Hirdetés
Utánpótlás

Nemzeti Kosárlabda Akadémia: ezüstérmesek a kadett lányok a WABA-ligában



:

:

Fotó: ratgeberakademia.hu

Hirdetés

Hatalmas sikert ért el a Nemzeti Kosárlabda Akadémia kadett leány U15-ös csapata azzal, hogy második helyen végzett a WABA-ligában. A nemzetközi sorozat négyes döntőjét Montenegróban, Herceg Noviban rendezték meg, ahol Meszler Balázs tanítványai az elődöntőben legyőzték a montenegrói Sea Stars Tivat együttesét, majd az aranycsatában alulmaradtak a házigazda Primorjével szemben.

Az Akadémia fennállása során először jutott be egy leány csapata a rangos nemzetközi sorozat négyes döntőjébe, az U15-ös kadettek tehát történelmi tettet hajtottak végre. Ráadásul szombaton nyertek az elődöntőben a Sea Stars Tivat ellen, így vasárnap az aranyéremért játszhattak. Nagyon fogadkoztak a lányok, hogy ha már idáig eljutottak, nem elégednek meg a második hellyel, hanem valahogy két vállra fektetik a házigazda Primorjét, és megkaparintják a bajnoki címet. Sajnos nagyon hamar kiderült, hogy ezen a napon erre nincs sok sansz. A Primorje eleve erős csapat, nem véletlenül jutott el idáig, ráadásul nagyon sokat jelentett az ellenfél számára, hogy otthon vívhatta meg a döntőt. A mérkőzés elejétől a montenegróiak akarata érvényesült, ennek köszönhetően a nagyszünetben már 13 ponttal vezettek (21-34). Nem adták fel a pécsi lányok, a harmadik negyed elején visszajöttek tízen belülre (28-36), de ennél közelebb nem tudtak kerülni – a Primorje rendezte sorait, és eldöntötte a meccset.

Nagyon rossz érzés, amikor a mérkőzés elején már azt éreztetik veled, hogy ti ma itt nem nyerhettek. Számítottunk ilyesmire, de nem tapasztalt még egyikünk sem ehhez hasonló körülményeket. Sajnos az agresszív védekezésünket nem engedték, próbáltunk változtatni, ám ezt könyörtelenül meg is büntette az ellenfél, és sorra kaptuk a triplákat. Mi is hibáztunk eleget a mérkőzésen ahhoz, hogy ne mi legyünk a jobbak, de ahhoz kétség sem férhet, hogy mindennel próbálkoztunk, mindent megpróbáltunk. Nincs jelenleg hiányérzetem, mert a lehetetlen küldetés kategóriájában emelt fővel jöttünk le a pályáról, és abszolút megérdemelten, mosolyogva és boldogan vettük át az ezüstérmet. Gratulálok a lányoknak, büszkék vagyunk az elvégzett munkájukra!

– nyilatkozata Meszler Balázs, az NKA Pécs vezetőedzője.

NKA Pécs–Primorje 61-83 (10-14, 11-20, 19-23, 21-26)

WABA-liga, döntő. NKA Pécs: Bojtár Bettina 5, Csirke 3/3, Kilián 4, Subotic 8/6, Halmágyi Kitti 22. Csere: Francsics, Kövecs 2, Kecsmárik 6/3, Fehérvári, Kropp A. 8, Rózsavölgyi 1, Felső 2. Vezetőedző: Meszler Balázs.

NKA Pécs–Sea Stars Tivat 61-58 (17-12, 18-19, 15-15, 11-12)

WABA-liga, elődöntő. NKA Pécs: Bojtár Bettina 4/3, Felső 10, Csirke 3, Subotic 11/3, Halmágyi Kitti 18. Csere: Francsics, Kilián 7/3, Kecsmárik 2, Kropp A. 6, Rózsavölgyi. Vezetőedző: Meszler Balázs.

A torna All Star-ötösébe beválasztották Halmágyi Kittit, a gólpasszok királynője pedig Bojtár Bettina lett. A WABA-liga bronzérmét a montenegrói Sea Stars Tivat szerezte meg, miután a harmadik helyért 96-63-ra győzött a horvát Tresnjevka ellen.

Hirdetés