Hirdetés
Utánpótlás

Nemzetközi kitekintő a debreceni U19-es világbajnokság mezőnyére



:

:

Fotó: Debreceni Sportcentrum

Hirdetés

Szombaton elrajtolt Debrecenben az U19-es világbajnokság. A magyar válogatott szereplésének felvezetéseként Cziczás László szövetségi kapitánnyal és Dombai Réka csapatkapitánnyal is beszélgettünk. Most egy kicsit tekintsünk ki a nemzetközi mezőnyre.

Az U19-es világbajnokság felemás tornája a nemzetközi versenynaptárnak. Voltak kifejezetten erős évek, ennek élére kívánkozik a FIBA által is felidézett 2011-es kiírás. Ez volt a Breanna Stewart, Astou Ndour, Bec Allen, Nika Baric nevével fémjelzett seregszemle, amit akkoriban lapunkban is állandó jelzővel korszakosként emlegettünk. Meghatározó generáció lépett azon tornát követően a profik közé. Ellenpéldaként ott vannak azok az évek, amikor több versennyel ütközött. Ilyen egy közeli emlékként 2017 és Udine, ahol erősen hiányos mezőnyt láthattunk. Hogy a debreceni seregszemle melyik táborba kerül majd, azt nehéz megmondani. Talán nem is ez a fontos most, hanem az, hogy a világjárvány berobbanása óta ez lesz az első FIBA utánpótlás torna, amely tét mellett zajlik. Bízzunk benne, hogy ez az esemény egy olyan út első állomása, ami visszavezet majd lassan a hagyományos versenyekhez.

Fotó: FIBA.Basketball

Az A-csoportot klasszikus szerkesztői fordulattal nevezhetjük halálcsoportnak is. A címvédő Egyesült Államokkal, a minden tornán esélyes Ausztráliával és a 2019-es U18-as Európa-bajnok Olaszországgal. Az amerikai gárdában talán a UConn színeiből Azzi Fudd a legismertebb, de biztos, hogy sokan találkoztak Lauren Betts nevével is, aki az egyik legfelkapottabb középiskolás játékosként gyakran szerepel a címlapokon. A világjárvány előtt egy U16-os Amerikai-bajnokság volt az utolsó, amit meg tudtak tartani. Azóta a FIBA Americas térségében is – Európához hasonlóan – áll minden korosztályos kontinenstorna. Akkor éppen Betts volt az USA legjobbja, de a 2003-asok többen visszatérnek. A fizikális adottságok és a meccstapasztalat miatt az élre kívánkoznak. Az ausztrálok jóval nagyobb vesztesei a világjárványnak, hiszen a ázsiai, illetve óceániai térségben minden áll. A 2018-as minszki U17-es világbajnokságon bronzérmes Jade Melbourne az egyetlen játékosuk, aki járt már FIBA tornán. A teljes keret az ausztrálok tehetséggondozó programjából jön. Ennek neve “Australian Pathway” és a hírek szerint kifejezetten magas színvonalúak voltak a női kosaras képzőtáboraik. Olaszország 2019-ben a magyar válogatottat verte az U18-as Európa-bajnokság döntőjében. Az akkori legjobbak közül Ilaria Panzera és Giulia Natali is itt van. Ezt a csoportot Egyiptom teszi teljessé, akiknek sok esélyük meccset nyerni az első körben nincsen. Ráadásul nem érkeztek meg időben, így nagy kérdés mikor tudnak pályára lépni.

Fotó: FIBA.Basketball

Elérkeztünk a “B” jelű négyeshez, ahol a magyar válogatott is szerepel. Első ellenfelünk Tajvan lesz, akik Kína és Új-Zéland távolmaradása miatt lehetnek itt a mezőnyben. Nehéz meghatározni a csapatuk játékerejét, de egy korosztályos világbajnokságon mindig óriási kihívás és értékes tapasztalat ázsiai csapattal mérkőzni. Ezzel a gyors, agresszív kosárlabdával ugyanis ezen szinten egyáltalán nem találkoznak a mieink. Vasárnap jönnek az oroszok, jóval ismertebb csapat. Hárman a Dinamo Kurszk, ketten-ketten a Szpartak Moszkva és az Euroligába fellépő MBA Moszkva bő keretéből. Oroszország a világjárvány előtt U20-ban és U16-ban is Eb-döntőt játszott. Az U16-osat megnyerték és abból a csapatból most nyolc játékos visszatér, köztük az MVP Olairi Kosu. Argentína fiatal csapattal érkezett, mindössze két 2002-es születésűvel. A többség 17-18 éves, de felsorakozik egy 16 éves tehetségük is, aki éppen Debrecenben tölti be a 17. életévét.

Fotó: FIBA.Basketball

A C-csoportban szerepel Spanyolország, akiknek a 2000-es csapata 2019-ben az U19-es Világbajnokságon bronzérmes volt. Abból a gárdából visszatér az akkor fiatalon feljátszó Mama Dembele, aki az egyik húzóember lehet. Azóta a tengerentúlon tanul. Az egykori klasszis Anna Montañana a spanyol szövetség honlapján egy kiemelkedően védekező gárdaként írta le a csapatukat. A 2002, 2003-as generáció magas poszton is erősnek számít még a spanyol viszonyok között is. Franciaország a járvány előtt U18-ban harmadik, U16-ban negyedik volt az Európa-bajnokságon. Ebből a két keretből gyúrták össze a debreceni gárdát. Az U18-asok legjobbjai közül Aminata Gueye és Serena Kessler, míg az U16-os alakulat húzóemberei közül Sara Roumy és Oumou Diarisso is itt van Debrecenben. 2019-ig egy kifejezetten sokat versenyző és erős generációk voltak a 2002-2004-esek. Semmi okunk nincs azt feltételezni, hogy Franciaország ne lenne versenyképes. Reális éremeséllyel számolhatnak. A csoportot Brazília és Dél-Korea teszi teljessé. Két olyan nemzet, amelynek akadtak sokkal sikeresebb korszakai is női kosárlabdában. Érdekes lesz figyelni, hogy melyik gárda mutat valamivel többet az előttünk álló héten.

Fotó: FIBA.Basketball

A D-csoportban szerepel Japán, ahol rengeteget fejlődött a női kosárlabda. A felnőtt válogatottjuk olimpiai döntőre készül és a legutóbbi három Ázsia-bajnokságot megnyerte. 2013 óta mindössze egyetlen olyan U17-es vagy U19-es világbajnokság volt, ahol nem kerültek a top10-be. Rendkívül ambíciózus szakmai programjuk fut, nagy bázis épült ki. Ezúttal is a mezőny első felébe várhatóak. Kanada négy éve dobogós volt ebben a korosztályban, ami nem jelent semmit a debreceni erőviszonyokat nézve. Jól mutatja azonban, hogy velük mindig számolni kell. Jórészt az Egyesült Államokban tanuló fiatalokra építenek. A legismertebb Yvonne Ejim a Gonzaga játékosa. Ő már ott volt a 2018-as minszki U17-es Világbajnokságon is és a legjobb teljesítmény-indexet jegyezte a csapatban. A csehek 2018-ban U16-os Európa-bajnoki döntőt vívtak. Abból a gárdából hét játékos lesz most itt. Érdekes lesz figyelni, hogy mennyire tudtak fejlődni. Nagyon bíznak bennük Csehországban. Végül elérkeztünk Malihoz, akik U18-as Afrika-bajnokság címvédőjeként szerepelnek. Szombaton még biztosan nem lépnek pályára. Ugyanúgy gondban vannak, mint Egyiptom. Egyiptommal éppen ketten alkotnák a mezőnyben azt a különítményt, akik már versenyeztek a világjárvány óta. Decemberben ugyanis három csapattal egy mini-torna keretében bepótolták az U18-as Afrika-bajnokságot. Ketten kerültek az All-Star ötösbe tőlük, Diarrah Issa Sissoko és Diouma Berthe. Ők most is itt lennének. Többen edződnek Spanyolországban, akik meccsrutint hozhatnak a keretükbe.

Hirdetés