Hirdetés
Nagyvilág

Novemberben kezdenék a bajnokságot Ausztráliában



:

:

Hirdetés

A jegyzettebb női kosárlabda bajnokságok közül az ausztrál profi liga, a WNBL az első, amely konkrét menetrenddel állt elő a 2020/2021-es évadra.

A világjárvány, illetve az azzal járó bizonytalanság és a részben továbbra is fennálló korlátozó intézkedések miatt rendkívül nehéz megszervezni a következő szezon bajnokságait. Az ausztrál szövetség a klubokkal és a hatóságokkal történt egyeztetés után úgy határozott, hogy 2020. november 20-22. között kezdődik az új idény.

Annak érdekében, hogy a csapatok terhelése megmaradjon, a WNBL-ben a következő évadban is gárdánként 21 meccses alapszakasszal számolnak, mely március első hétvégéjén zárulna. Az elődöntőket 2021. március 12-21. között rendeznék. A döntő párharc pedig március 25. és 31. között zajlana. Természetesen ez a tervezett menetrend akkor realizálódhat, ha nem lesz a járványnak második hulláma vagy ha lesz, az nem jár a tavaszihoz hasonló korlátozó intézkedésékkel.

A késői kezdésnek az oka, hogy az ausztrál hatóságok a jelenlegi ismereteik alapján zárt térben december végéig nem engedélyeznek tömegrendezvényeket. Az első néhány forduló biztosan zárt kapus lesz, de a 21 meccses alapszakasz többségét januártól már nézők előtt bonyolíthatnák le. Így kisebb lehet az elmaradó jegybevétel miatti veszteség.

Az áprilisig tartó idénnyel a WNBL a válogatott munkáját is segítené, a legjobbak ugyanis tovább játékban lennének.

Hirdetés