Hirdetés
Magyarország

Nem lesznek edzések májusban a BEAC-nál

Hirdetés

Az ELTE-BEAC Újbuda közleményben számolt be arról, hogy a klubnál miként tervezik a májusi működést. Nem lesznek edzések és tovább szünetel a tagdíjfizetés.

A Kormány 170/2020. (IV. 30.) rendelete 2020. május 4-től lehetővé tette a sportegyesületek által szervezett, az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzéseken való részvételt. Ugyanakkor a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének Elnöksége május 4-i ülésén úgy döntött, hogy fenntartja korábbi határozatát, és 2020. május 31-ig semmilyen válogatott és szakmai programot nem tart. Az elnökség egyben tagszervezeteinek is azt javasolta, hogy ezen időpontig szervezett edzéseket ne tartsanak.

Szakosztályunk vezetése a héten egyeztetéseket folytatott a csapataink számára év közben edzési lehetőséget biztosító létesítményekkel. Ezek közül csupán a Nemzeti Sportközpontok jelezte, hogy a közeljövőben megnyitja kapuit, ám egyelőre ők is rendkívül szigorú feltételek mellett engedélyezik a sportolók belépését a Tüskecsarnok területére. Szakosztályunk vizsgálja a szabadtéri létesítmények használatának lehetőségét is, ám ezek kapcsán számos korlátozó intézkedés van még jelenleg is érvényben.

Tekintettel arra, hogy Budapesten továbbra is kijárási korlátozás van és az MKOSZ ajánlása is egyértelmű iránymutatásokat ad számunkra, szakosztályunk vezetése azt a döntést hozta, hogy a szövetségi ajánlással összhangban, 2020. május 31-ig nem tart szervezett edzéseket.

Ennek értelmében a vezetés a tagdíjfizetési moratóriumot ugyanezen időpontig meghosszabbítja, így sportolóinknak májusban sem kell tagdíjat fizetniük.

Munkatársaink folyamatosan figyelemmel követik a járványügyi helyzet alakulását – mindannyian őszintén bízunk benne, hogy júniusban már szervezett edzések keretében is találkozhatunk és újraindulhat az élet szakosztályunk berkein belül.