Hirdetés
Magyarország

Női ágon alap a nemzetközi kupasiker



:

:

Hirdetés

24 éve Ronchetti-kupát nyert a GYSEV Sopron, idén pedig Euroligát a Sopron Basket női kosárlabda csapata. Előbbi együttesnek Czukorné Hollós Anna – vagy ahogy a sportágban ismerik, Nusi, aki éppen lánya születése után hagyta abba a versenyszerű sportolást – volt a tagja, az idei sikercsapatban pedig lánya, Czukor Dalma játszott. Az önmagában is különleges helyzetet még érdekesebbé teszi, hogy az édesanya a szakmai vezetője, igazgatója és egyben elnöke annak a Soproni Darazsak Akadémiának, ahol Dalma is “pallérozódott”. E különös nemzetközi trófeákkal “tarkított” kettős anya-lánya, illetve sportvezető-tanítvány kapcsolatáról is készített egy páros interjút a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének honlapja.

Klub és válogatott sikerek

– Ki volt, vagy ki a jobb játékos?

Czukorné Hollós Anna: – Nem tudom, érdemes-e összehasonlítani, hiszen a játék nagyon sokat változott azóta, hogy abbahagytam. Inkább azt tudom mondani, hogy bár ilyen versengés nincsen közöttünk, klubszinten Dalma azzal, hogy Euroligát nyert, már most sikeresebb nálam. Én klubszinten nem is játszottam az Euroligában, csak a második számú sorozatban. Ami viszont a válogatottságot illeti, ott egyelőre én vagyok a “nyerő”, hiszen száz alkalommal játszhattam a magyar válogatottban, és van egy Európa-bajnoki bronzérmem ‘nyolcvanhétből Spanyolországból, Cádizból.

Czukor Dalma: – Nem bánnám, ha később azért válogatott szinten is, ha túl nem is szárnyalnám, de megközelíteném anyát, nagyon örülnék egy felnőtt Eb-éremnek, ha már utánpótlás szinten sajnos nem sikerült…

– Pedig igen erős a korosztálya, volt, hogy nem is kezdett az utánpótlás válogatottban, majd Európa-bajnoki pontkirály is volt. Mindkettejüknek szól a kérdés, hogyan emlékeznek vissza az utánpótlás válogatottak szereplésére, amelyekben játszottak?

Cz. D.: – Tényleg nagyon erős a korosztályunk, hiszen Kányási Veronika, Lelik Réka, Gereben Livi, Mérész Trixi, vagy az egy évvel idősebbek közül Kiss Virág és Studer Ági egyértelműen meghatározó tagjai voltak NB I-es csapatuknak. Akkor még nem is említettem Juhász Dorkát, aki az Egyesült Államok egyik legjobb kosaras egyetemén játszik, az a Bernáth Réka pedig, aki szintén ennek a korosztálynak a tagja, és a Diósgyőr játékosként elég sok gondot, nehézséget okozott, be sem fért a válogatottba. Sajnos valamin mindig elcsúsztunk, vagy a franciákkal találkoztunk a negyeddöntőben és nagy, szoros csatában kikaptunk tőlük, vagy pedig Sopronban a negyeddöntő legelején Dorka szenvedett súlyos térdsérülést. Egyrészt hiányzott, másrészt a kiválása nagyon megzavart – később azt az Eb-t a minket legyőző belgák nyerték, mi pedig, ha jól emlékszem az egyetlen ellenük elszenvedett vereség miatt lettünk ötödikek. Igen, én ebben a csapatban hatodik-hetedik embernek számítottam. Aztán utolsó utánpótlás Eb-men elég sokan hiányoztak a keretből a meghatározó játékosok közül különböző okokból, így nekem nagyobb lett a szerepem, mint korábban. Utolsó utánpótlástornámon szerettem volna bizonyítani. Szerintem az adott keret erejének megfelelően szerepeltünk, az én önbizalmamnak viszont kétségtelenül jót tett a folytatásra nézve, hogy én lettem a “gólkirálynő”.

Czné H. A.: – Annak idején kétszer vehettem részt korosztályos Európa-bajnokságon, egy-egy kadett és junior Eb-n – mindkettőt itthon, Magyarországon rendezték. Amire a leginkább emlékszem, akkoriban nagy fővárosi, azon belül pedig KSI-dominancia volt női vonalon, a legendás Bild Kati néni féle csapatra épült a korosztályos válogatott. Ha jól emlékszem, vidékről csak négyen kerültünk be, a kecskeméti center, Farkas Anna, Petrik Kati Miskolcról, pécsi csapattársam, Balázs Hajni és én. Bevallom, mindenkire már nem emlékszem az akkori csapatból. Gyakorlatilag ahogy Dalmáék, mi is az 5-8. hely között végeztünk.

– Hogy látják, mi a különbség a kb. negyed századdal korábbi és a mai női kosárlabda között?

Czné H. A.: – Állóképességre már régen is szükség volt, de jó technikai képzettséggel és taktikai felkészültséggel emellett “meg lehetett élni”. A mai játék már szinte férfias, sokkal nagyobb a szerepe az erőnek, a dinamikának, a robbanékonyságnak, sokkal több a test-test elleni harc.

Cz. D.: – Felvételről láttam anya néhány mérkőzését. Jó védőjátékosnak számított, de ha most én helyezkednék olyan távol az emberemtől, mint ahogy annak idején a védők a támadóktól, azonnal a kispad végén találnám magam…

 Kos kontra oroszlán

– Amellett, hogy szülő-gyermek kapcsolatról beszélünk, Nusi, Ön szakmai vezetője, igazgatója annak az intézménynek, a Soproni Darazsak Akadémiánk – most már Sportakadémiának -, ahol leánya nevelkedett. Dalma, Ön pedig egy olyan szakmai közegben nőtt föl, amelyet az édesanyja – aki ráadásul korábbi sikeres játékos, Ronchetti-kupa győztes – vezetett. Volt-e ennek hatása a mindennapjaikra családon belül?

Cz D.: – Természetesen volt. Aki versenyszerűen sportol, szerintem rajta eleve van némi nyomás a versenyeken, mérkőzéseken. Rajtam, úgy éreztem, anya klubban betöltött pozíciója miatt kettős nyomás volt. Az volt az érzésem, engem jobban, fokozottabban figyelnek, mit hogyan csinálok, miben hibázom, hogyan viselkedem. Emellett alapvetően elég makacs vagyok, ami adott esetben lehet jó és rossz is. Szóval ezt a kettős nyomást azért éreztem, és bár tudom, hogy anya jót akart, igen, nem tagadom, voltak nézeteltéréseink, konfliktusaink. Szerencsére mára ezen már túl vagyunk.

Czné H. A.: – Dalma kos, én pedig oroszlán csillagjegyű vagyok, ebből kiindulva tehát két akaratos, erős egyéniség “ütközött” időnként. Érthető, hogy Dalmán volt nyomás, ugyanakkor rajtunk, az akadémián is volt, kaptuk a visszajelzéseket, hogy nem nevelünk senkit nemzetközi szintű játékossá. Dalma ugye kettős nyomásról beszélt. Az, hogy ő önmagától, a kitartásának, szorgalmának köszönhetően korábbi konfliktusaink ellenére is eljutott erre a szintre, nekem valahol kettős büszkeség – sportvezetőként és édesanyaként egyaránt.

– Amikor idegenbe utaznak Euroliga mérkőzésre, egy szobában van anya és lánya?

Czné H. A.: – Nem! Amikor igenben játszik a csapat, én a küldöttség egyik vezetőjeként, nem pedig édesanyaként utazom, Dalma pedig a csapat egyik játékosaként – mindenki végzi a maga dolgát.

Cz. D.: – Olyan azért előfordult, hogy valahol a szabadidőnkben egyszer-egyszer elmentünk anyával várost nézni, de nem volt jellemző. Hogy a klubon, csapaton belül mennyire tényleg mindenki a saját feladatával törődik, arra jó példa az, hogy az egyik légiósunk az egyik évadban csak a szezon közepén tudta meg, hogy mi anya és lánya vagyunk…

 A férfi vonal

– Eddig csak Önökről, a család hölgy tagjairól esett szó. Hallhatnánk valamit a férfi ágról?

Czné H. A.: – Korábban beszéltünk a csillagjegyekről. Nos, a férjem, Árpi ő mérleg, és mint ilyen, gyakran teremtette meg az egyensúlyt és töltött be amolyan “villámhárító” szerepet, amikor nekünk Dalmával konfliktusunk volt… Fiunk, Bence négy évvel idősebb Dalmánál, és fiú vonalon Sopronban ő is végigjárta a korosztályokat. Játszott a SMAFC-ban, volt Pécsett, Ausztriában, sőt eltöltött cserediák programban egy időt Brazíliában, míg mi egy mexikói kislányt láttunk vendégül. Ő már egyértelműen az edzősködés felé fordult.

Cz. D.: – Míg anyával mondjuk egy válogatott edzőtábor kapcsán szinte csak “szakmáztunk”, apa mindig próbált kicsit “visszahozni” a való életbe. Amíg anya főleg az edzések jellegéről érdeklődött, apa inkább azt kérdezte, jól alszom-e, milyen a társaság, a kaja. Bencével drukkoltunk egymásnak, és érdekes módon, miután elkerült, volt több konfliktusunk anyával – talán mert akkor szinte minden szülői figyelem rám irányult…

 Új célok

– Csúcson van a soproni kosárlabda, és ebben mindkettejüknek megvan a maga szerepe. Vannak-e ezek után új célok, és ha igen, mik ezek?

Cz. D.: – Csapatként nagyon magasra tettük a lécet. Természetesen szeretnénk továbbra is Európa egyik meghatározó csapata lenni. Ami egyénileg engem illet, nagyon nagy dolognak tartom, hogy huszonhárom évesen kilenc percet – és ezek egy részét a negyedik negyedben – játszhattam az Euroliga döntőjében. Célom az, hogy a fontos meccseken is még több időt, játékpercet, még nagyobb szerepet kapjak. Valami hasonló a célom a válogatottban is, sérülés miatt az őszi programot sajnos ki kellett hagyjam, de a májusi összetartáson és Portugáliában már ott voltam. Székely Norbert szövetségi kapitánynak is bizonyítani szeretném, hogy helyem van a legjobbak között.

Czné H. A: – Az akadémia vezetőjeként továbbra is az a cél, hogy megpróbáljunk minél több fiatal játékost felhozni arra a szinte, hogy előbb NB I-es, majd nemzetközi szinten is bevethető legyen. Különösen fontos, hogy azok, akik most a fiatal szabály előnyeit élvezhetik, egymással is versengjenek a helyért a csapatban. A szezon végén egy időre Gáspár Dávid is bekapcsolódott az egyéni képzésbe a 15 játékosból álló kiemelt tehetség csoportnál, ami egyrészt a fiataloknak óriási plusz motiváció volt, edzőnknek pedig nagy segítség a hosszabb távú kiválasztásban.

Hirdetés