Hirdetés
Magyarország

Négy mérkőzés jön a hazai élvonalban



:

:

Hirdetés

Szombaton négy találkozóra kerül sor a hazai élvonalban. Felvezetés a játéknap mérkőzéseihez.

Az Euroliga csoportkörének jövő heti rajtja előtt utolsó mérkőzését vívja a Sopron Basket. A bajnoki címvédő 18 órától az ELTE-BEAC Újbudát látja vendégül. Az összecsapás favoritja a soproni gárda, de most már az is szempont, hogy egyre inkább megjelenjenek a játékban azok az elemek, amikre az Euroligában is szükség lesz. A BEAC a nehéz évkezdet után kulcsfontosságú győzelmet aratott a PINKK otthonában. Az eredményes játék önbizalmat adhat a folytatáshoz és egyben ezzel elindulhat felfelé a csapat.

A játéknap rangadóját 19 órától rendezik, amikor a ZTE NKK fogadja az NKE-FCSM Csatát. Két fontos győzelmen van túl a ZTE, ráadásul mindkettőt extra negyedik negyeddel sikerült behúzni. Ez a tartás nagy erőssége lehet a zalaegerszegi gárdának a folytatásban is. A Csata egy hosszabb szünetből jön, hiszen a második és a harmadik fordulóra kiírt meccse is halasztásra került. A nyitó nap óta Tursics Krisztián tanítványait nem láthattunk. Ebből olyan szempontból profitálhat a fővárosi együttes, hogy volt még idő építkezni, másik oldalról viszont hátrány lehet a meccsek terhelése és általuk diktált ritmus hiánya.

Két Európa Kupa rajtra készülő együttesünk, az UNI Győr MÉLY-ÚT és a PEAC-Pécs egymás ellen tart főpróbát. A győri találkozóra 18 órától kerül sor. A győriek az elmúlt két fordulóban kiélezett végjátékokat vívtak. Ha valaminek, akkor ilyen csatáknak össze kell kovácsolniuk egy közösséget. Ráadául a DVTK elleni második félidő védekezése, egyéni villanásai már az Európa Kupa szerepléshez is alapokat adhatnak. A PEAC Maegan Conwright hiánya miatt szerdán Szekszárdon nem volt könnyű helyzetben. A vereség ellenére Meszlényi Róbert kiemelte, hogy látott tüzet csapatában. Két vereség után az Európa Kupa rajtja előtt fontos is a pécsieknek, hogy megmaradjon a hit, az önbizalom.

A játéknap nyitó mérkőzésén 15 órától a PINKK Pécsi 424 fogadja a TFSE-MTK-t. A PINKK szerdán hazai pályán a BEAC-tól szenvedett vereséget és nagy feladata lesz számára ebben az évben biztosítani az élvonalbeli tagságot. Ezzel szemben az újonc TFSE-MTK maximális elismerést vívott ki a rajtjával. Értékes idegenbeli bravúr és két topcsapatunk elleni hazai helytállás kiváló alapokat ad. Érdekes lesz viszont figyelni olyan versenyhelyzetben a TF csapatát, hogy esélyesként lép pályára. Ez mindig nagy teszt, de az eddig látottak alapján Magyar Bianka tanítványait nem kell félteni.

NYILATKOZATOK ITT

Hirdetés