Hirdetés
Magyarország

Nagyinterjú Szörényi Laurával



:

:

Hirdetés

A University of Missouri – St. Louis hallgatójaként befejezte az Egyesült Államokban egyetemi tanulmányait Szörényi Laura, akivel az elmúlt évekre tekintettünk vissza.

Elmaradhatatlan, hogy röviden beszüljünk a járványról és a korlátozásokról. Téged hol ért ez a helyzet?

Engem Saint Louisban ért a járvány és még most is itt vagyok. Azért maradtam tovább, mert az egyetemem által szervezett országos konferenciára készültem, ahol benne voltam a szervező csapatban. Mesterképzésre járok és emiatt fontos volt ezt a feladatot teljesíteni, így nem tudtam hazamenni a járvány kitörésekor. A British Airways azonban azóta sem repül a londoni kötelező két hét karantén miatt. Az összes júniusi járatott törölték. Még minden bizonytalan, de július elején mindenképpen hazajövök, legfeljebb egy más légitársasággal

Hogy telik az időd? Ezzel most a tanulmányaidat be is fejezted?

A konferenciának már vége, de szerencsére nem unatkozom. Egyrészt itt vannak a közelben a csapattársaim, így el szoktunk menni ide-oda, alkalmanként még játszani is. Másrészt már dolgozom is, merthogy távmunkában Amerikából és otthonról is kaptam a szakmámnak megfelelő feladatokat. A mesterképzést is befejeztem idén, így az iskola szempontjából ezzel le is zárult az amerikai korszak.

Mit tanultál az egyetemen?

Kommunikáció szakon tanultam PR és reklám-szakiránnyal. A mesterképzésen pedig digitális és közösségi-média marketinggel foglalkoztam.

Ez manapság jól hasznosítható tudás.

Igen, én is így gondolom. Ráadásul ennek a munkának egy része csinálható otthonról, ami mostanság szintén nem utolsó szempont.

Egy másik aktualitás, George Floyd halála, illetve az azt követő társadalmi megmozdulások. Te miként látod ezt a kérdést ilyen hosszú amerikai tartózkodás alapján?

Nehéz erről beszélni, mert sok fekete barátom van és a párom is fekete. Akik körülöttem élnek, nem nagyon beszélnek erről. Ettől függetlenül érződik, hogy ez a konfliktus régóta érik az amerikai társadalomban. Amiket most látunk, akár otthon is a hírekben, azoknak nem ezen egy sajnálatos esemény az alapja. Évek óta érződik egy konfliktus a rendőrök és a fekete közösség között, ez mérgesedett el most szerintem.

Nem tudom, hogy mennyire ismert otthon Michael Brown 2014-es lelövése és az azt követő helyzet. Az például 2 km-re történt attól, ahol én most ülök. Akkor is voltak tüntetések, kisebb zavargások. Az akkori tapasztalatok miatt most nagyon sok kirakatot, ablakokat bedeszkáztak, az utcán járva én leginkább ebben tapasztaltam meg a feszültebb helyzetet. Egyébként már lecsendesült a közhangulat és a tiltakozás sokkal békésebb jelleget öltött. Látni az embereket sétálni az utcákon táblákkal, ilyenkor integetnek, támogatásukról biztosítják egymást.

Folytassuk a kosárlabdával. A teljes szezont nézve 16 győzelemmel és 13 vereséggel zártatok. A Great Lakes Valley Konferenciában 11 győzelem és 9 vereség volt a mutatótok. 50% feletti mérleggel korábban bőven rájátszásba lehetett jutni. Idén viszont olyan körbeverés alakult ki, hogy lemaradtatok erről a lehetőségről.

Ugyanannyi meccset nyertünk, mint az első évemben és akkor azzal az 5. helyen mentünk be a rájátszásba. Ha idén el is értük volna a GLVC rájátszását, akkor maximum a 8. helyről és abból a pozícióból nem jutottunk volna túl messzire. Ha reálisan nézzük, akkor szerintem ezt el lehet mondani. A Drury ellen játszottunk volna, akik veretlenül meneteltek és mindenkit 20-30 ponttal vertek.

Van hiányérzeted?

Nincs, mert így összességében egy pozitív végjátéka lett szempontunkból a szezonnak. Az utolsó négy meccsünket megnyertük. Ráadásul jól játszottam azokon, szép lezárást kapott ezzel ez az időszak. Nekem volt szerencsém a GLVC rájátszásában szerepelni, megtapasztaltam a hangulatot. Természetesen jó lett volna megint eljutni, de főleg akkor, ha legalább a 7. helyről megyünk be és nem a konferenciánk legjobbjával, a Drury-val kellett volna kezdeni. Tehát lett volna esélyünk legalább két kört menni.

Akkor ez azt jelenti, hogy összességében szépen alakult a búcsú? A végzősök köszöntésénél még egy kedves gesztusban is részed volt.

Az a baj, hogy rosszul kezdtük a szezont. Hiába nyertünk meg az utolsó tíz meccsünkből nyolcat, az már nem segített. A végére azt tudom mondani, ahogy te is összefoglaltad, hogy az utolsó hónap a pályán mindenképpen szépen keretbe foglalta az egyetemi éveket. A tiszteletemre eljátszott magyar himnusz pedig igazi könnyes meglepetés és figyelmesség volt az utolsó meccsem előtt.

Fotó: umsltritons.com

Neked már a gimnáziumból is volt amerikai tapasztalatod. Milyen várakozásokkal mentél ki az egyetemre?

Egy gimnáziumi évet töltöttem az Egyesült Államokban. Utána két évre visszatértem Magyarországra. Ebben az időszakban őszintén szólva hiányzott az ottani közeg. A kosárlabda és az iskola is feküdt nekem. Így elkezdtük a keresést, nézegettük az egyetemeket. A fő szempont az volt, hogy olyan helyet keressünk, ahol játszok, ahol én vagyok a domináns és nem kerülök olyan helyzetbe, hogy ott ragadok a padon. A legjobb helyre kerültem ilyen szempontból, önbizalmat adott, sokat játszottam.

Kosárszakmai vagy inkább tanulmányi döntés volt az amerikai visszatérés érettségi után?

Sok minden együtt. Nekem szimpatikus volt az amerikai kosárlabda a sok futással, dobással. Azzal, hogy rengeteg lehetőség mutatkozik támadásban és védekezésben. Ha mondhatom így, nem annyira kötött a játék, mint Európában.

Ha maradok otthon, akkor az IBS-t (International Business School) céloztam volna meg, de tanulmányi szempontból is az volt az elsődleges, hogy az Egyesült Államokba menjek. Tetszett, hogy a szakok sokkal jobban variálhatóak és gyakorlati, amolyan projekt-alapú a képzés. Erre szerintem jó példa, hogy az egyetemünkhöz közel van a Purina központja. Óriási élmény volt, hogy elmehettünk, láthattuk, hogy dolgoznak. Itt készül a például az összes reklámanyaguk, itt döntenek a marketing stratégiájukról és ilyenbe otthon ennyire testközelből nem pillanthatunk be.

Már utaltál rá, hogy az első éved is remekül alakult. Ekkor még a West Virginia State hallgatója voltál és a konferenciádban az év újonca elismerést is megkaptad.

Igen, az egy nagyon jó időszak volt. Jól ment a játék, feküdt a rendszer, amiben dolgoztunk. Emlékszem amikor vége lett a szezonnak és mentem edzésre, mindenki gratulált, amit elsőre nem értettem. Az edzés végén köszöntöttek és hatalmas élményt jelentett számomra. Így tudtam meg, hogy az év újonca lettem, megható volt.

Miért váltottál?

Azért váltottam, mert új edző érkezett egy sajátos taktikával. Úgy rotálta a csapatot, hogy egy ötös elkezdte a meccset, majd két perc múlva váltott a másik ötösre. Onnantól kétpercenként rotálta az ötösöket és nem volt benne semmi folyamatosság. Úgy éreztem, ha én itt maradok, akkor teljesen kiesek a ritmusból.

Jött a University of Missouri – St. Louis, ahol hasonlóan jó játékkal folytattad.

Az első itteni év és az utolsó év is nagyon jól sikerült. A tavalyi is csak azért lett gyengébb, mert még nem tudtam a sérülésem után visszanyerni a formámat. Az első itteni évemben 14.1, az utolsóban 13.0 pont volt az átlagom, de például a lepattanókban vagy a gólpasszokban sokkal jobban teljesítettem. Elégedett voltam a játékommal.

Kérdeztél az újonc évem egyéni az elismerésről. Itt ezeket a szempontokat nem tartottuk annyira szem előtt, sokkal inkább a csapatjáték dominált. A másik egyetemen az volt a szempont, hogy mindenki dobjon nagyon sokat, ha üresen voltál, “menjél és dobjál” – mondták az edzőink. Itt, az UMSL-en statikusabb rendszert alkalmaztak, több passzra építettek. Szerintem kihoztam ebből amit lehetett. Ráadásul ez egy erősebb konferencia volt. Például a Divízió II. év játékosa is innen került ki. A Drury csapatából Hailey Diestelkamp kapta a díjat 21.6 pont, 7.4 lepattanóval átlaggal. Az ilyen játékosok ellen azért nehezebb.

Egy súlyos sérülés, keresztszalag-szakadás hátráltatott. Az sem tántorított el a kosárlabdától?

Mindenben segítettek az egyetemen és így nem tántorított el ez a sérülésem sem. Ilyenkor mindent az egyetemi intéz, tehát a műtétet, a rehabilitációt és a különböző utómunkákat is. Inkább azért éreztem nehéznek, mert nagyon jó passzban volt a csapat és nem tudtam nekik segíteni.

Igyekeztem csinálni a saját dolgomat. Minden nap abban találtam motivációt, hogy mikor tudtam rendesen járni, majd futni, majd ugrani. Utána mikor dobhattam először ziccert. Tehát mindig abból építkeztem, hogy mi az, amit már meg tudok csinálni. Nem éltem meg annyira negatívan. Nyilván nem öröm megsérülni, de igyekeztem a pozitívumokra koncentrálni.

A sérülés utáni évadban szinte meccsről meccsre látható volt, ahogy egyre jobban visszajön a formád.

Az ACL-sérülés furcsa, mert itt inkább az az érdekes kérdés, hogy mennyire épül vissza az izomzat. Nekem nem olyan az izomzatom, hogy gyorsan épül. Mindenképpen el kellett kezdenem játszani, hogy épüljenek az izmok és megtartsák a kosárlabda mozgásokat. Három órákat erősítettem a rehabilitáció alatt, de egy idő után az már nem segít abban, hogy én milyen mozdulatokat csinálok a pályán játék közben. Kellett idő, hogy a lábam megerősödjön annyira, hogy bízzak benne és meg tudjam csinálni azokat a dolgokat, ami kell a sikerességemhez.

Fontos az is, hogy a félelem-érzet elmúljon.

Akkor múlt el a félelem-érzet, amikor éreztem, hogy erős a lábam és meg tudtam csinálni mindent, amit előtte. Idén már olyan komfortosan éreztem magam minden területen, mint régen. Sőt, talán még higgadtabb is lettem. Előtte olyan típus voltam, hogy “futás-futás csináljunk mindent”, de most már sokkal jobban láttam a pályán, kerestem a szituációkat.

Ha a teljes egyetemi pályád és a lehetőségeidet nézzük, akkor a Divízió I. neked nem volt opció?

Beszéltem nagyon sok Divízió I-es csapattal, de egyiknél sem volt az az érzésem, hogy annyira akarnak. Ahova mentem, ott viszont nagyon szerettek volna engem. Ezzel együtt megfelelő ösztöndíjat is ajánlottak. Mindenképpen olyan helyre szerettem volna kerülni, ahol játszok is.

Annyira nagy különbség nincs a Divízió I. mondjuk utolsó 150 csapata és a Divízió II. között. Nincs több néző, nincs több utazás. Ugyanazokat a dolgokat kapjuk, ugyanolyan versenyrendszerben veszünk részt. Sőt, ugyanolyan felkészítés zajlik. Nyilván egy UConn vagy egy Oregon az más, de a Divízió I. közepe és a Divízió II. között nincs ilyen szakadék. Ráadásul vannak olyan játékosok, akik Divízió I-ből érkeztek és semmivel nem mutattak többet.

Adja magát a kérdés, hogy kosárlabda vagy civil élet?

Mindenképpen a marketinggel szeretnék foglalkozni és ha hazamegyek, akkor azt az utat el is kezdem járni. Ha emellett tudok játszani, akkor mindenképpen szeretnék. Nekem olyan szempontból nem annyira fókuszpont a kosárlabda, mint azoknak, akik minden körülmények között ebből szeretnének megélni. Én a játék élvezetéért szeretném csinálni, de ha tudok dolgozni, akkor annak örülnék a legjobban, mert azon a területen is ki akarom próbálni magam a világban.

Akár egy kosárlabda klubnál is elláthatsz marketing feladatokat.

Ráhibáztál, mert ez a terv jelenleg. A Csatában tervezek dolgozni és mellette szívesen nyerném meg a juniorokkal az amatőr bajnokságot. Az A-csoportban nem nagyon akarok játszani, mert ott munka mellett túl sok az edzés.

Jól érzem, hogy az eredményorientáltságot tekintve neked a fordulópont 2013 és 2014 volt? Akkor szerepeltél a miskolci U18-as Európa-bajnokságon a válogatottban, majd a BEAC feljutást kivívó együttesében is. Ekkor kellett volna elkezdeni az A-csoportos karrier építését?

A BEAC-ban tudtam volna folytatni az A-csoportban, de akkor döntöttem úgy, hogy az egyetemi tanulmányaimat Amerikában folytatom. Ez minimum négyéves elköteleződést jelentett. Végül úgy alakult, hogy most értünk ennek a végére.

Mindenkitől, aki hazatér megkérdezem ezt: számodra mit adott az amerikai időszak?

Világszemléletet formált, én ezt tudnám mondani. Megtapasztaltam, hogy mennyire másként gondolkoznak az emberek, mint otthon. Visszatérve a beszélgetés elejére, szerintem sokkal jobban látom, hogy mik a társadalmi problémák otthon és milyenek itt. Hogy viszonyulnak az emberek egymáshoz, mennyivel közvetlenebbek.

Az lenne az igazi, ha a hazatérők ezeket tapasztalatokat tudnák itthon hasznosítani.

Igen és szerintem ez visz előbbre. Próbálom azokat meghonosítani majd a civil életben és a szakmámban is, amit jónak találtam a kinti életben.

Fotó: umsltritons.com

Hirdetés