Hirdetés
Utánpótlás

Nehéz szezont zártak a soproni juniorok



:

:

Fotó: Hegedűs Hunor / Kecskeméti KC

Hirdetés

Hétvégén rendezték a Nemzeti Leány Junior Bajnokság „A” döntőjét Kecskeméten. A Soproni Darazsak Sportakadémia csapata a 7. helyet szerezte meg.

A soproniak a nyolcas döntő csoportkörében a Vasas Akadémia és az NKA Pécs csapatával szemben maradtak alul, a Kecskeméti KC gárdáját pedig legyőzték.

„Nehéz csoportban voltunk. Úgy számoltam, hogy nekünk egyetlen esélyünk van, ha a Vasast le tudjuk győzni. A Csata DSE mellett ugyanis az NKA Pécs volt a másik kiemelkedő csapat. Ez sajnos nem sikerült, így a Vasastól elszenvedett vereség után a Péccsel próbáltunk minden-mindegy alapon egy jó mérkőzést játszani. Ez egy félidőig tartott. Utána ismét előjöttek azok a problémák, amik a Vasas ellen is. Végül nagyobb arányú vereségbe szaladtunk bele.” – fogalmazott Hollós Dániel vezetőedző.

A keresztjáték alkalmával a Zsíros Akadémia Kőbányától szenvedett vereséget a Soproni Darazsak Sportakadémia, majd a helyosztón ismét a kecskemétieket múlta felül.

„Egyértelmű cél volt az ötödik hely megszerzése, ami az egész szezont nézve reális eredmény lehetett volna. A keresztjátéknál az utolsó negyedre szétesett mentálisan a csapat. Rengeteg problémával küzdöttünk az egész torna folyamán. Ez meg is látszódott sajnos az eredményen. Csalódás volt a játékosok számára és számunkra is a döntő, de nyilván az egy hosszabb idő lesz, amíg mindent átvizsgálunk, értékelünk.” – hangsúlyozta a soproniak vezetőedzője.

„Sok mindent tapasztaltunk ebben az évadban. Ha valaki ránéz a keretre, akkor azt láthatja, hogy ez nem egy rossz csapat, de valahogy nem sikerült őket összegyúrni. A teljes keret három-négy napot tudott együtt készülni, a fiatalokban sok perc volt a kadett döntőn. Közülük Kókai Patrícia nálam is meghatározó játékos. Ő a Zsíros Akadémia Kőbánya elleni meccsen szállt ki a tornából egy sérülés miatt. Azon a mérkőzésen minden kijött, ami az egész szezonban jellemzett minket.” – tette hozzá Hollós Dániel.

A soproni gárda összességében 10 győzelemmel és 13 vereséggel zárta az évadot. „A januári rájátszást nagyon rosszul kezdtük, de utána elindultunk felfelé. Sérülések, Covid, valami mindig közbeszólt, ami miatt visszaestünk egyet vagy kettőt. Az egész évünket ez jellemezte.” – összegzett a soproni együttes vezetőedzője.

A télen tért vissza súlyos térdsérülése után a soproni csapatba Pfeiffer Virág, aki végül 10 mérkőzésen lépett pályára idén.

„A térdsérülésemet 11 hónapnyi rehabilitáció követte.” – kezdte visszatekintését erre az időszakra Pfeiffer Virág. „Soha nem könnyű egy ilyen sérülés után visszatérni, de szerencsésnek mondhatom magam. A sportakadémián számtalan segítőkész és felkészült szakember támogatott a felépüléshez vezető úton. Ennek végén testileg és mentálisan megújulva, erősebben léphettem ismét a pályára.” – mondta a soproni játékos, aki a hétvégén 32.6 perc alatt 11.2 pontot, 3.6 lepattanót és kiemelkedő 6 gólpasszt átlagolt. A junior döntő legtöbb gólpasszt kiosztó játékosa lett végül.

„Meglehetősen nehéz dolgunk volt, mert a csapatunk felkészülését sérülések, betegségek és a már több, mint két éve zajló világjárvány is hátráltatta. Végül a 7. helyen zártunk és talán a többiek nevében is mondhatom, hogy mindannyian jobb helyezést szerettünk volna elérni. Összességében erre is fontos leckeként tekintünk, hiszen a hibáinkból tudunk a legtöbbet tanulni, majd fejlődni.” – hangsúlyozta a lapunknak Pfeiffer Virág, aki azt is elárulta, hogy nem áll meg a munka a nyolcas döntő után sem.

„A sportakadémián továbbra is folytatódnak az edzések egyéni képzések formájában, amiket a felnőtt csapatunk vezetőedzője Gáspár Dávid tart.”

Hirdetés