„Nem félek a kudarctól, és érzem az edzőim bizalmát” – interjú Sinka-Pálinkás Szofival

A Sopron Basket nyerte 2026-ban a Tippmix Killik László Női Magyar Kupát. A hétvégi négyes döntő számtalan emlékezetes pillanatot hozott. A soproni együttest hasznos játékkal segítette a trófea megszerzéséhez Sinka-Pálinkás Szofi, akit a finálé után a lapunknak adott interjújában Gáspár Dávid vezetőedző is kiemelt. Szofival a hétvégi sikerről, a mentális felkészítés fontosságáról és az alkalmazkodóképességről beszélgettünk egy átfogó interjúban.

Ősszel már volt alkalmunk leülni egy hosszú beszélgetésre annak apropóján, hogy a remekül sikerült válogatott nyarad után ponterős játékkal indult a klubszezonod is. Hogyan foglalnád össze az azóta eltelt időszakot, először a saját szemszögedből, majd csapatszinten?

Számomra egy kissé hullámzóbb időszak következett, de számítottam erre, és lelkileg is próbáltam felkészülni rá. Az edzők és a csapattársaim annyira támogatóak, hogy a visszaesés egyáltalán nem viselt meg. Csapatként is hamar továbbléptünk, amit a mostani kupagyőzelem is igazol.

A saját formaingadozásomon leginkább az lendített át, hogy rendkívül erős és összetartó közösséget alkotunk. Ezt az egységet egy-két ember kiesése sem tudja megbontani; tényleg minden nehézségen képesek vagyunk együtt átlendülni.

Ahogy ment előre a szezon, egyre több egyéni edzésen vehettem részt, aminek köszönhetően úgy érzem, újra visszataláltam önmagamhoz. Ismét magabiztosan lépek pályára, nem félek a kudarctól, és érzem az edzőim bizalmát. Számomra ez jelenti a legtöbbet ahhoz, hogy önbizalommal telve játszhassak, és a pályán minden az elképzeléseim szerint alakuljon.

Kívülről is a lelki tényezőkben látom a kulcsot. Az őszi interjúnk után beszéltünk arról, irreális elvárás lenne, hogy az első négy bajnoki meccs rendkívül magas pontátlagával teljesítsd a szezont. Ezt persze könnyű egy beszélgetés során kimondani, de a gyakorlatban feldolgozni már sokkal nehezebb.

Így van. Volt egy időszak, amikor megcsappant az önbizalmam, és úgy éreztem, semmi sem jön össze a pályán. Ez leginkább azért zavart, mert szerettem volna bebizonyítani: nem a véletlen vagy a szerencse műve volt az a pár őszi, kiemelkedő mérkőzés, hanem kemény munka áll például a dobóformám mögött.

Ez hol jobban sikerült, hol kevésbé, de aki belelát a kosárlabdába, pontosan tudja, hogy fiatal játékosként a formaingadozás teljesen természetes. A csapatnak és a stábnak is köszönhetem, hogy ezen a mélyponton gyorsan túljutottam. Most már ismét magabiztosan állok bele a helyzetekbe, és újra jó százalékkal értékesítem a dobásokat.

Említetted az egyéni képzéseket. A különmunkák során főként a dobásokon volt a hangsúly?

Többnyire igen, de természetesen a játékom számos más elemére is fókuszáltunk. Laczka Miklóssal voltak külön dobóedzéseim, emellett a többi edzővel és a mezőnyjátékosokkal a kettő-kettő elleni szituációk bontásán, valamint a passzokon is sokat dolgoztunk.

Nem mondanám, hogy kizárólag a dobás állt a középpontban, de előfordult, hogy a pihenőnapokon – ha például elmaradt egy reggeli edzés – bementem a terembe, és olyankor csak a dobásokkal foglalkoztunk.

A csapatnál az idei szezont leginkább az alkalmazkodóképesség erőpróbájaként jellemezném, hiszen rengeteg váratlan szituáció, sérülés hátráltatott titeket menet közben. Hogyan tudtatok ehhez a helyzethez idomulni, és mi zajlott le bennetek?

Valóban így volt, a sérülések szinte követték egymást. Még amikor úgy tűnt, hogy majdnem teljes kerettel tudunk kiállni, akkor sem lehettünk százszázalékosak, hiszen sokan kisebb fájdalmakkal is vállalták a játékot. Ez alaposan megnehezítette a dolgunkat, de úgy érzem, kiválóan alkalmazkodtunk a helyzethez.

A Magyar Kupa-győzelem éppen ezért ekkora siker és ennyire fontos számunkra. Aki kívülről figyeli a csapatot, nem is sejti, min mentünk keresztül a trófea megszerzéséig, és mennyi fájdalmat tűrve, milyen alázattal dolgozott mindenki. Az egészséges játékosoknak hirtelen új, a korábbinál nagyobb felelősséggel járó szerepkörökben kellett helytállniuk.

A sérültek közül Jecát emelném ki: elképesztő, hogy egész szezonban milyen fájdalmakkal edzett és játszott, csak hogy a csapat rendelkezésére állhasson. A kupa hete előtt még az is kérdéses volt, hogy egyáltalán pályára tud-e lépni, mert folyamatosan bedagadt a térde, és bárhogy próbálták helyrehozni, a helyzet nem javult. Az, hogy végül be tudott állni, és ilyen fantasztikus játékkal segített minket, hatalmas lökést adott az egész keretnek.

Dia sérülése a döntőben mindenkit megviselt, de gyorsan reagáltunk a helyzetre, mert – bár szomorú ezt kimondani – a szezon során sajnos hozzászoktunk az ilyen váratlan fordulatokhoz.

Ezzel át is térhetünk a vasárnap esti fináléra. Az a két triplád amolyan “unokáknak mutogatós” pillanat marad?

Remélem, sok ilyen pillanat vár még rám a karrierem során, de ez a mostani mindenképpen felejthetetlen marad. Számomra ez volt az első négyes döntő, és már azt is óriási megtiszteltetésként éltem meg, hogy egyáltalán a kispadon ott lehetek. Amikor pedig Gáspár Dávid már az első meccsen, alig öt perc elteltével becserélt, végtelenül büszke voltam.

Bármelyik játékos számára hatalmas dolog egy ilyen szintű csapatban játszani, és klasszisokkal együtt edzeni nap, mint nap. Ez is rengeteget hozzátett a teljesítményemhez. Folyamatosan érzem a csapattársaim támogatását és az edzőim bizalmát, ami elengedhetetlen volt ahhoz, hogy éles helyzetben is értékesíteni tudjam a dobásokat.

Laikusként úgy képzelem, ilyenkor az a kulcs, hogy pályára lépéskor az ember ne gondoljon bele abba: “Te jó ég, ez most nem egy átlagos szombat, vasárnap délután!”

Hihetetlenül izgultam mindkét találkozó előtt. Már csak azért is, mert szerencsére rengeteg szurkolónk látogatott ki a csarnokba, és nekik is nagyon szerettünk volna bizonyítani.

A sok sérülés miatt mindenkiben felmerült a kérdés, mennyire reális elvárás a kupagyőzelem. Azonban kivétel nélkül minden játékos és stábtag azzal a mentalitással készült egész héten, és úgy állt bele a döntőbe, hogy meg fogjuk nyerni a trófeát.

Biztosak voltunk benne: ha a saját játékunkat nyújtjuk, és mindenki kiadja magából a maximumot, akkor sikerülhet. Hatalmas boldogság, hogy ez végül így is lett.

Zárásként tekintsünk egy kicsit előre: már csak két rájátszás-forduló – elődöntő és valamelyik helyosztó párharc – van hátra a szezonból. Bár a kupagyőzelemből rengeteg erőt lehet meríteni, adódik a kérdés: ennyi nehézség után mennyire reális, hogy ezt a formát a szezon legvégéig kitoljátok?

Aki egy olyan szintű klubban játszik, mint a Sopron Basket, az sosem mondja azt, hogy valami irreális, vagy hogy esélytelenek lennénk. Minden mérkőzésen a győzelem szándékával lépünk pályára, azzal a céllal, hogy a maximumot hozzuk ki a szezonból.

A kupagyőzelem óriási pluszenergiát adott a csapatnak. Ráadásul hazai környezetben hódítottuk el a trófeát, így a szurkolóinkat is felejthetetlen élménnyel ajándékozhattuk meg. Ez a siker hatalmas motivációt jelent mindannyiunknak.

Biztos vagyok benne, hogy a hátralévő edzéseken nyoma sem lesz az év végi fáradtságnak; sokkal inkább egy még elszántabb, motiváltabb keret fog dolgozni a végső győzelemért.