Hirdetés
Magyarország

“Nem a kudarcaink határoznak meg minket, hanem, hogy a nehéz helyzetekre hogy reagálunk.” – Interjú Török Ágnessel



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Az egyik fél második sikeréig tartó negyeddöntő párharc második mérkőzésén a DVTK 75-63-ra legyőzte az UNI-Győr-MÉLY-ÚT gárdáját. Ezzel a kupagyőztes Miskolc 2-0-val megnyerte a párharcot és készülhet az elődöntőre. Iványi Dalma együttesének így a Sopron Basket – TFSE-MTK negyeddöntő vesztese lesz a riválisa, és az 5-8. helyért játszhatnak majd. Visszatekintésképpen állandó megszólalónkkal, a győriek csapatkapitányával, Török Ágnessel beszélgettünk.

“Az, hogy nem jutottunk be a legjobb négy közé, alapvetően az alapszakaszbeli kiegyensúlyozatlan teljesítményünkre vezethető vissza. Például: olyan vereségek csúsztak be az alapszakasz során, amikkel nem számoltunk. Ennek köszönhetően lecsúsztunk a negyedik helyre a tabellán, ami azt eredményezte, hogy később a Miskolccal kerültünk össze a rájátszásban. Vagyis, én inkább abban látom az elveszített negyeddöntő okát, hogy az alapszakasz során nem azt a teljesítményt nyújtottuk, ami elvárható lett volna. Többet hibáztunk, ami végül erre a sorsa juttatott minket.

Ha külön a Miskolc elleni párharcra szeretnénk kitérni, akkor előszőr is azzal kell kezdeném, hogy az egész csapat az utolsó pillanatig harcolt – mindent megtett a győzelemért. Egyszerűen az döntött a Miskolc javára, hogy kulcs szituációkban jobb döntéseket hoztak. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy nagyon nehéz volt mentálisan felállni a pályaelőnyünk elvesztése után, a Diósgyőr pedig köztudottan sokkal erősebb hazai pályán. Ilyen szempontból a második összecsapás abszolút az ő malmukra hajtotta a vizet.” – kezdte csapata negyeddöntős teljesítményének értékelését Török Ágnes. “Mindkét DVTK elleni mérkőzésen elég hullámzó volt a teljesítményünk, sok hibát vétettünk. Ez viszont szintén egy olyan probléma, ami az egész eddigi szezonunkra jellemző. Azzal kezdődött az idény, hogy belementünk egyfajta ‘játékos keringőbe’. Játékosok jöttek-mentek, hosszú idő telt el, mire kialakult a mostani keretünk. Nagyon hektikus hónapok voltak ezek. Ahogy lenni szokott, ehhez természetesen csatlakoztak különböző betegségek és sérülések is, amik szintén tovább nehezítették a helyzetünket. Nagyon nehéz volt így kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani az alapszakasz során.

Nyílván azonban ilyen szituációk bármikor adódhatnak. Egy dolog van amit sajnálok, hogy nekünk sajnos semmilyen téren nem volt szerencsénk. Nem csupán az alapszakasz során, de azt követően a negyeddöntőben sem. Ugyanis, egy rendkívüli társaság gyűlt össze, – illetve magát a győri klubbot sem kell bemutatnom – és azt gondolom, megérdemeltük volna, hogy egy kicsit nekünk kedvezzen a szerencse.” – fogalmazott a győriek csapatkapitánya.

Fotó: FIBA.Basketball

“Óriási hiányérzetem van a meccsekkel kapcsolatban. Életem egyik legnehezebb pár hetén vagyok túl, ami a teljesítményemen is megmutatkozott – jópár álmatlan éjszakát okozott az, hogy a negyeddöntő így sikerült. Viszont élsportolók vagyunk. Nem a kudarcaink határoznak meg minket, hanem, hogy ezekre a nehéz helyzetekre hogy reagálunk. Amióta az eszemet tudom, a kudarcra a válaszom mindig is a még több munka, és még több odafigyelés volt. Ez most sem lesz másképp. Próbálok a jövőre, illetve a soron következő feladatra koncentrálni.” – értékelte saját negyeddöntős teljesítményét Török Ágnes.

“A következő összecsapásokon egyértelműen az lesz a legfőbb motiváció, hogy a maximumot hozzuk ki ebből a szezonból – szeretnénk a hátralévő összes mérkőzést megnyerni. Úgy gondolom, hogy csapat szinten nincs problémánk a motivációval. Mindannyian sportolók vagyunk, illetve egyenként is van akkora karakterünk, hogy egy ekkora pofon után is fel tudjunk állni. Afelől sincs kétségem, hogy ezután is egy lesz a csapat célja: az 5. hely megszerzése.”

Ahogy arról a győriek válogatott csapatkapitánya is beszámolt, számtalan csalódás érte együttesét a szezon során. Így adódik a kérdés: voltak-e pozitívumok, amikre egy ilyen időszak során koncentrálni lehet.

“Mindig van mit kiemelni, a legsötétebb órákban is vannak pozitív dolgok egy csapatban. A mi esetünkben a közösséget emelném ki. Egytől-egyig csodálatos emberek. Mind a játékosok, mind pedig az edzői stáb, akikkel öröm együttdolgozni. Iványi Dalma pedig egy kivételes szakember, olyan erényekkel, amikkel eddig még nem is találkoztam. Ezek mind olyan dolgok, amiket senki sem tud elvenni a csapatunktól.

A nehézségeink ellenére is csak még jobban összekovácsolódtunk, ez pedig büszkeségre ad okot. Ha egy kívánságom lehetne, akkor azt kérném, hogy valamit kapjon vissza a csapat azért a munkáért, amit ebbe a szezonba fektetett. De sajnos ez nem így működik. Mindenesetre mi megyünk tovább, együtt.”

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés