Hirdetés
Archivum

Nem tudta megszorítani a Bourges együttesét a Sopron



:

:




Hirdetés

Milovanovics kiválását és Honti Kata vállsérülését nem bírta
el a Sopron, így összességében sima, 26 pontos vereséget szenvedett az egyre
jobban belelendülõ Bourges csapatától.

Telt ház és remek hangulat fogadta a csapatokat Bourges-ban,
a tavalyi negyeddöntõ visszavágóján. Mindkét gárda komoly nehézségekkel
küzdött, a Sopront sérüléshullám a hazaiakat az újjáépítés problémái
hátráltatták. Gondok ide vagy oda, nagy iramban, igazi EuroLiga színvonalon
kezdték a felek a csatát. A 2800 francia nézõ 5 perc játék után 7 pontos hazai
elõnynek tapsolhatott, azonban ez a különbség hamar elolvadt, hiszen Maja Miljkovics
kétszer is megvillantotta klasszisát, így a negyed mindössze 2 pontos, 16-14-es Bourges elõnnyel
zárult.

A második 10 perc ott folytatódott ahol az elsõ abbamaradt. Ha
csak az eredményt látjuk, már-már hátradõlhettünk volna, hogy alaptalanul
féltettük a soproni lányokat. Kifejezetten biztató volt, hogy 14 perc játék után
25-21 állt az eredményjelzõn. Sajnos a mérkõzés képe azonban nem sok jót ígért
a folytatásra. Honti Kata fájlalta a vállát, így benne ezen az estén nem voltak
pontok. A fault problémákkal küzdõ soproni magas embereket pedig könnyedén védték
le a hazaiak. Nyugodtan le lehet írni, hogy Maja Miljkovicson kívül egyszerûen
nem volt extrát nyújtó játékosa a Sopronnak, ha az ifjú szerb és a kvalitásainak
megfelelõen játszó amerikai Holt nem hoz pontokat ebben a szakaszban, már a
félidõre eldõl a csata. Így „csak" 17 pontos különbséget jegyezhettünk fel.

Nyilvánvalóvá vált, hogy a harmadik negyed elsõ percei
döntõek lesznek, ha ebben a szakaszban csökkenti hátrányát a Sopron, egy éles
meccs kerekedett volna. A Bourges azonban ésszel játszott, remekül használta ki
a döbbenetes magassági fölényét. Az összképhez azonban az is hozzátartozik,
hogy a magyar bajnok játékosiban sem volt benne a feltámadás. Amikor a
játékrész hajrájában 20 pont fölé nõtt a különbség és Horti, illetve
Krivacsevics is begyûjtötte 4.-4. személyi hibáját, eldõlt a csata.

A negyedik negyedre már csak a különbség volt kérdéses. Az
esetleges késõbbi összevetések miatt fontos lett volna csökkenteni a hátrányt,
ezért becsülettel küzdött Székely Norbert együttese. Sajnos az erõfeszítések
nem jártak eredménnyel, a vége elég csúnya 82-56-os vereség lett. A Sopron
következõ ellenfele a Rivas Ecopolis lesz, ellenük sem lesz könnyebb az élet,
de hazai pályán javítani kellene.

Eredmény

Bourges Basket – MKB-Euroleasing Sopron 82-56 (16-14, 26-11,
18-11, 22-20)

Statisztika

Hirdetés