Hirdetés
Archivum

Nem lett szép az isztambuli este



:

:

Hirdetés

Egy pillanatig nem tudta megnehezíteni a Galatasaray életét a Gyõr. A török együttes már az elsõ negyedben 17 pontos elõnyre tett szert és a különbség folyamatosan nõtt a két gárda között. Füzy Ákos csapata 99-46 arányú vereséget szenvedett.

Nem várt könnyû feladat a Gyõrre, hiszen a nyolcas döntõ házigazdájánál a Galatasaraynál vendégszerepelt. A török csapat ráadásul tovább erõsödött, hiszen bemutatkozott a frissen igazolt Ticha Penicheiro is. Érdekesség, hogy a veterán portugál klasszis az idei szezonban már az USK Praha színeiben is játszott a gyõriek ellen.

4-4-ig tudta tartani a lépést a magyar együttes Isztambulban, de 3 és fél perc elteltével már 14-4-re vezetett a Galatasaray. Diana Taurasinak egészen hihetetlen napja volt, mindössze 21 perc alatt 28 pontig jutott, mezõnybõl 13 kísérletébõl 11 sikeresnek bizonyult és büntetõkbõl is csak egyet hibázott. Az amerikai klasszis vezérletével egy negyed után már 30-13-as elõnyben voltak a törökök.

Ahogy az a Galatasaray mérkõzésein lenni szokott, ha egyszer belejönnek a játékba, akkor nem kímélik az ellenfelüket. Most is ez történt, a második negyed közepén már 41-16-ra megléptek a hazaiak. Egyedül Hollingsworth játékában volt pont, a félidõig 14 egységig jutott, míg mellette 9 pontot hoztak össze a társai. 20 perc után végül 57-25 állt az eredményjelzõn.

A harmadik negyedet egy 9-3-as futással kezdte a Galatasaray és ezzel 66-28-ra nõtt a különbség. Nagyjából ez volt az a pont, amikor Ceyhun Yildizoglu elkezdett cserélni, elõbb Caglar és Alben, majd Taurasi és Torrens is hosszabb pihenõt kapott. A Gyõr azonban ezzel sem volt kisegítve, a harmadik etap végére 80-33-nál az 50 pontot is megközelítette a differencia.

A negyedik negyednek nem sok sportértéke volt. A hazaiaknál lehetõséget kaptak a cserék, míg a gyõri oldalon a végjátékban Ciglar büntetõkbõl volt eredményes. A vége 99-46 lett. Papírforma ez a vereség, de nyomasztóan nagy különbég alakult ki a két gárda között. A gyõriektõl egyedül a dupla-duplát elérõ (19 pont, 11 lepattanó) Quanitra Hollingsworth játékát lehet kiemelni. A másik oldalon Taurasi 28, Matic 18 és Tina Charles 15 pontig jutott.

Eredmény
Galatasaray – Uni Seat Gyõr 99-46 (30-13, 27-12, 23-8, 19-13)


Statisztika

Hirdetés