:
:
A szerdai 89-65-ös vereség után várja hazai pályán az Európa Kupa negyeddöntõjének visszavágóját az Aluinvent DVTK. A Basket Landes az elsõ meccsen meggyõzõ különbséget alakított ki, de egy pillanatig sem szabad feladni. A legfontosabb feladat a keret felfrissítése.
Szerdán este a vártnál nagyobb differencia alakult ki Franciaországban. Összetett okai vannak ennek az eredménynek. Amivel elõzetesen is számolni lehetett, hogy a Magyar Kupa után nem lesz a legfrissebb a DVTK. Itt elsõsorban egy mentális fáradtság érzõdött a csapaton és vélhetõen ebbõl következett az is, hogy az egész szezont jellemzõ szoros védekezés fellazult.
A mérkõzés egyes szakaszaiban nagyon könnyen kerültek dobóhelyzetbe a Landes játékosai, lényegében ez adta meg nekik azt az önbizalmat, amivel végül ilyen kiváló dobóteljesítménnyel tudtak zárni. Emellett az elsõ félidõben a 14 eladott labda volt kiugró, a meccs végi kapkodásban ebben ugyan „felzárkóztak” a franciák, de az már nem befolyásolta a végeredményt. Emellett a 36-21-re elveszített lepattanócsata a figyelmeztetõ.
A szombati mérkõzés elõtt a legfontosabb feladat tehát a csapat felfrissítése, melyet nem lehetetlen feladat megoldani. Bár ahogy az MTI beharangozójában Maikel Lopez is kiemelte, ez lesz kilenc napon belül az ötödik tétmeccse a DVTK-nak. Ha õszinték akarunk lenni ez rengeteg, de az elmúlt hetekben szerkesztõink sokat írtak a rossz hazai versenynaptárról, ezzel már nem érdemes foglalkozni. Nincs olyan tudáskülönbség a két keret között, amit a szerdai számszerû eredmény mutat. A szorosabb meccs vagy a gyõzelem elsõsorban a védekezésen múlik, 89 pontos meccset ugyanis nem fog tudni megnyerni a DVTK.
Franciaországban a második negyed hajrájára már Horti, Brewer és Jovanovic is 3-3 faultnál járt, ami centerposzton egyértelmûen megfogta a magyar csapatot. Nem véletlen, hogy ennyire felborult a lepattanócsata és nagyon könnyen került helyzetbe Iva Sliskovic, aki a harmadik negyed elején már 21 pontnál járt. Centerposzton ettõl függetlenül zavarba hozható a Landes és a szorosabb eredményhez egyértelmûen szükség is van arra, hogy magas játékosaik ne legyenek ennyire eredményesek.
Ahogy a korábban közölt összefoglaló is kiemeli, a pénteki sajtótájékoztatón Maikel Lopez a továbbjutási esélyeket is figyelembe vette. Így kell hozzáállni ehhez a mérkõzéshez, meg kell próbálni ledolgozni a hátrányt, mivel nincs veszíteni valója a DVTK-nak. Minden ilyen nagy különbséget hozó kuparendszerû oda-visszavágós párharc második meccsén általában az elsõ félidõ a döntõ. Ha itt el tudja bizonytalanítani a riválisát a DVTK és a magyar csapat elhiszi, hogy lehet esélye, akkor a nyílt végjáték sem kizárt. Vélhetõen a második negyed közepén már látni fogjuk, hogy nagyjából milyen lehetõségek vannak ebben a mérkõzésben.
A francia csapatokra nem jellemzõ, hogy könnyelmûek lennének a nemzetközi porondon, de a 24 pontos elõny óhatatlanul hoz egy megnyugodott állapotot. Éppen ezért érdemes arra törekedni, hogy egy jó kezdéssel az elsõ 15 percben átfusson a rivális gondolatain a kiesés réme. Ez ugyanis a folytatásban magával hozhat olyan hibákat, kapkodást, amit ki lehet használni. Az eredménytõl függetlenül egy nagyon szép sorozatban van az Európa Kupában a DVTK, ezt mindenképpen sokáig fogjuk emlegetni, különösen amikor a nõi szakág ennyire nehezen érvényesül a nemzetközi porondon.
