Hirdetés
Archivum

Nemzetközi körkép az EB- selejtezõk 1. játéknapjáról



:

:

Hirdetés

Hétfõn megkezdõdtek az EB selejtezõk Európa-szerte. A magyar csapat csoportján kívül még az „A” jelû négyesben bonyolítottak le két találkozót.

Az A-csoportban Litvánia Hollandiát, Olaszország pedig Horvátországot fogadta. A litván-holland csata nagyon simára sikeredett. Egy pillanatra nem vezetettek a hollandok Kaunasban. Már a féidõben 14 pontos különbség tátongott a két csapat között, a lefújás pillanatában pedig 98-52 állt az eredményjelzõn. A hollandok dobóteljesítményét jól mutatja, hogy 22 triplakísérletükbõl csak 1 volt eredményes.

A négyes másik mérkõzésén kisebb meglepetés született. Olaszországban gyõztek a horvátok, méghozzá nem mindennapi körülmények közepette. A második negyed közepén még 9 ponttal vezettek az olaszok, ezt követõen a szünetre 2 pontra olvasztotta hátrányát déli szomszédunk, majd a harmadik negyed végén már kilenccel a horvátok mentek. A negyedik periódusban az olaszok nem tudtak közelebb férkõzni az ellenfelükhöz, így 69-76-os vereséget szenvedtek.

Az olasz gárda túlzottan kétemberes volt, Chiara Pastore és Raffaella Masciadri mellé senki sem tudott felnõni. A horvátoknál az EuroLigában edzõdött játékosok vitték a prímet, a Bourges légiósa Anna Lelas bizonyult a legjobbnak 17 pontjával és 8 lepattanójával, de három régi ismerõs Ivezics, Podrug és Sliskovics is hasznosan játszott.

A magyar válogatott csoportjában a hazai pályán játszó Törökország simán verte Bulgáriát. A szünetben már 16 ponttal vezettek a törökök, ezt követõen, a beszámolók szerint, látványosan visszavettek a hazaiak, de így is 9 ponttal diadalmaskodtak.

A törököknél Esmerel Tuncluer (18 pont) és Melek Bilge emelkedett ki a csapatból.

Eredmények

A-csoport
Litvánia – Hollandia 98-52 (22-17, 22-13, 31-16, 23-6)
Olaszország – Horvátország 69-76 (25-16, 18-25, 11-22, 15-13)

C-csoport
Magyarország – Montenegró 65-76 (24-16, 15-14, 10-20, 16-26)
Törökország – Bulgária 76-67 (24-10, 20-18, 14-15, 18-24)

Hirdetés