Hirdetés
Magyarország

Nem ismételte magát a történelem, legyőzte a Sopron a Lyon-t



:

:

Hirdetés

A Sopron Basket az Euroliga 11. fordulójában a második negyedtől végig vezetve 67-53-ra verte a francia bajnoki címvédő Lyon-t. A két csapat novemberi meccséhez hasonlóan a harmadik etapban 19 pontos előnyt alakított ki a Sopron. Innen hat egységre felzárkózott a Lyon, de fordítani nem tudtak. Nagyot küzdve megérdemelt és rendkívül értékes győzelmet aratott a Sopron.

Centerét Helena Ciak-ot nélkülöző Lyon szerezte a mérkőzés első pontjait. Ezt követően az első szakaszban fej-fej mellett haladtak a csapatok. Jelena Brooks három triplájával tartotta a lépést a magyar együttes. Végül 14-13 után 5-0-val zárták az első 10 percet Gáspár Dávid tanítványai és ezzel 18-14-es előnyre tettek szert. A második szakaszban 20-19-re visszajött a Lyon, de erre 11-0-val válaszolt a Sopron. Az ekkor kialakult különbség a félidőig megmaradt a felek között. A nagyszünetben 37-26 állt az eredményjelzőn. A 11 pontos Brooks mellé Candice Dupree is felzárkózott, immár 10 pontnál járt.

Sok statisztikát lehetne hozni az első 20 percből, akár a megnyert lepattanócsatát, akár azt, hogy remek védekezéssel 32%-os mezőnymutatón sikert tartani a franciákat. Döntő fontosságú volt azonban Briann January védőmunkája, aki az első félidőben nem engedett sikeres mezőnykísérletet Marine Johannes-nek. Végül a francia zseni mindössze egy triplával zárta a meccset.

Fotó: Tóth Zsombor

A harmadik negyed úgy kezdődött, mint november elején Franciaországban. Tartotta az első félidő ritmusát a Sopron, egy 8-0-s futással két perc alatt 45-26-ra léptek el a mieink. A vendégek azonban nem adták fel. Clark 7 pontjával, illetve Johannes előbb már kiemelt triplájával nagy felzárkózásba kezdtek. A negyed végén 51-38-as állást regisztrálhattunk. A záró szakasz első találatát Dupree szerezte és ezzel visszaállt a 15 pontos differencia. Ez sem törte meg a kifejezetten alacsony szerkezetben játszó Lyon-t, hat perccel a vége előtt 55-49-re megközelítették a mieinket. Gáspár Dávidnak időt is kellett kérnie.

Aleksandra Crvendakic és Fegyverneky Zsófia villanásai törték meg a soproni kosárcsendet. Brooks mesteri átadásából Tina Krajisnik volt eredményes, 62-51-re módosítva az állást. Ez volt az a lélektani fordulat, ahonnan már nem mutatkozott visszaút a vendégeknek. Kemény, küzdős negyed kerekedett. Az utolsó három percbe érve a Lyon kispadja egy technikait is begyűjtött. A hajrában már a különbségre kellett figyelni, miután minden pontnak lehet jelentősége. Végül remek játékkal megérdemelt soproni győzelem született.

Eredmény

Sopron Basket – LDLC ASVEL Féminin 67-53 (18-14, 19-12, 14-12, 16-15)

Legjobb dobók

Sopron Basket: Tina Krajisnik 18, Jelena Brooks 16/12, Fegyverneky Zsófia 11/3.

LDLC ASVEL Féminin: Alysha Clark 16/4, Marieme Badiane 10, Michelle Plouffe 8

Statisztika

Hirdetés