Hirdetés
Európa

Nagyváradon új alapokra helyeznék a női kosárlabdát



:

:

Hirdetés

Merész tervekkel álltak elő és készülnek a következő szezonra a Nagyváradi BC Egyetem leány kosárlabda-együttesének tagjai – olvasható az erdon.hu portál összeállításában. Kezdetben az országos bajnokság a cél, majd a nemzetközi porondra is kilépne a klub.

A keretet a saját utánpótlásra építenék. Az erdon.hu portál beszámolója hangsúlyozta: az U15-ös korcsoportú együtteséből már korábban kiemelkedett játékával Lorena Milaş és Alexia Creţ, mindkettőjük tagja a korosztályos válogatottnak, emellett előbbi lepattanó-szerzésben nyújtott maradandót, utóbbi játékos a legtöbb pontos passzért kapott elismerést az ifjúsági bajnokságban.

A fentiekben kiemeltek mellett Szallai Kira és Oana Ceh nyújtott kiemelkedőt a 2018/19-es szezonban, amikor a váradi együttes a nyolcadik helyen végzett a korcsoportos bajnokságban. A klub egy másik nagy reménysége, az U16-os korosztályú együttes csapatkapitánya, Anisia Croitoru, aki tavaly tagja volt a korosztályos Európa-bajnokságon részt vevő román válogatottnak.

Az erdon.hu portál beszámolója kiemeli, hogy a klub vezetőinek eltökélt szándéka a fiatal gyerekek bevonása a sportéletbe, de leginkább a kosárlabdasport megszerettetése velük. Ennek érdekében a következő tanévben számos iskolát fognak felkeresni, a sportra, kosárlabdára fogékony gyerekeket szeretnék bevonni a projektjükbe.

 

Hirdetés