Hirdetés
Magyarország

Nagyinterjú Weninger Virággal



:

:

Hirdetés

Győrben folytatja pályafutását Weninger Virág. Soprontól, a nevelő-egyesületétől búcsúzú játékossal a pályafutása eddigi szakaszáról, a váltásról és annak lehetséges hatásairól beszélgettünk.

Esetedben a legáltalánosabb kérdés a legfontosabb, hogy mi szólt a váltás mellett?

Nekem nagyon nehéz eljönni Sopronból. Ez a nevelő-egyesületem és itt játszottam az utánpótlástól kezdve. Úgy éreztem azonban, hogy meg kell hoznom ezt a döntést. 23 éves leszek a nyáron. Szeretném kipróbálni magam más környezetben, ahol több játéklehetőséget kaphatok.

Szakmailag vagy érzelmileg volt nehezebb meghozni a döntést?

Most inkább érzelmileg. Szakmailag konkrét elképzelés volt, hogy olyan csapatot kerestem, ahol sok játéklehetőséget tudnék kapni a következő szezonban. Így döntöttem Győr mellett, mert ilyen szempontból jó feltételeket kínáltak és szimpatikus volt, hogy fiatal magyarokra építenek, illetve az is, hogy Iványi Dalma lesz az edző.

Érzelmileg viszont a soproni aréna nekem olyan, mint az otthonom. A klubnál dolgozók egészen kicsi gyermek korom óta foglalkoztak velem. Ráadásul én soproni vagyok, a családom is itt él. Győr így nézve még kedvező is, mivel nincs nagy távolság, könnyen elérhető.

Adja magát a kérdés, hogy Honti Katához hasonlóan, aki soproni nevelésként rögtön légiós karrierbe kezdett, nem gondolkoztál el külföldi lehetőségen?

Külföld nem merült fel, mindenképpen Magyarországon szerettem volna maradni.

Érdekes a soproni szereplésed, ha felületesen nézzük a statisztikákat, akkor olyan nagy változás az elmúlt két szezonban nem látható. Viszont, ha jobban megnézzük a számokat és az ember hallgat a szubjektív benyomásaira is, akkor azt éreztem, hogy a csonka évadban minőségi hozzájárulás jött tőled. Ponterős teljesítmények, fontos triplák villannak be. Nem láttad magad előtt, hogy ezen az úton lehetne tovább haladni?

Úgy éreztem, hogy ennél többet is mutathatok, többre vagyok képes. Ezért jó ez a váltás, mert most megtudhatom magamról, hogy milyen teljesítményt nyújthatok, ha előttem nincsenek légiósok, Euroligában is a legjobbak közé tartozó játékosok, hanem magyar fiatalok alkotják a keret döntő részét. Visszakanyarodva a kérdésedhez, az elmúlt szezonra is azt mondhatom, amikor bementem a pályára, akkor mindig próbáltam a maximumot nyújtani. Teljesíteni, amit az edzőm kért tőlem.

Nem szeretnék túlzásokba esni, de nekem úgy tűnik az előzőek alapján, hogy a következő szezon kulcsfontosságú lesz. Eldőlhet, hogy merre halad a profi karriered?

Ez most egy ilyen szempontból valóban fordulópont lesz. Eddig úgymond fiatalként voltam kezelve, de most olyan szerep vár rám – és még több emberre – a győri csapatban, hogy meghatározó játékosok legyünk. Ezt is ki kell próbálni egy pályafutás során. Én nagyon motivált vagyok és várom a következő szezont.

A válogatottbeli státuszod szempontjából ugyanez a helyzet. A stábból Székely Norbert szövetségi kapitány a győri utánpótlást segíti, Iványi Dalma lesz a vezetőedződ. Ha valamikor, akkor most esély mutatkozhat ott is előrébb lépni.

Igen, ez így van. Én nagyon örültem neki, hogy ők a klubnál lesznek és Dalma lesz az edzőm. A válogatottnál sok pozitív dolog jött le. Próbált segíteni, egyéni képzéseket tartott. Arra is nagyon kíváncsi vagyok és várom, hogy milyen lesz vele dolgozni.

Célokról beszéltetek már?

Még erről nem volt szó. Még szerintem nagyon korai is lenne.

Amióta a kosárlabdát fogtál a kezedbe, szinte végig Euroligázott a Sopron és az utóbbi években kerettag voltál a nemzetközi meccseken. Az a nemzetközi orientáció és terhelés, amit eddig kaptál emiatt, nem fog hiányozni?

Nem tudom ezt még megmondani. Majdnem ugyanaz lesz az Európa Kupa miatt. Nyilván az Euroligában jobb csapatok vannak, de ugyanúgy fogunk utazni, ugyanúgy lesz szerda-szombat ritmus. Szerintem ez a kérdés akkor lenne igazán aktuális, ha egyáltalán nem adódna nemzetközi szereplés. Akkor egész héten nagyon sok lenne az edzés és jóval kevesebb a meccs. Nekünk Sopronban nagyon jó volt ez a heti kétmeccses szerda-szombat ritmus. Nehéz lenne azt megszokni, ha egész héten csak egyszer kell pályára lépni és kiesnék abból a ritmusból.

Amit külső szemlélők közül sokan nem láttak, hogy a felnőtt csapat eredményessége közben nagyon komoly képzőmunka folyt Sopronban. Számítasz arra, hogy a környezetváltozással úgymond átkapcsol benned valami és a megszerzett tudás, tapasztalat felszabadul a pályán?

Nagyon remélem. Sok mindenkinek a nevében beszélhetnék, hogy nagyon sok egyéni képzésünk volt és rengeteg mindent köszönhetek Sopronnak, az edzőimnek, hogy idáig eljutottam és ilyen szinten kosárlabdázok. Olyan szintű munkát végeztünk, amit más csapatban nem nagyon csináltak Magyarországon. Bízom benne, hogy ez Győrben, a győri teljesítményen meg fog látszódni. Dalma irányításával remélem hasonló edzéseink lesznek és ugyanúgy kapunk egyéni képzéseket is, mint ahogy azt a válogatott munka kapcsán már említettem.

Fotó: Pókász Endre / MKOSZ

Készülsz speciálisan, akár fizikálisan, akár mentálisan a következő szezonra?

A kialakult vírus miatt gyorsan vége lett a bajnokságnak. Én ráadásul előtte beteg is voltam, régóta nem edzettem csapattal. Amint lehetett elkezdtem otthon edzeni. Futottam kint és Norbival egyeztetve a június végén kezdődő válogatott edzőtáborhoz kaptunk felkészülési programot. A válogatott program után pár nap múlva kezdődni fog az alapozás. Úgy gondolom, hogy a válogatott megalapoz mindent a visszatéréshez.

A profi sportot tekintve napjaink legizgalmasabb kérdése, hogy megviselt a járvány miatti leállás?

Én nagyon boldog voltam, amikor eldőlt, hogy lesz válogatott program. Egyedül edzeni nagyon rossz és nem is szeretek. Csapattársakkal vagy akár még hármasával egyéni képzéseken részt venni is sokkal jobb.

Szerintem a csapatsportokat tekintve mindenkit nagyon rosszul érint ez a helyzet. Naponta négy órát edzünk, ott vagyunk a csapattal és akkor egyik napról a másikra le kellett állni mindennel, az borzalmas volt.

Visszakanyarodva a váltásodhoz, nyitva maradt az ajtó Sopronban egy későbbi együttműködéshez?

Én nyitva hagytam és szerintem a Sopron is felém nyitva hagyta. Én azzal mentem el, hogy ki szeretném próbálni magam más szerepben. Egyszer majd valamikor meghatározó játékos szeretnék lenni ott Sopronban, mint akár Fegyverneky Zsófia vagy Honti Kata.

Egy kicsit a statisztikán, eredményeken túl, mivel lennél elégedett a következő évad végén?

Nagyon nehéz megfogalmazni. Magamnak szeretném bebizonyítani, hogy képes vagyok teljesíteni azokat, amikre megkérnek a győri csapatnál. Több játéklehetőséget szeretne kapni az ember, de én úgy fogalmaznék, hogy mindenben szeretnék fejlődni.

Szokták mondani, hogy bár az első lépések nagyon fájdalmasak, amikor az ember elhagyja a megszokottat, de a környezetváltozás nagyon pozitív tud lenni.

Igen, ez így van és nagyon remélem, hogy az esetemben így is lesz. Szimpatikus volt a győri csapat, a város és a vezetők nagyon izgalmas elképzelést vázoltak fel. Én várom már a kihívást.

Kaptál negatív véleményeket a váltás miatt?

Semmi ilyet nem tapasztaltam. Mindenki mellettem állt és a szüleim is azt mondták, hogy az én döntésem és támogatnak benne. Nincs messze Győr és jönnek majd a meccseimre. Ettől függetlenül nehéz, mert sok sikert értem el itt, barátok, edzők, stábtagok közel állnak a szívemhez.

Talán az is tompította ennek az élét, hogy nem 18 évesen váltottál. Végül 23 éves korodig hagytál ennek az időszaknak egy kifutást.

Igen, úgy érzem, hogy most vagyok abban a korban, hogy meg kell próbálnom máshol, más környezetben, más csapatban, más városban. Lehet, hogy 18 évesen nem is tudtam volna elmenni, mert én nagyon családcentrikus vagyok, de úgy éreztem, hogy most itt az idő.

 

Hirdetés