Hirdetés
Archivum

Nemzetközi körkép az EB-selejtezõk 6. játéknapjáról



:

:

Hirdetés

A EB-selejtezõk keddi játéknapján 16 csapat lépett pályára, azaz nyolc mérkõzést rendeztek. A mieink csoportja melett az „A” jelû ötösben már a végkifejletéhez érkezik a küzdelem, míg a „B” és a „D” csoportokban egyelõre csak az erõviszonyok körvonalazódnak.

Az A-csoportban Litvánia 13 ponttal diadalmaskodott Hollandiában. A találkozón egy félidõn át remekül tartották magukat a hollandok, majd a harmadik periódusban elhúztak és végül a papírformának megfelelõen sima sikert arattak a litvánok. a gyõztes alakulatból Sandra Linkeviciene bizonyult a legjobbnak, miután 17 pontot és 15 lepattanót szerzett. A horvát-olasz csata a továbbjutás szempontjából könnyen lehet, hogy sorsdöntõ volt. A gospici összecsapáson két és fél negyeden át nagyon jól tartották magukat az olaszok, 2 perccel a harmadik periódus vége elõtt még 46-46 volt az állás. Ezt követõen azonban egy 6-0-s rohanással elléptek a horvátok és elõnyüket már le sem adták a lefújás pillanatáig. A horvátoknál Jelena Ivezic bizonyult a legjobbnak, 18 pontjával és 7 lepattanójával. Ivezic gyakorlatilag ebben a sorozatban váltja be a hozzáfûzött nagy reményeket, amik miatt korábban például a Pécs is szerzõdtette.

A nap nagy rangadójának és a B-csoport döntõjének ígérkezett a Lettország-Izrael összecsapás. A bombaerõs lett válogatottnak a papírformának megfelelõen hazai pályán be kellett volna húznia a találkozót, de ehhez az izraeli válogatottnak is volt egy-két szava. A harmadik negyed második felében és még a negyedik periódus elején is Shay Doron vezetésével 10 ponttal ment Izrael. A negyedik szakaszban Putnina és Dreimane vezetésével 2 pontra is felzárkóztak a házigazdák, de fordítaniuk nem sikerült. A vége 66-71 lett. A csoport másik mérkõzésén Szerbia 35 ponttal kiütötte a halovány román válogatottat.

A mieink csoportjában Törökország bravúros második félidei teljesítményének köszönhetõen verte Bulgáriát. A szünetben még 43-27-re mentek a bolgárok, a harmadik negyedet azonban Yilmaz vezetésével 2-14-re nyerték a törökök és ezzel 6 pontra faragták a hátrányukat. A negyedik periódusban a mérkõzésbe visszatért törökök már kezükbe vették az irányítást. Tuncluer büntetõi után már 6 ponttal is vezettek és végül 60-63-as török gyõzelmet jegyezhettünk fel.

A D-csoport papírforma találkozóval indult. A szlovákok 29 ponttal verték a nagyon szerény játékerõt képviselõ ukránokat. Az elsõ negyedben 12-14-es ukrán vezetésnél egy 10-0-s rohanással átvették a vezetést a hazaiak és a mérkõzést már ki sem engedték a kezükbõl. A szlovákoknál a 16 pontig és 10 lepattanóig jutó Lucia Kupcikova bizonyult a legjobbnak. A német-brit találkozón két alacsonyabban rangsorolt gárda mérte össze erejét, végül Szittya Imre csapata 9 pontos vereséget szenvedett.

Eredmények

A-csoport
Hollandia – Litvánia 67-80 (14-15, 23-23, 11-24, 19-18)
Horvátország – Olaszország 74-63 (15-14, 22-19, 16-13, 21-17)

B-csoport
Lettország – Izrael 66-71 (14-18, 17-19, 16-19, 19-15)
Szerbia – Románia 87-52 (23-16, 24-12, 21-5, 19-19)

C-csoport
Bulgária – Törökország 60-63 (23-11, 20-14, 2-14, 15-24)
Montenegró – Magyarország 75-73 (19-14, 19-29, 21-11, 16-19)

D-csoport
Szlovákia – Ukrajna 82-53 (20-14, 14-8, 23-8, 25-23)
Németország – Nagy-Britannia 63-72 (13-23, 18-15, 13-14, 19-20)

Hirdetés