Hirdetés
Archivum

Nyeretlen csapatok csatája szombaton – a ZTE-BEAC párharc felvezetése Orsó Viktóriával



:

:

Hirdetés

Szombaton a ZTE NKK vendége az ELTE BEAC Újbuda lesz. Egyik csapat sem nyert mérkõzést az idei évadban, így lélektanilag rendkívül fontos, hogy melyik gárda mozdul el errõl a pontról. A ZTE NKK színeiben Orsó Viktória személyében szerepel BEAC-os nevelésû játékos, akivel a találkozó felvezetéseként Jóna István készített interjút. 

Írta: Jóna István

Hogy jött a kosárlabda az életedbe?

– A szüleim mindketten élsportolók voltak, anyukám kosárlabdázó, apukám pedig röplabdás volt. Rengeteg sportágat kipróbáltattak velem és a testvéremmel, de én a kosárlabdát választottam.

Hogyan emlékszel vissza a BEAC-os évekre?

– A BEAC-os éveimhez jó emlékek fûznek és sok jó eredményt tudtunk elérni az akkori korosztályommal és Csányi Zoltán nevelõedzõmmel. Nem utolsó sorban életem elsõ NB1-es bajnoki mérkõzésemet is itt játszottam Tapodi Péter kezei alatt, aki késõbb Szolnokon és Gyõrben is edzõm volt.

Térjünk vissza a jelenbe. Miért váltottál csapatot és miért Zalaegerszeg?

– A tavalyi MTK-s szezon nem úgy sikerült sem a csapatnak, sem nekem, ahogy azt terveztük. Úgy éreztem 5 év után kell egy kis váltás, új kihívás. Gáll Tamás vezetõedzõ jelezte szándékát, hogy szívesen dolgozna velem együtt és ez által kerültem ide, Zalaegerszegre.

Hogy érzed magad a városban? Milyenek a csapattársaid?

– Szerethetõ kisváros, de mindenképp jelentõs váltás a fõvárosi élet után. A csapattársakkal gyorsan megtaláltam a közös hangot, pár játékost ismertem már régebbrõl, hiszen Szélesy Jucával Szolnokon, Gáspár-Szalay Virággal Szolnokon és Gyõrben, Horváth Zsófival a BEAC-os és gimnáziumi éveim alatt játszottam. Böröndy Vivivel pedig már tavaly is csapattársak voltunk.

Nem kezdtétek jól a szezont, de a BEAC ellen fontos lenne gyõzni?

– Igen, sajnos nem úgy kezdtük a szezont, ahogy azt terveztük. A szombati mérkõzés mindenképp egy fontos meccs lesz számunkra, ahol nem csak a kosárlabdatudás fog dominálni…

Mit vársz a találkozótól?

– Hajtós, agresszív és fegyelmezett játékkal képesek leszünk jó teljesítményt nyújtani a BEAC ellen.

Mit csinálsz, amikor nem kosarazol?

– Próbálok kikapcsolódni, sétálgatni vagy úszni. Ha kicsivel több idõm van, hazamegyek Budapestre a páromhoz.

Ha nem kosárlabda, akkor milyen sportágat választottál volna vagy választanál ma?

– Valószínûleg vagy maradtam volna az aerobicnál, mivel 8 évig versenyszerûen ûztem, a másik pedig az úszás, amit jelenleg oktatok is. De a kosárlabda iránti szeretetem örök.

Mire lehet képes a csapatod ebben a szezonban? Mit vársz magadtól a bajnokságban?

– Úgy érzem, ha a csapat át bírja lépni a saját árnyékát, akkor fogunk tudni meglepetéseket is okozni a bajnokságban, amihez egy BEAC elleni gyõzelem mindenképp szükséges és nagy löketet tudna adni a csapatnak. Amit elvárnék magamtól, hogy azt a teljesítményt tudjam nyújtani, amit Szike elvár tõlem és meghatározó, hasznos játékosa legyek a csapatnak.

Hirdetés