valljuk, hogy a sport szép, nagyon sokat tud adni, de nem örökké tart. Bármi történhet az út során és muszáj, hogy legyen egy plusz terv.

Magyarországon a kettőt, a sportot és a tanulást egyszerre nem lehet olyan mértékben csinálni párhuzamosan, mint Amerikában. Ugyan nekem már kiskorom óta álmom volt eljutni Amerikában, de később már az előbbiek miatt is választottam a kinti egyetemet.

Mit tanultál kint?

Pszichológiát és szociológiát. A szociológián belül próbáltam fókuszálni a kriminológiára. Ezt tervezem tovább folytatni, egy mesterdiplomát szeretnék szerezni kriminálpszichológiából. Engem nagyon érdekelnek ezek a dolgok.

Térjünk rá a kosárlabdára. Egy évet ki kell hagynod, de azon felül minden szezonban kaptál lehetőséget a Duquesne szakmai programjában. Kosárlabda szempontjából milyen érzésekkel tekintesz vissza a kinti időszakra?

Nagyon sokat köszönhetek Amerikának, félre ne értsd, de nekem az európai életstílus, illetve a kosárlabda játék jobban fekszik és talán jobban is tetszik. Ahogy te is mondtad, megkaptam a lehetőséget, de a játékrendszerbe nem feltétlenül illettem bele. Így visszagondolva ettől függetlenül is nagyon sokat jelent ez a tapasztalat.

Azt többen nyilatkozták, hogy ha játékstílus nem is annyira feküdt, viszont a fizikális felkészítést és a munkamorált kivétel nélkül mindenki kiemelte.

Ott erős egyéneket akarnak képezni és ennek része a fizikális felkészítés is. Ebben összehasonlítatlan Amerika és Európa. Olyan erősítő gyakorlatokat végeztünk, amivel addig nem találkoztam. Még ilyen szintű egyetemi képzés mellett is éjjel-nappal a kosárlabdáról szól az élet.

Volt, hogy reggel hatkor kétórás edzésre kellett menni és utána iskola, majd újra edzés volt a program. Aki azt mondja, hogy aki kimegy, az az egyszerűbb utat választja, az nem tudja, miről beszél.

Talán könnyebbséget jelentett, hogy a Duquesne nagyon erős magyar kötődéssel dolgozik. Gondolom, hogy ez a nehéz pillanatokon is átsegített.

Az edzőnk felesége is magyar, Aho Nina, Szécsi Orsi, Szamosi Amadea szintén ott végzett. Elég mélyre mennek a magyar gyökerek. Ez közre is játszott a választásban. Segített a közeg a nehéz időszakokban, de ez nem csak a magyarokra igaz. Általánosságban elmondható, hogy egy európai orientált egyetemről beszélünk. Ha nem is ugyanabból az országból jöttünk, de ugyanazon a változásokon mentünk keresztül. Egyszerűbb volt így, mint ha egyedül lettem volna európai.

Erősödött az érdeklődés a női kosárlabda iránt az Egyesült Államokban. Egyre nagyobb figyelem övezi a legerősebb szakmai programokat, eközben a WNBA-ben pedig megindult a bérkorrekció. Lassan a teljesítményekhez méltó helyére kerül a szakág. Ezt te hogy látod?

Szerintem a kosárlabda önmagában nagyon nagy figyelmet élvez kint. Az egyetemi bajnokságban, amikor döntőbe jut egy csapat, akkor adnak a játékosoknak készüléket, amivel dokumentálni lehet a történéseket és ez óriási marketing lehetőség. A férfi kosárlabda nagyobb figyelmet kap, de szerintem most már hatalmas az érdeklődés a női kosárlabda iránt is.

A médiára és a marketingre, elképesztő amekkora erőt fordítanak. Ilyen Magyarországon nem nagyon van, de talán Európában is csak kevés helyen. Ott már megtörtént az a változás a gondolkodásban, hogy a nőknél is kimagasló teljesítmények vannak és fontos annak is figyelmet szentelni.

Egy kicsit más téma. Tétmérkőzések hiányában ez az időszak a múltidézésről szól. Részese voltál a ‘97-98-as generáció nagy sikereinek válogatott szinten. Megmaradt a kötelék a régi társakkal?

Tartjuk a kapcsolatot. Én székesfehérvári vagyok és a válogatott is itt edzőtáborozott az MKOSZ központban. Egyik délután beszélgettünk arról, hogy 15 éves korunktól fogva 8-9 évig együtt dolgozni, izzadni edzéseken, az nagyon kemény volt. Megszámlálhatatlan élményt kaptunk ebben az időszakban világbajnokságról, Európa-bajnokságokról vagy éppen az EYOF-ról. Ezek életre szóló barátságok és ha nem is napi szinten, de a kapcsolat megmaradt és mindig vannak nagy találkozások. Nekem egyébként ez az első nyár 15 éves korom óta, amikor nincsen semmi válogatott program.

Térjünk át Ceglédre. Beszéltek a tervekről, célokról és egyáltalán arról, hogy milyen szereped lehet?

Együtt, közösen a csapattal még nem volt alkalmam beszélni. A korábbi ceglédi keretből lesz olyan társam, akivel játszottam együtt, ő Böröndy Dominika, vele vagyok napi kapcsolatban. Kis korunk óta ismerjünk egymást. Nagy Dórával csapattársunk voltunk az elmúlt szezonban Zalaegerszegen, ő is Cegléden fog szerepelni.

Az edzővel már egyeztettem. Igazából semmi konkrétumot nem lehetett még megbeszélni, mert azt sem tudjuk, hogy a szezon mikor fog kezdődni. Olyanokról esett szó, hogy milyen munkát várna tőlem és szerintem majd ez alapján dőlhet el, hogy milyen szerepet szánna nekem.

Nagyon tetszett a felfogása, mondta, hogy látott videókat és a képességeimből ítélve pozitívan tekint a közös munka elé. A legjobbakat várom és izgatott vagyok. Reméljük, hogy nemsokára el tudjuk kezdeni az edzéseket.

A zalaegerszegi év után talán most már könnyebb lesz belerázódni.

Mindent próbálok pozitív szemszögből nézni és szerintem mindenből lehet tanulni. A zalaegerszegi tapasztalat is arra biztosan jó volt, hogy a jövőben hogyan nézzem a dolgokat. Az első évemet teljesítettem Amerika után. Most már tudom, hogy mit várnak, mire számítsak és abból próbálok meg építeni.

Soproni színekben kis lehetőséget már kaptál nemzetközi porondon, de az igazi debütálás egy FIBA sorozatban majd most jöhet. Egy újabb tapasztalat ez is.

Igen, 2014/2015-ben pár percet pályára léptem nemzetközi meccseken Sopronban. Úgymond, amikor hozzátehetek valamit a csapathoz, az most lesz majd Cegléden. Minden tapasztalat értékes, ez is az lehet valóban.

Tavaly ősszel, a visszatérésed után milyenek voltak az első benyomásaid a magyar mezőnyről?

Én Sopronban kosaraztam, mielőtt kimentem Amerikába és fiatalon, úgymond a kispadon ülve kerültem akkor az élmezőnybe. Az erőviszonyokat így nem nagyon tudom összehasonlítani azokkal az időkkel. Az első benyomásom, amikor visszajöttem az volt, hogy elég nagy hangsúlyt fektetnek a légiósokra. Ezt nem kritikából mondom, hanem inkább ez egy amolyan azonnali tapasztalat volt. Nagyon remélem, hogy már a közeljövőben eljön az, amikor ugyanezt a figyelmet és a bizalmat a magyar fiatalok is megkapják.

Zárásul, éppen a te kiemelkedően sikeres generációd az, amelyik kapcsán a fiatalok szerepeltetése aktív párbeszédként megjelent a sportágban. Többek között kiegészítve azzal, hogy a légiósokat tekintve is meg kell találni a minőség és a mennyiség egyensúlyát.

Szerbiát hozom fel mindig példának. Kis kortól kinevelnek egy játékost és rá koncentrálnak végig, kisebb hangsúlyt fektetnek mondjuk egy amerikai légiósra. Inkább a sajátjukat részesítik előnyben. Ez szimpatikus. Van, ahol már most is megjelenik ez itthon, de remélem, hogy jövőben egyre több klubnál ez a szemlélet uralkodik majd. Erősíteni kell a magyar magot a lemorzsolódások elkerülése miatt. A légiósokat tekintve pedig a kevesebb, néha több elvet vallom. A minőségi szempontokat helyezném előtérbe.

Fotó: ZTE NKK / ztenkk.hu