Nyilatkozatcsokor a Cegléd – BEAC mérkőzés után
:
:
A VBW CEKK Cegléd 65-59-re legyőzte az ELTE-BEAC Újbudát a hazai élvonal 17. fordulójában. Nyilatkozatcsokor a kosarsport.hu segítségével.
VBW CEKK Cegléd – ELTE-BEAC Újbuda 65-59 (14-14, 6-15, 20-12, 25-18)
Gabriel Carrasco (vezetőedző, VBW CEKK Cegléd): Mindig örülök a győzelemnek a játkosaim miatt, mert keményen dolgoznak. Minden győzelmet meg kell becsülni, mert idén a magyar bajnokság nagyon kiegyenlített, minden csapat küzd és senki ellen sem lehet biztosra menni.
Balogh Judit (vezetőedző, ELTE-BEAC Újbuda): Aki itt volt látta, hogy nem ez volt az évszázad mérkőzése. Úgy érzem, engem becsaptak gyerekkoromban, mikor azt mondták a mesékben, hogy a parasztlegényből király lesz. Ez nem igaz, nem lesz. Egy légióssal, nyolc U20-as játkossal a keretben nem tudunk megverni olyan csapatokat, melyeknek jobb a játékosállománya, de büszkének kell lenni magunkra, mert hetek óta helytállunk nálunk erősebb csapatok ellen.
Licskai Zsófia (VBW CEKK Cegléd): Tudtuk, hogy komolyan kell venni a BEAC-ot. Az, hogy csak egy győzelmük van, senkit ne tévesszen meg, mert több meccsen is csak 1-2 ponttal kaptak ki. Mi nagyon keményen dolgoztunk az elmúlt hetekben, és örülök ennek a győzelemnek. Nem ijedtünk meg, hogy a félidőben 9 ponttal vezetett a BEAC, türelmesek voltunk, higgadtak maradtunk és vissza tudtunk jönni. Örülök a győzelemnek és megyünk tovább.
Laklóth Anna (ELTE-BEAC Újbuda): Gratulálok az ellenfélnek, mert úgy gondolom, az első félidőben olyan elsősorban mentális előnyt építettünk ki, amiből nehéz lehetett visszajönni, de vissza tudtak jönni a mérkőzésbe. Azt érzem, megint egy olyan meccset veszítettünk el, amit akár meg is tudtunk volna nyerni. Emiatt kicsit szomorú vagyok, azonban előre mutató jeleket láttam a csapatnál, ami elsősorban a play-outnál lesz majd fontos. Próbálunk előre nézni és a pozitív dolgokba kapaszkodni.

Fotó: kosarsport.hu
