Hirdetés
Archivum

Nehéz helyzetben a Rivas Ecopolis



:

:

Hirdetés

Szombaton immár a 15. fordulót rendezték a Spanyol bajnokságban. A játéknap egy nagy meglepetést hozott, melyen a Rivas Ecopolis vereséget szenvedett a Sóller együttesétõl. Összefoglaló.

A 15. forduló országos televíziós közvetítés mellett zajló rangadóján a Rivas Ecopolis vendége a Sóller volt. Az összecsapáson a vendégeknél mindössze hat játékos szerepelt, mégis bravúrgyõzelmet ünnepelhettek. Egy szoros elsõ negyed után a második szakasz felénél már 8 ponttal járt elõrébb a mallorcai gárda. A 44-38-as vendég vezetést hozó félidõ után a harmadik etapban 58-48-nál a 10 pontot is elérte a differencia.

A harmadik szakasz végjátékában 65-65-nél egyenlített a madridi gárda, de a jó sorozatuk ezzel megszakadt. A negyedik negyed felénél ismét 82-73-as elõnyben volt a Sóller és ez már kitartott a lefújás pillanatáig. A vége 89-79 lett. Immár az 5. vereségét könyvelhette a Rivas Ecopolis és ezzel úgy állnak a bajnoki tabella negyedik helyén, hogy a harmadik Zaragozának mindössze 4 veresége van.

A Rivas Ecopolis színeiben Krivacevic Tijana 12 percet töltött a pályán, ez idõ alatt 5 pont és 3 lepattanó került a neve mellé. A Sóller alakulatában Császár Andrea 40 percet játszott és 10 pontot, illetve 8 lepattanót szerzett.

A Valencia a Caja Rural Tintos de Toro csapatát verte az elsõ negyedtõl magabiztosan vezetve 84-57 arányban. Roberto Íñiguez a Valencia mestere ezúttal több lehetõséget adott az Euroliga mérkõzéseken kevesebbet szereplõ játékosoknak. Honti Kata 18 percet töltött a pályán és ez idõ alatt 7 pontot, 4 gólpasszt és 3 lepattanót jegyzett.

A Salamanca 70-53-ra gyõzte le a Gran Canariát. A címvédõ ráijesztett a szurkolóira, miután az elsõ negyedet 17-14-re elbukta. Ezt követõen azonban nem lehetett megállítani Lucas Mondelo gárdáját. A Salamanca minden pályára lépõ játékosa betalált a gyûrûbe, Vajda Anna 15 perc alatt 2 pontig jutott és leszedett 5 lepattanót. 

Eredmény

RIVAS ECOPOLIS - SÓLLER BON DÍA! 79-89
CADI LA SEU - GIRONA FC 58-79
CIUDAD ROS CASARES VALENCIA - CAJA RURAL TINTOS DE TORO 84-57
RC CELTA BALONCESTO - PALACIO DE CONGRESOS DE IBIZA 60-66
UNB OBENASA LACTURALE - MANN FILTER ZARAGOZA 55-59
PERFUMERIAS AVENIDA - G CANARIA 2014 CAJA DE CANARI 70-53
HONDARRIBIA - IRÚN - JOPISA CIUDAD DE BURGOS 75-68

Tabella

1 ROS CASARES VALENCIA 	 15 	15/0 	1311-873  30 pont
2 PERFUMERIAS AVENIDA 	 15 	13/2 	1189-960  28
3 MANN FILTER ZARAGOZA 	 15 	11/4 	987-901   26
4 RIVAS ECOPOLIS 	 15 	10/5 	1044-944  25
5 GIRONA FC 	         15 	10/5 	1100-1017 25
6 SÓLLER BON DÍA! 	 15 	9/6 	1137-1086 24
7 CADI LA SEU 	         15 	8/7 	1018-1057 23
8 GRAN CANARIA 2014 	 15 	7/8 	991-998   22
9 JOPISA BURGOS 	 15 	4/11 	997-1127  19
10 HONDARRIBIA - IRÚN 	 15 	4/11 	943-1113  19
11 RC CELTA BALONCESTO 	 15 	4/11 	884-1064  19
12 CAJA RURAL       	 15 	4/11 	1004-1096 19
13 UNB OBENASA LACTURALE 15 	4/11 	920-1081  19
14 IBIZA 	         15 	2/13 	866-1074  17
Hirdetés