Hirdetés
Magyarország

Nem kockáztat a Sopron, a semleges helyszínre sem utazik el

Hirdetés

Kedden délelőtt sajtótájékoztatót tartott Török Zoltán, a Sopron Basket ügyvezetője és Dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere. Ezen ismertették a Sopron Basket döntését a Famila Schio elleni Euroliga mérkőzés sorsáról.

Mint ismert, a sorsolás szerint a Sopron Basket csapatának szerdán este 20 órakor a Famila Schio otthonában kellett volna pályára lépnie. Az észak-olaszországi koronavírus megbetegedések gócpontja azonban az a régió, ahol Schio városa is fekszik. Több biztonsági intézkedést is beiktattak abban a térségben és erre reagálva a FIBA salamoni döntéssel semleges helyszínre, Ljubljanába helyezte át az összecsapást csütörtökön 20 órai kezdéssel. Ez már olvasható a nemzetközi szövetség hivatalos honlapján.

Török Zoltán a Sopron Basket ügyvezetője a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy mérlegelve a biztonsági kockázatokat, a semleges helyszínt sem tudja vállalni a magyar bajnok és nem utazik el a találkozóra. A döntést Sopron polgármestere Dr. Farkas Ciprián és Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke is támogatta.

Amikor megkezdtük a FIBA-val az egyeztetést, hogy mi tévők legyünk, akkor mi már tudtuk, hogy mit akarunk tenni. A FIBA döntése salamoni volt. Ők a mérkőzést semleges helyszínen Ljubljanában kívánják megrendezni. A döntésünk pedig az, hogy a csapatuk a ljubljana-i mérkőzésre sem tud elutazni és nem tudjuk vállalni annak a kockázatát, hogy Veneto tartományban életvitelszerűen élő személyekkel érintkezzünk.

– fogalmazott Török Zoltán ügyveztő.

Azzal kapcsolatban, hogy ennek a döntésnek milyen sportszakmai következményei lesznek, egyelőre nem ismert a FIBA álláspontja.

A sajtótájékoztató felvétele