Elkezdődtek az egyetemi küzdelmek az Egyesült Államokban
:
:
Eljött a nagy nap! A legtöbb csapatot és a legtöbb szurkolót megmozgató női kosaras versenyrendszerben keddről szerdára virradóra beindult a nagyüzem. Elkezdődtek ugyanis az egyetemi küzdelmek az Egyesült Államokban. A magyar játékosokat már bemutattuk, most nézzük, hogy a bajnoki végelszámolást tekintve mit hozhat az idei évad.
Az elmúlt évad minden tekintetben rendhagyó volt. Kevesebb mérkőzéssel, döntően zárt kapus lebonyolítással és egy sokáig emlékezetes Final Four-ral, melynek végén két Pac-12 csapat vívta a döntőt. A trófeát a Stanford hódította el, akik 1992 után értek fel ismét a csúcsra. A UConn 2013-2016 közötti nagy sorozata óta nem volt címvédés. Erre lehet esélye a Stanfordnak, mivel Haley Jones vezetésével egy rutinos, jó szerkezetű, gyakorlatilag komolyabb gyenge pont nélküli alapcsapat tér vissza. A tanulmányait befejező Kiana Williams pótlását kell megoldani, akinek a helyére Jana Van Gytenbeek érkezett.
Hiába az erős stanfordi keret a szakírók többsége UConn – South Carolina döntőt vár. A UConn 2016 óta nem vívott finálét. Bár öt év alatt mindössze 10 mérkőzést veszítettek, de ez így is presztízsveszteség a szakmai program számára. Mind az öt kezdő, köztük a rekordokat döntögető Paige Bueckers visszatért és az öt legmagasabban rangsorolt újonc közül kettő a UConn-nál kötött ki. Magyar szemmel pedig Juhász Dorka megszerzése az extra és ahogy láttuk az első felkészülési meccsen, lehet helye a magyar játékosnak ebben a rendszerben. A South Carolina a címlapokra nyáron többek között azzal került, hogy Dawn Staley-vel rekordösszegért hosszabbítottak. Sportszakmai szempontból azonban fontosabb, hogy a tavaszi Final Four-os csapatból Zia Cooke és Aliyah Boston visszatért. A toborzás kiemelkedően sikerült, a legtöbb magasabban jegyzett újonc ehhez a programhoz került. A Syracuse-tól pedig Kamilla Cardoso érkezett.
Az AP szezon előtti sorrendjében South Carolina, UConn, Stanford a sorrend. A negyedik helyre a Maryland csapatát tették, akik tavaly a statisztikák alapján a legjobban támadó alakulat voltak Ashley Owusu (17.9-es pontátlag) és Diamond Miller (17.3-as pontátlag) vezetésével. Kellemetlen meglepetés érte őket azzal, hogy a 16 között kiestek. A keret többsége visszatér és megvan a potenciál bennük egy nagy futásra. Ugyanez igaz a Louisville együttesére is. Nem lesz már Dana Evans, de két transzfer Emily Engstler (Syracuse) és Chelsie Hall (Vanderbilt) erősítheti a versenyképességüket. A Baylor számára a legnagyobb veszteség Kim Mulkey edzőnő távozása, aki az LSU szakmai programját vezeti a jövőben. A helyét az egykori atlantai vezetőedző Nicki Colleen vette át. NaLyssa Smith köré épülhet ezúttal a csapatuk.
A North Carolina State tavaly kiemelkedően magas kiemelést kapott, de a 16 között búcsúztak. 1998 óta nem jártak a Final Four-ban. Ugyanakkor a tavaszi tapasztalatokat felhasználva előrébb léphetek. A nyolc legeredményessebbjük visszatér és a Rutgers-től Diamond Johnson-t megszerezték. Az NC State az AP-nél az ötödik helyen szerepel, közvetlenül a Baylor-t és a Louisville-t megelőzve. A nyolcadik az AP-nél az Indiana, akik tavasszal éppen az NC State csapatát ejtették ki. A tavalyi történelmi szezonjukat szeretnék felülmúlni Mackenzie Holmes és Grace Berger vezetésével. Érdemes néhány szót ejteni az Orengon-ról, akik Nyara Sabally és Sedona Prince köré építve idén is versenyképesek lehetnek. Ráadásul érkezett egy remek irányító Endyia Rogers személyében. Az Iowát sem szabad elfelejteni, akik a debreceni U19-es világbajnokság MVP-jétől Caitlin Clark-tól várják, hogy történelmi magaslatokba repítse a programot.
Egy rendkívül összetett versenyrendszerből csak néhány csapatot, egy-egy tehetséget emeltünk ki. Természetesen idén is lehetnek meglepetések, váratlan eredmények. Bízzunk benne, hogy a járvány már nem szól közbe és teljes szezonnal számolva, végig szurkolók előtt játszva mérhetik össze az erejüket a szakmai programok.
