:
:
A szerdai római fellépés után csütörtök este Nápolyban folytatódott az amerikai válogatott 2015-ös európai túrája. Geno Auriemma csapata 86-50-es gyõzelmet aratott.
Fotó: dikebasket.com
Geno Aruiemma számára mindig különleges, amikor csapataival Dél-Olaszországba érkezik, hiszen Montella városában született és hét éves volt, amikor a szüleivel az Egyesült Államokba költöztek. Természetesen az amerikai válogatott szakvezetõjét köszöntötték is a mérkõzés elõtt. Nápolyban a római meccsel ellentétben telt ház és jó hangulat várta a csapatokat. A hazai oldalon abban bíztak, hogy a válogatotthoz hasonlóan sikerül szoros meccset játszani. Azonban már az elsõ negyedben megmutatkozott, hogy erre nem lesz mód.
Auriemma az eddig kevesebb lehetõséget kapó játékosoknak szavazott bizalmat a kezdõben. Ami azt jelentette, hogy a Robinson, Vandersloot, Griner, Stewart, Dupree ötössel álltak fel. Ebben az összeállításában kifejezetten motiváltan és nagy lendülettel kezdtek az amerikaiak. Az elsõ negyed végén már 32-6-ra vezettek. A két csapat között a második etaban is hasonlóan nagy differencia mutatkozott, bár ekkor Noel Quinn egy-egy szép megmozdulása révén a hazaiak megvillantottak valós tudásukból valamit. A félidõben 55-18-as állást regisztrálhattunk.
A harmadik negyedben a végül 15 pontig jutó Pertonyte, illetve Ivezic és Sara Bocchetti révén már akadtak kifejezetten szép támadásai a nápolyiaknak. Ebben negyedben 18 egységig jutottak, azaz megduplázták az elsõ félidõben elért pontjaik számát. A záró szakasznak 77-36-ról vágtak neki a felek. Erre a periódusra látványosan visszavett az amerikai csapat, ezt a 10 percet 14-9-re megnyerték a hazaiak és így alakult ki a 86-50-es végeredmény. Az amerikaik legeredményesebbje a 15 pontos Griner lett.
A találkozóról készült élõ streamet érdemes volt olyan szemmel is figyelni, hogy a jelentõsen megerõsödött nápolyi csapat az Európa Kupában az Aluinvent DVTK ellenfele lesz. Összességében elmondható, hogy a litván válogatottból is jól ismert Gintare Pertonyte hatalmas erõsítés az olasz klubnak, de Quinn vagy éppen Ivezic személyében is tapasztalt és jó légiósokat foglalkoztaknak. Nem lesz könnyû ellenük tétmeccsen.
Eredmény
USA – Dike Napoli 86-50
