:
:

Fotó: Práczki Péter
Négy mérkőzést, köztük három rangadót rendeztek a héten a hölgyeknél a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban. A négy összecsapás közül három rangadó volt, a keleti csoportban a BME-MAFC simán nyert Nyíregyházán, a címvédő TF pedig egy parádés, extra egyéni teljesítménynek köszönhetően győzött a magát a második negyed derekáig jól tartó, két játékosát is sérülés miatt elveszítő Miskolc otthonában. A nyugati csoportban a Közgáz kishíján “elherdálta” közel 20 pontos előnyét vendége, az ELTE-BEAC ellen, de a végén újított és nyert, Győrben pedig a SzoESE felszabadult, bátor játékával alaposan megnehezítette a veretlen csoportelső UNI Győr dolgát – írja a Hunbasket..
Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, nők
Keleti csoport
12. forduló:
Nyíregyházi Egyetemi SE – BME-MAFC 34-115 (14-29, 4-21, 4-37, 12-28)
Nyíregyháza, Sóstói út, 20 néző. V.: Nyíri, Cservenyák-Páll.
Nyíregyházi Egyetemi SE: Bilkay 6, Oláh 4, Novák 1, Takács A. 4, KARAKÓ 19/3. Csere: Páll, Ádám. Edző: Farkasinszki Orsolya.
BME-MAFC: Szélpál 2, JÁNOSI 36, VITA 17/9, TURCSICS 14, Babosa 4. Csere: GÉCZI 9/3, Vas 8, BUDAVÁRI 18, Koltai 7. Edző: Gorácz Árpád.
Sokat hibázva, de keményen, harcosan kezdtek a lányok. Az első percekben még kiélezett volt a küzdelem, azonban a nyitó negyed második felétől egyértelmű fölénybe kerültek a vendégek és kihasználták a hazaiak sokszor pontatlan játékát. Karakó Dorina hiába volt a palánk alatt eredményes hazai részről, egyedül kevés volt a szoros eredményhez. A vendégek a dupla-dupláig jutó Jánosi Virág (36 pont, 12 lepattanó), továbbá Budavári Katalin, Vita Alexandra és Turcsics Zsófia szép dobásainak, csapattársaikkal való együttműködésüknek és ötletes megmozdulásainak köszönhetően végül biztosan nyertek.
Farkasinszki Orsolya: – Voltak igazán jó periódusaink a mérkőzésen. Nagyon sok jó dolgot megvalósítottak a lányok. Voltak jó befutásaink, második lehetőségből szerzett pontjaink így én elégedett vagyok velük. Remélem, hogy a következő mérkőzésen is hasonló játékot tudunk majd mutatni.
Gorácz Árpád: – Nehezen indult a mérkőzés, aztán a lányok a fejükhöz kaptak és megtalálták a ritmust. Azonban azt érzem, hogy évről évre több ellenállást tud nyújtani a nyíregyházi csapat. Gratulálok mindkét csapatnak.
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?whun_univk_100722
Miskolci Egyetem – TFSE 64-87 (16-21, 19-31, 15-17, 14-18)
Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, 30 néző. V.: Vaszi, Lónáth.
Miskolci Egyetem: Balla 5/3, Tóth B. 2, OLÁH 13/9, GYŐRI 18, KABABIK 9, Csere: Kovács D. 5/3, HAJDŰ 6, Fajta 3, Lukács 3. Edző: Petre Márton.
TFSE: MEZEI 11/3, MÉRÉSZ 17/15, MUNKÁCSI 7, KELEMEN 11, Barbarics 3. Csere: BABAY-BOGNÁR 34/24, Földesi 4, Gondár, Szánásy. Edző: Kováts Gabriella.
A vendégek kezdték meg a pontgyártást egy triplával, de a hazai csapat is betalált kintről. Ekkor még nem tudhatták a miskolciak, hogy fantasztikus dobóforma érkezik az ellenféltől. Az első negyedben a fővárosiak még négyszer találtak be kívülről, de a Miskolc tartotta a lépést a címvédővel, amelynek csupán öt pont volt az előnye az első negyed végén (16-21), amelyben a miskolciak egyik kulcsjátékosának, Oláh Fruzsinának kifordult a bokája. A baj nem járt egyedül hazai oldalon, a második szakaszban Tóth Boglárka szenvedett térdsérülést. Utóbbi nem is tudta folytatni a játékot. Oláh még megpróbálkozott, de a negyed közepén ő is cserét kért, így már csak hatan maradtak a kispadon bevethetőek a miskolciaknál. A negyed derekáig tudta tartani magát a Miskolci Egyetem, ekkor 2 ponttal vezetett a címvédő. Ezután jött a “henger” a budapesti együttestől, a második félidőre már tetemes, 17 pontos előnnyel fordult a TF. A második félidő már csak formalitás volt, mert érdemben nem tudott közelebb férkőzni a Miskolc, a harmadik negyedben 3 ponttal, a negyedikben 4 ponttal volt jobb a TF. A vendégeknél óriási extrát hozó Babay-Bognár Kinga hibátlanul triplázva 8/8 hármassal zárta a mérkőzést, vezetésével biztosan nyert a TF a megfogyatkozásáig magát jól tartó miskolci együttes otthonában, hazai részről végül Győri Éda volt a legeredményesebb játékos 18 ponttal.
Petre Márton: – Az biztos, hogy nem így képzeltem el ezt a mérkőzést. Tudtuk tartani egy ideig az ellenfelet, aztán érkeztek a sérülések. Könyörtelenek voltak kívülről amire nem találtunk ellenszert. Mi küzdöttünk! Sajnos csak ennyire futotta! Gratulálok az ellenfélnek és további sok sikert kívánok!
Kováts Gabriella: – Kellett pár perc, míg felébredtünk a félnapos utazásból, de azt gondolom így is kiváló támadójátékot mutattunk be, remek labdajáratással igazi élménykosárlabdát tudtunk játszani. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a hárompontos vonalon túlról jobb százalékkal dobtunk, mint a festékből – Babay Bognár Kinga különösen szoros barátságot kötött a triplavonallal. Emellett kiváló egyéni védekezéseket láttam, gratulálok a csapatom minden tagjának. A hazaiak sérült játékosainak pedig mielőbbi felépülést kívánunk!
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?whun_univk_100692
Halasztott mérkőzés:
DEAC – Semmelweis Egyetem 03.19.
Nyugati csoport
9. forduló:
Közgáz SC és DSK – ELTE-BEAC 78-70 (29-16, 22-17, 11-18, 16-19)
Budapest, Kinizsi u. 50 néző. V.: Tóth, Horváth.
Közgáz SC és DSK: Szanthoffer, Csoma 9/3, KISS A. 13/3, ZSÁMÁR L. 24/9, JUHÁSZ A. 18/6. Csere.: Németh V. 9/3, Földi 4, Jármay 1. Edző: Németh Kata.
ELTE-BEAC: BOGDÁN 11/3, VAN RIJS 11, Mohos 7, NAGYI 26/12, Tálas 2. Csere: Perényi, Szűcs A. 6/3, Nagy V. 2., Benke A. 3/3, Levente 2, Husznai. Edző: Hegyi Hanna.
Szépszámú közönség előtt kezdődött a nyugati csoport 2. helyéről dönteni hivatott fővárosi derbi, amelynek elején csapatként remekül működve a Közgáz valósággal állva hagyta a meglehetősen elfogódottan, pontatlanul, sok hibával játszó vendégeket. A negyed hajrájában Hegyi Hanna egészpályás letámadást elrendelve próbálta “felébreszteni” csapatát – sikerrel. A szakasz végén, 27-8-as hazai vezetés után Szűcs Anna, valamint a negyed végét jelző dudaszó pillanatában a végül igen mutatós dupla-dupláig jutó Nagyi Tímea (26 pont, 15 lepattanó) felezővonal közeléből beemelt bravúros triplájával a 10 pontos lélektani határ közelébe küzdötte vissza magát. A második negyed méltó volt a két a négyes döntőbe jutásra aspiráló csapathoz, váltva estek a kosarak, állandósította 10 és 15 pont közötti előnyét a Közgáz. A félidő hajrájában női mérkőzéshez képest több igen kemény, szikrázó párharc tarkította a játékot, mely közben az amúgy remekül játszó és szintén dupla-duplával záró Juhász Angéla (18 pont, 14 lepattanó) technikait is kapott. A félidő vége ennek ellenére elsősorban Kiss Anna villanásainak köszönhetően a hazaiaké volt, akik egy 9-3-as rohammal szünetig közel 20 pontos előnyt szereztek. Térfélcsere után zónára állt át az ELTE csapata, amelynek nem találta ellenszerét a Közgáz. Fokozatosan csökkent a vendéglátó előnye, egységes csapatjátékot nyújtva a szakasz első felét 11-0-ra nyerve 7 pontra feljött az ELTE-BEAC csapata. A második félidő első hazai pontjait Juhász szerezte büntetőkből. Ezzel azonban átlendítette csapatát a hullámvölgyön, a szakasz végén Nagyi, illetve Kiss “váltott” triplát, a záró etapnak 11 pontos hazai vezetésről vágtak neki a felek. Ahogy a 3., úgy a 4. negyed elején is “leült” a Közgáz játéka, a vendégek pedig vészemet kapva a Nagyi-Bogdán Réka-Van Rijs Luca trió vezetésével egy 10-0-lal egyetlen pontra csökkentették hátrányukat. Ekkor a mérkőzést szintén egy mutatós dupla-duplával záró Zsámár Lili (24 pont, 12 lepattanó) lépett elő hazai részről, és két triplájával is “megspékelve” egy 14-3-as Közgáz-rohamot vezényelt, miközben az ELTE-BEAC láthatóan belefáradt abba, hogy csaknem teljesen ledolgozta a mérkőzés elején összeszedett közel 20 pontos hátrányát. A találkozó remek hírverése volt az egyetemi kosárlabdának!
Németh Kata: – Nagyon hasonlított a mérkőzés az ELTE elleni idegenbeli meccsünkhöz. Viszonylag erős kezdés után hullámzó teljesítmény következett. Az ELTE zónára váltásakor már mentálisan és fizikálisan is eléggé elfáradtunk, ki nem kényszerített hibákat vétettünk. Ettől függetlenül örülök a győzelemnek és gratulálok mindkét csapatnak!
Hegyi Hanna: – Az első negyed megpecsételte a sorsunkat. Dicséret illeti a lányokat, hogy közel húsz pontos hátrányból is fel tudtunk állni, de meg kell tanulnunk, hogy az elején ne adjunk ekkora előnyt, mert utána csak magunkat hozzuk nehéz helyzetbe. Gratulálunk a Közgáznak.
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?whun_univn_99302
UNI Győr SZESE – Szombathelyi ESE 83-76 (15-19, 21-16, 21-21, 26-20)
Győr, Egyetemi edzőcsarnok, 30 néző. V.: Földesi, Bátovszky.
UNI Győr SZESE: BAFFY 20, Dombai, Mihály E. 3/3, ÁCS 29/6, BÁNSZEGI 16/6. Csere: Mihály P., Bognár 3/3, MÉSZÁROS 12/6, Kovács L., Deák. Edző: dr. Barthalos István.
Szombathelyi ESE: MEZŐSI 16/6, BALOGH V. 18/12, HORVÁTH FRUZSINA 11, Horváth Fanni 9, PLÓZER 14. Csere: Sághi 3, Horváth K., Farkas, Molnár H., Mák 4, Csontos 1, Schmidl. Edző: Szabó László.
A nyugati rangadó színvonalas, küzdelmes, és helyenként látványos játékot hozott. A bátran, felszabadultan játszó szombathelyiek abszolút felnőttek a feladathoz, tartották a lépést az esélyes győri csapattal. Hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. A végét a lepattanók tekintetében fölényben lévő, e statisztikai kategóriát 56-44-re nyerő győri csapat jobban bírta, a hazai sikerhez kellett a zóna, amely ellen kevésbé volt hatékony a SzoESE. A győri együttesből hárman is – Baffy Fanni (20 pont, 12 lepattanó), Ács Luca (29 pont, 11 lepattanó) és Mészáros Ágota (12 pont, 10 lepattanó) is dupla-duplát ért el, dr. Barthalos István alakulata pedig megőrizte veretlenségét. De a szombathelyi csapat is minden dicséretet megérdemel. a vendégek nagyon szépen és eredményesen kosárlabdázva alaposan megnehezítették ellenfelük dolgát.
dr. Barthalos István: – Kemény mérkőzésre számítottam, be is jött ez a kalkuláció. De van Győrben egy mondás, elsősorban a labdarúgóknál: aki szívből harcol, az sosem veszít… ma is így történt.
Szabó László: – Gratulálok a Győr csapatának. Magunkhoz képest nagyon jól játszottunk. Bebizonyítottuk, hogy nem csak egy félidős csapat vagyunk, de a Győr abszolút megérdemelte a győzelmet és a négy közé jutást.
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?whun_univn_99292
Halasztott mérkőzés:
PTE-PEAC – Veszprémi ESC 03.17.
