Nyilatkozatcsokor a Cegléd – Szekszárd összecsapást követően
:
:
Az Atomerőmű KSC Szekszárd 73-58-ra verte a VBW CEKK Ceglédet a hazai élvonal 21. fordulójában. A szombati eredmények alakulása után a Szekszárd matematikailag is bebiztosította az alapszakasz harmadik helyét. Nyilatkozatcsokor a kosarsport.hu segítségével.
VBW CEKK Cegléd – Atomerőmű KSC Szekszárd 58-73 (13-24, 18-17, 18-17, 9-15)
Gabriel Carrasco (vezetőedző, VBW CEKK Cegléd): Voltak momentumok, mikor úgy tűnt, hogy talán vissza tudunk jönni a meccsebe, nyolc pontra felzárkóztunk, de az utolsó negyedben nagyon kevés pontot szereztünk és így nem volt esélyünk. Küzdött a csapat, de ma ez nem volt elég.
Djokics Zseljko (vezetőedző, Atomerőmű KSC Szekszárd): Az utóbbi meccseken jó ritmusba kerültünk, a mai mérkőzést is végig kontrolláltuk, és meg tudtuk nyerni. Gratulálok a játékosaimnak, a győzelemhez és hogy a kemény munka eredményeként bejutottunk az alapszakasz végén a legjobb négy közé.
Ketia Swanier (VBW CEKK Cegléd): Egy nagyon jó és erős csapat ellen játszottunk, és bár nem adtuk fel egy percre sem, a legvégéig küzdöttünk, ez ma sajnos csak ennyire volt elég.
Marie Ruzickova (Atomerőmű KSC Szekszárd): Tudjuk, hogy a szezon valamennyi mérkőzése nagyon fontos, így ez a meccs is fontos volt számunkra. Minél több győzelmet szeretnénk, hogy a lehető legjobb helyen zárjuk az alapszakaszt, és azért is fontos volt ma nyerni, hogy a Magyar Kupára jó hangulatban készülhessünk.
