Hirdetés
Magyarország

Négy mérkőzéssel folytatódnak a bajnoki küzdelmek



:

:

Hirdetés

Szombaton négy mérkőzést rendeznek a hazai élvonal második fordulójában. Nyilatkozatcsokor.

Menetrend
Október 2., szombat
16:30 Sopron Basket – BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
17:00 UNI Győr MÉLY-ÚT – DVTK
18:00 NKA Universitas PEAC – ELTE BEAC Újbuda
18:00 Atomerőmű KSC Szekszárd – Vasas Akadémia

Sopron Basket – BKG-PRIMA Szigetszentmiklós – 16:30 – Sopron, Novomati Aréna

Laczka Miklós (másodedző, Sopron Basket): “Következő lépés számunkra a hazai szezonnyitó mérkőzésünk az újonc BKG-PRIMA Szigetszentmiklós csapata ellen, amire ugyanolyan alapossággal készülünk, mint az eddigiekre. Szeretnénk lépésről-lépésre haladni, és úgy látja a szakmai stáb, hogy jó irányba tart a csapat. Az alá a szint alá, amit a TF ellen elértünk, már nem szeretnénk menni, és ezt szem előtt tartva készülünk a BKG elleni találkozóra is. Egy – az egész bajnokság számára – új csapattal fogunk találkozni, ahol a játékosok nagy része vagy NBI A-s múlttal rendelkezik, vagy már játszott komolyabb szinten. Nem könnyű számukra a szezonkezdés, hiszen az első forduló alkalmával a Szekszárd ellen kellett bizonyítaniuk, most pedig hozzánk látogatnak. Ezzel együtt azt gondolom, hogy egy jó szakember vezeti őket – Gedei Tibor személyében – aki szépen lassan fel fogja hozni a csapatot egy olyan szintre, amit ők az elejétől kezdve szerettek volna elérni. Nyílván ezt nem mi szeretnénk elkezdeni támogatni, hanem a saját fejlődésünkre koncentrálunk.”
A Sopron Basket felkészüléséről bővebben ITT írtunk.

Gedei Tibor (vezetőedző, BKG PRIMA Akadémia): “Az Euroligás Sopronhoz utazunk. A heti felkészülésünk azokra az elemekre fókuszált, amelyekben gyorsan tudunk javulást elérni, de természetesen alaposan tanulmányoztuk mai ellenfeleink játékát. Úgy gondolom, hogy jó munkát végeztek a lányok. Még nagyon az út elején vagyunk, nekünk edzésről edzésre, meccsről meccsre kell fejlődnünk, folyamatosan fel kell vennünk az A-liga ritmusát, hogy amikorra igazán kell, készen álljunk. Természetesen tisztában vagyunk a mai mérkőzés erőviszonyaival, de nem megyünk ki feltartott kézzel a pályára, megpróbáljuk magunkból kihozni a maximumot, és azokra az elemekre fókuszálni, amelyek a fejlődésünk szempontjából a legfontosabbak.”

UNI Győr MÉLY-ÚT – DVTK – 17:00 – Győr, Széchenyi István Egyetemi csarnok

Iványi Dalma (vezetőedző, UNI Győr MÉLY-ÚT): “Most volt egy hét, amikor tudtunk rendesen edzeni. Keményen is dolgoztunk a hét első felében. Örülünk neki, hogy bár még nem 100%-osak a sérültjeink, de nyílt lehetőségünk teljes csapattal edzeni és haladtunk a csapatépítés, taktika terén. Próbáltuk hangsúlyozni a védekezés szerepét. Bízom benne, hogy sikerül agresszívan, jó ritmusban egy jó védekezést mutatnunk szombaton, mert az lesz az alapja az egész mérkőzésnek. Az fogja meghatározni a kimenetelét. A Diósgyőrnek nagyon jó csapata és úgymond sok fegyvere van. Egyénileg nézve jó játékosok alkotják a keretüket és csapatként is erősek. A tavalyi magyar magot megtartva jó külföldiekkel egészültek ki.”
A UNI Győr MÉLY-ÚT felkészüléséről bővebben ITT írtunk.

Földi Attila (vezetőedző, DVTK): “Nagyon nehéz mérkőzésre számítunk, főleg a hosszabbításos, Csata elleni vereség után. Így elsősorban a fejekben kell rendet rakni, a mentális felkészítés most legalább annyira fontos, mint a fizikális és taktikai munka. Borzasztó nehéz a sorsolásunk, hisz idegenben, három nemzetközi színtéren is érdekelt, jól felkészített csapat ellen kell helytállnunk a bajnokság kezdetén. Természetesen teljes erőbedobással készülünk a rangadóra, reméljük, hogy egy jó mérkőzés végén ezúttal mi örülhetünk a győzelemnek!”

Atomerőmű KSC Szekszárd – Vasas Akadémia – 18:00 – Szekszárd, Városi Sportcsarnok

Djokics Zseljko (vezetőedző, Atomerőmű KSC Szekszárd): “Két olyan gárda fog összecsapni, ahol fiatal, de már tapasztalt játékosok alkotják a keret zömét – főleg a külső posztokra lesz ez igaz. Nekünk ez 7 nap alatt a harmadik magyar bajnokink lesz, ezért szükségünk lesz – és ezúton invitálnám is őket – a kilátogató szurkolók segítségére, nehogy elfáradjunk ebben a hosszú menetelésben.”

Milos Pavlovic (vezetőedző, Vasas Akadémia): “Egy újabb nehéz mérkőzés áll előttünk a legfrissebb Euroliga érdekelt csapat ellen. Ráadásul idegenben. Nagyon jól tudjuk, hogy milyen erőt képvisel a Szekszárd, rendkívül erős és az ellenfelek számára kellemetlen hazai pályával rendelkezik a csapat. A szerdai mérkőzésük után úgy gondolom, még inkább meg akarják mutatni, hogy mit is tudnak igazán. Ha ezzel fel szeretnénk venni a versenyt, mindenkinek a maximumot kell nyújtania ahhoz, hogy egy jó mérkőzést tudjunk játszani, keménynek és agresszívnak kell lennünk. Támadó oldalon jó zárásokat kell adnunk, figyelni a megfelelő szögekre, bízni abban, hogy ezek mentén jó helyzetekbe hozzuk magunkat.”

NKA Universitas PEAC – ELTE BEAC Újbuda – 18:00 – Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok

Csirke Ferenc (vezetőedző, NKA Universitas PEAC): “Nagyon boldogok vagyunk, hogy bejutottunk az EK csoportkörbe. Kellemetlen lesz a szombati ellenfelünk, sokat játszanak szerkezetlenül, amihez majd alkalmazkodnunk kell, ugyanakkor koncentrálnunk kell, hogy ne legyen sok eladott labdánk. Csakúgy, mint szerdán, amikor sokat segítettek nekünk, most is várjuk a szurkolóinkat minél nagyobb létszámban a csarnokban!”

Balogh Judit (vezetőedző, ELTE-BEAC Újbuda): “Balogh Judit: Messze van Pécs, de egy jó mérkőzés és egy finom pizza mindig elviselhetőbbé teszi a hosszú utat.”

Hirdetés