Hirdetés
Magyarország

Nem sikerült a bravúr a DVTK-nak, az Olympicos ment tovább



:

:

Hirdetés

Az Aluinvent DVTK 84-73-as vereséget szenvedett az Olympiacos otthonában. A görög bajnok így 138-132 arányban megnyerte a párharcot és bejutott az Európa Kupa rájátszás második körébe.

Ziomara Morrison találatával indult az összecsapás. A DVTK kifejezetten jól tartotta magát az első negyedben. 10-8-as előny után ugyan a görögök 7-0-val magukhoz ragadták a kezdeményezést, de sokáig látótávolságban maradtak a mieink. Az első szakasz végén 22-18 állt az eredményjelzőn. Morrison és Shatori Walker-Kimbrough járt 6-6 pontnál. A második etap elején két percig nem találtak be a csapatok, majd a görögök 26-18-ra elléptek. A DVTK kosárcsendjét Zele Dorina két triplája szakította meg, amivel 26-24-re sikerült felzárkózni. Úgy nézett ki, hogy visszajött a meccsbe a magyar együttes. A görög pontokra Walker-Kimbrough válaszolt. 28-26 után azonban döntő fordulat állt be. A hazaiak 8-0-s futással 36-26-ra elszakadtak. A folytatásban nem is vettek vissza. A félidőt egy utolsó másodperces tripla zárta Jacki Gemelos-tól, ami már 48-31-es eredményt hozott.

Gemelos triplája lélektanilag is meghatározó volt, de ha ránéztünk a statisztikára, akkor a 14 eladott labda és a 35%-os mezőnymutató szintén komoly hátrányt jelentett. Különösen úgy, hogy a hazaiak 50%-al dobtak. A 32 kísérletükből 16 sikeres lett. A harmadik etap közepén 50-35-ös állást követően egy újabb 8-0-s görög széria érkezett. A hazaiak 20 pont felett állandósították előnyüket. Az utolsó 10 percnek 68-43-ról futottak neki a csapatok, ami az összesítésben már 20 egységnyi hátrányt jelentett. A DVTK becsülettel küzdött, az eddig kevesebb lehetőséget kapók is hozzá tudtak tenni és egy pillanatig nem adták fel. Sikerült 11 pontra felzárkózni, de ennél közelebb a mieink nem kerültek. Az Olympiacos a második negyed közepétől kézben tartva az irányítást, megérdemelten vívta ki a továbbjutást.

Eredmény

Olympiacos – Aluinvent DVTK 84-73 (22-18, 26-13, 20-12, 16-30)
Továbbjutott 138-132-es összesítéssel az Olympiacos.

Legjobb dobók:

Olympiacos: Jessica Thomas 21/12, Jacki Gemelos 19/15, Bashaara Graves 19

Aluinvent DVTK: Shatori Walker-Kimbrough 15, Ziomara Morrison 13/3, Cyesha Goree 11/6.

Statisztika

Hirdetés