Hirdetés
Magyarország

„Nincs más opció, nyerni kell!” – Miklós Melinda gondolatai a válogatott összetartás előtt



:

:

Fotó: FIBA.basketball

Hirdetés

A magyar válogatott felkészülése már javában tart a február 6-i finnek elleni és a február 9-i bolgárok elleni Eb selejtezős mérkőzésekre. Az edzőtábor megkezdése előtt a DVTK HUNTHERM irányítójával, Miklós Melindával beszélgettünk.

A szezon elejéhez képest egyre nagyobb teher hárul rád a DVTK csapatában és a teljesítményed is felfelé ívelő. Minek tudható be ez a fejlődés?

Szerintem az időnek. Én is megszoktam az edzői stábot, a csapattársakat és teljesértékű csapattagként érzem már magam. A kosárlabda ugyanaz maradt, csak más a közeg. Nekem ez volt az első klub váltásom és ahhoz képest nagy lépést tettem, más szisztémában és más perspektívában nőttem fel Szekszárdon Zseljko mellett. Ehhez a változáshoz kellett nekem is és mindenki másnak is hozzászoknia, valamint a csapat és a stáb segítsége is kellett ahhoz, hogy könnyebben menjen nekem a játék. Most már én is tudom azt mondani, hogy jól érzem magam a pályán is.

Ezt a pályán való „jó érzést” tudtad kivetíteni az Euroligás meccsekre is?

Úgy gondolom, hogy igen, már az utolsó meccseinken én is kezdtem felszabadulni. Nehéz erről mit mondani, hiszen nagyon a szezon elején voltunk, amikor elkezdődött az Euroliga. Érződött is rajtunk, hogy nem úgy mentek a dolgok, ahogy azt szerettük volna és ez az eredményeken is meglátszott. Remélhetőleg ezek a kudarcok adtak olyan energiákat, amiket a szezon során majd fel tudunk használni és az ott megszerzett tapasztalat előrébb fog vinni minket.

Nehéz átlendülni azon, ahogy a nemzetközi szereplésünk végződött, mivel mindannyian sportolók vagyunk, mindenki nyerni akar és bizonyítani. Muszáj volt átlendülnünk az Európa Kupa pofon után is, mert ez nem csak rólunk szól, hanem a klubról és a szurkolóinkról is. Ők mindig mellettünk vannak, mindig támogatnak minket, így velük szemben sem tehetjük ezt meg, hogy beleülünk ebbe a rossz sorozatba, hanem dolgoznunk kell tovább és ki kell javítanunk a hibáinkat.

Említetted az Európa Kupa rájátszásában elszenvedett fájó hazai vereséget, hogyan lehet ez után új erőt meríteni és új célokat találni a szezon hátralévő részére?

Az elveszített meccs után Cegléd ellen játszottunk és az első félidőn meglátszódott, hogy a BAXI Ferrol elleni vereségben maradtunk fejben.

Ez mindenkit arcon csapásként ért, megértjük a szurkolóink elégedetlenségét is. A diósgyőri szurkolók hatalmas energiákat mozgósítanak minden egyes mérkőzésen, nem tehetjük meg, hogy nem játszunk értük, hiszen a rossz időkben ők tudnak kisegíteni, így cserébe nekünk is kell adnunk valamit, hogy mellettünk álljanak továbbra is. Sajnos ilyen a profi sport, három napot követően ismét egy újabb mérkőzés következik, készülni kell a következő ellenfélre, nincs időnk keseregni.

A szezon ennek a része véget ért, de ott van még a Magyar Kupa és a magyar bajnokság, ami külön figyelmet érdemel, tudunk javítani az elkövetett hibáinkon. Muszáj kilábalnunk a jelenlegi helyzetből, hiszen csak úgy tudunk eredményeket elérni a későbbiekben.

Fotó: Nagy Gábor Sándor / FIBA.basketball

A sok pályán töltött perc és a nemzetközi szereplés is mind hozzájárul ahhoz, hogy egyre tapasztaltabb játékos legyél. Mit fogsz tudni kamatoztatni az eddig tanultakból, mivel fogod tudni segíteni a magyar válogatottat?

Szeretném a saját játékomat játszani és azzal segíteni a legtöbbet, hogy önmagamat adom. Védekezésben próbálok agresszív lenni, illetve támadásban kiszolgálni a többieket, de a saját részemet, gondolkodásomat, meglátásaimat is szeretném beletenni a játékba, hogy ez mind összeérjen a felkészülés végére. A meccs bármilyen szakaszáról legyen szó, amiben tudok, abban szeretnék a csapat segítségére lenni.

A novemberi válogatott meccshez képest változott a mostani keret, de a 16 játékos között már akkor is helyet kaptál, azonban a meccskeretbe nem sikerült bekerülnöd. Láttad az akkori felkészülést is és most is részese leszel a tétmérkőzésekre való edzéseknek. Mit gondolsz, hogy mi lehet ennek a mostani keretnek az erőssége?

Studer Ágnes kiesésével Yvonne Turner sokat tud segíteni nekünk az irányító poszton, illetve új lendületet és egy új perspektívát tud adni a csapatnak. Turner is jól szolgálja ki a társait és kiváló meglátásokkal játszik.

Én azonban ugyanúgy a csapategységet emelném ki, hiszen mindenki olyan játékot képvisel, ami a csapat előre menetelését szolgálja, illetve az agresszivitásunk is egy pozitív tényező. Tudjuk, hogy mi a célunk és miért küzdünk ezen a két találkozón, úgyhogy nem kérdés, hogy ez visz minket előre. Olyan akarattal és hozzáállással kell játszanunk, hogy nincs más opció, nyerni kell.

Már nem kell sokat várnunk és pár nap múlva már pályán láthatjuk a magyar válogatottat. Szerinted ez az egy hét felkészülés elég idő arra, hogy összeérjetek csapat terén?

Muszáj lesz! Mindenki azon dolgozik, hogy a lehető legjobb csapatkémia alakuljon ki. Szerencsére ismerjük egymást, játszottunk együtt, de nem feltétlen mindig ez a 14 játékos volt így együtt. Azt gondolom, hogy meg fogunk tenni mindent annak érdekében, hogy teljesen összeszokjunk a pályán.

Fotó: Rébay Viktor / FIBA.basketball

Kicsit az esélyekről is beszéljünk, hiszen a novemberben Bulgária ellen elszenvedett vereséggel nagyon megnehezítettétek a saját dolgotokat. A mostani februári FIBA-ablakban mind a két találkozón nagy arányú győzelemre lenne szükség arra, hogy még ott lebegjen a szemek előtt a kvalifikáció. Mennyire látsz reális esélyeket a cél elérésére?

Szerintem pont ez az elveszített mérkőzés kellett ahhoz, hogy lássuk a hibáinkat. Rosszkor jött a pofon, de még van esélyünk. Meg kell nézni, hogy miket rontottunk el a bolgárok ellen és muszáj lesz ezeken dolgozni. Én személy szerint is olyan vagyok, hogy ilyen szituációban nincs olyan opció, hogy „mi van ha”, hanem mindent meg kell tennünk azért, hogy elérjük a célt. Az is megesik, hogy mindent kiadunk magunkból, de ha a dobás nem megy, ahogy azt múltkor is láttuk, akkor más játékelemben kell előre lépnünk. Tisztában vagyunk vele, hogy nem a legegyszerűbb ellenféllel állunk szemben, hiszen az előző meccseken is mutattak olyan teljesítményt, ami minőségi. Azonban tudni kell a gyenge pontjaikat és a saját játékunkat kell játszani.

Ismét a DVTK Aréna lesz a helyszíne az első mérkőzésnek. A történtekre tekintettel lelkileg ez mennyire lesz megterhelő? Vagy inkább pozitívan hat majd a csapatra?

Mindenképpen pozitív! Ahogy említettem, óriási szurkoló tábor van itt és ahogy az előző meccsen is láthattuk, hogy nagyon sokan eljöttek a válogatott mérkőzésre. Rengetegen támogattak minket és az eredménytől függetlenül hatalmas hangulat volt. Diósgyőriként mondhatom, hogy ez a környezet csak pluszt tud adni. Szerencsére lesz időnk itt az Arénában felkészülni, így mindenki otthonosan fog mozogni a pályán.

Fotó: Osztie Tibor / DVTK HUNTHERM

Hirdetés