Hirdetés
Magyarország

Négy ponttal legyőzte a DVTK az Olympiacos-t



:

:

Hirdetés

Pénteken felkészülési mérkőzést vívott Miskolcon a Generali Arénában az Aluinvent DVTK és a görög Olympiacos. Nagy csatában a mindössze hét játékost forgató DVTK 71-67-es sikert aratott.

Az első percekben fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a DVTK a negyed hajrájához közeledve Cyesha Goree ponterős játékával 20-12-re lépett el. 10 perc után végül 22-16-ra mentek a mieink. A második szakasz elején 24-24-nél egyenlített az Olympiacos, majd a folytatásban ismét a magyar csapat került előnybe. A félidőben 37-30-ra ment a DVTK.

A harmadik negyed elején egy 7-0-s futással 39-39-nél újra egyenlítettek a görögök. A következő percekben azonban a DVTK tudott újítani és a negyed végére vissza is állt a 7 pontos differencia a felek között. A záró szakasz elején is lendületben maradt Cziczás László együttese. Ennek eredménye 61-49-es vezetés lett. Sokáig tartotta jelentős előnyét a magyar csapat, majd a hajrában felzárkóztak a görögök. A mérkőzés végére is megmaradt azonban négy pont az előnyből. A felek szombaton 16 órától ismét összecsapnak.

Jegyzőkönyv, nyilatkozatok (forrás: DVTK.eu)

Aluinvent DVTK – Olympiacos 71-67 (22-16, 15-14, 17-17, 17-20)
Miskolc, Generali Aréna, 300 néző. Játékvezetők: Földházi Tamás, Dr. Mészáros Balázs, Lengyel Ádám.

Aluinvent DVTK: Medgyessy 6, Pusztai 4, Škorić 10, Goree 30/6, Kiss A. 2. Csere: Szűcs R. 6, Zele 13/3. Vezetőedző: Cziczás László.
Olympiacos: Stamolamprou 4/3, Spyridopoulou 7/3, Nikolopoulou 1, Gemelos 8/3, Graves 14. Csere: Thomas 6/6, Sotiriou 8, Jurcenková 4, Stamati 3/3, Pavlopoulou 13/6. Vezetőedző: George Pantelakis.

Cziczás László: – Sokkal jobb és kulturáltabb mérkőzést játszottunk, mint egy hete a Rózsahegy ellen, de egy héttel több munka van a lányokban, ami meg is látsztott ma. Nagyon hasznos találkozót vívtunk a tizenkét felnőtt játékossal érkező Olymoiacos ellen. Nálunk a kezdőcsapatban két tizenkilenc éves is helyet kapott, ezzel együtt nagyszerű hozzállással játszottunk, ami nagyon tetszett nekem. Több jó egyéni teljesítmény is akadt, de még adódtak problémáink a megfelelő helyzetkiválasztással. Ha ezeken javítunk, újabb szép szezon előtt állunk. Nyugodt szívvel térhetünk pihenőre a mai teljesítményünk után, és holnap ugyan lehet, hogy fáradtabbak leszünk, de megpróbálunk egy újabb jó mérkőzést játszani.

George Pantelakis: – A felkészülésünk során ez volt az első nehezebb ellenfél ellen vívott találkozó. Az utazás miatt talán egy picitt fáradtabbak voltunk, de mind védekezésben, mind támadásban csináltunk tetszetős dolgokat. Ezeket meg kell tartanunk holnapra, megpróbálunk visszavágni vendéglátónknak.

Hirdetés