Hirdetés
Magyarország

Négy mérkőzést rendeznek szombaton az élvonalban



:

:

Hirdetés

Szombaton négy találkozóra kerül sor a hazai élvonalban. Rövid áttekintés a játéknap felvezetéseként.

A nyitó mérkőzésen 16 órától az NKE-FCSM Csata az ELTE-BEAC Újbuda vendégeként szerepel. A BEAC múlt héten egy kifejezetten versenyképes félidőt vívott a Sopronnal. Ez egyértelműen figyelmeztető a Csatának is, hogy maximális koncentrációt követel meg ez a mérkőzés. Nagy favorit az erőviszonyok alapján Tursics Krisztián együttese, mely az élboly szoros versenyfutása miatt nem hibázhat alsóházi riválisok ellen.

Ezt követően 18 órától három találkozó jön. A múlt héten Szekszárdon kulcsmeccset nyerő Aluinvent DVTK a ZTE NKK csapatát fogadja. Ebben a párosításban egy rendkívül látványos, sok pontot hozó küzdelem is kialakulhat. A DVTK legutóbb komoly erőt mutatott – az Európa Kupa búcsú rossz élménye sem hátráltatta – és így igen kedvező helyzetbe került. A ZTE pedig folytatva a válogatott szünet óta tartó jó szereplését, így 84 pontot elérve a Csatát is megszorongatta idegenben.

A TFSE-MTK a VBW CEKK Ceglédet látja vendégül. A fővárosi gárda kéthetes szünet után van, mivel a múlt hétvégére kiírt PINKK elleni mérkőzése – a pécsiek EWBL szereplése miatt – elhalasztásra került. Bár a két ünnep között játszani kellett, de így azért nyílt lehetőség egy kis téli regenerálódásra a TFSE-nél. A Cegléd múlt héten egy újabb olyan meccset nyert, amikor az utolsó másodpercekben szerzett győztes találatot Ketia Swanier. Hatalmas tartásról, lelki erőről árulkodik egy-egy ilyen siker. Bár hullámzó a csapat teljesítménye, de mindenkire veszélyes egységes, harcos játékával.

A PEAC-Pécs vendége a Vasas Akadémia lesz. A PEAC önbizalom-növelő sikert ért el a Győr ellen. A pécsiekre továbbra is igaz, ha a nyáron elképzelt teljes kerettel tudnak felállni, akkor lényegesen versenyképesebbek. A Vasasnak két szoros küzdelemben elveszített végjátéka volt az utóbbi időszakban a Csatával és a Cegléddel szemben. Földi Attila együttese nagyon közel áll egy eredményességi fordulathoz, így a baranyai megyeszékhelyen is érdekes küzdelem alakulhat ki.

Menetrend

16:00 ELTE BEAC Újbuda – NKE-FCSM Csata
18:00 Aluinvent DVTK – ZTE Női Kosárlabda Klub
18:00 TFSE-MTK – VBW CEKK Cegléd
18:00  PEAC-Pécs – Vasas Akadémia

Hirdetés