Hirdetés
Magyarország

Nyilatkozatcsokor a csütörtöki Euroliga mérkőzések után



:

:

Fotó: FIBA.Basketball / Sopron Basket – Gáspár Dávid

Hirdetés

Csütörtökön a z 5. fordulóval folytatódott a 2022/2023-as Euroliga-szezon. Ezúttal két magyar csapatot, a Sopron Basketet és a DVTK – Hun-Therm együttesét követhettük mérkőzéseken. A klubok segítségével gyűjtöttük csokorba a főszereplők értékelését.

Sopron Basket – Perfumerías Avenida Salamanca 53-75 (12-21, 12-25, 17-15, 12-14)

Beszámoló ITT.

Gáspár Dávid (vezetőedző, Sopron Basket): “Gratulálok a Salamancának! Nem leptek meg minket, azt nyújtották, ami évek óta jellemzi őket. Tudtuk, mire számítsunk, de nem tudtuk azt végrehajtani, amit kellett volna. A legrosszabb az egészben, ami fáj nekem a mai játékunkban, az az, hogy energia nélkül, rossz mentalitással kosárlabdáztunk az első félidőben. Beszélhetünk taktikai dolgokról, arról, mit, hogyan kellett volna csinálni, de az nem történhet meg, hogy hazai pályán az ellenfelünk így szétszedjen minket. Ez egy olyan pont, amin dolgoznunk kell! Sok rutintalan játékosunk van, akiknek szükségük van időre, hogy napról napra építsék magukat, és a változások mentén a csapatnak is, ahogy azt a Salamanca is teszi. Hinnünk kell a befektetett munkában, és biztos vagyok benne, hogy napról napra jobbak leszünk, mert ez jellemzett minket eddig is, és a jövőben is ezen az úton maradunk. Gratulálok ellenfelünknek, nagyon megérdemelt győzelmet arattak! Mi pedig felemeljük a fejünket és megyünk tovább. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy ilyen szép számmal kijöttek ma egy izgalmas mérkőzés reményében, és az eredmény kedvezőtlen alakulása ellenére is végig mögöttünk álltak, támogattak minket, melyet nagyon értékelünk!”

Jelena Brooks (Sopron Basket): “Gratulálok a Salamancának, fantasztikus teljesítményt nyújtottak! Ahogy kezdtünk, azzal extra energiát adtunk nekik. Nagyon jó százalékkal dobtak a pálya minden pontjáról. Nem tudtuk sajnos mindazt megvalósítani, amin az elmúlt edzéseken dolgoztunk. A szünet utáni első pár percben tudtunk csak megfelelő energiával játszani. Sokat tanulhatunk ebből a meccsből. A profi sport azonban ilyen, előre kell néznünk, hiszen vasárnap jön a következő feladat, arra kell mostantól koncentrálnunk.”

Roberto Iniguez (vezetőedző, Perfumerias Avenida Salamanca): “Sok érzés kavarog bennem, mióta Sopron felé vettük az irányt. Nagy megtiszteltetés és boldogság, hogy itt lehetek. Nagyszerű érzés, úgy érzem magam, mint otthon, mint egy családban, akiknek mindig a legjobbakat kívánom! Gratulálok nekik, hogy nagy hátrányból is megpróbáltak visszajönni, nem adták fel. Az élet, egy szezon azonban ilyen, időnként elesünk, de ezekből tanulni kell, felállni és dolgozni tovább. Ami minket illet. Követtük a tervet, megpróbáltuk azt mutatni, akik vagyunk, amit játszani szeretnénk. Egy építkezési folyamatban vagyunk, megyünk előre az úton. A játék alakulása mentén mélyebb rotációval játszottunk, tudtuk tartani a nagy intenzitást. Ki kell emelnem Silvia Dominguez személyét, akinek a jelenléte, játéka egy olyan pluszt ad a csapatnak, mely nehezen írható körül. Kulcsjátékos minden szempontból! Köszönjük a soproni szurkolóknak a fogadtatást és a hangulatot, amit teremtettek.”

Bridget Carleton (Perfumerias Avenida Salamanca): “Remekül teljesítettünk a mai napon! Még csak pár edzésen vagyok túl a lányokkal, de gyorsan megtaláltuk az összhangot. A mérkőzés elejétől fogva nagy energiát tettünk ki a pályára, melyet végig fenn is tartottunk.”

Spar Girona – DVTK – Hun-Therm 58-64 (19-19, 14-13, 13-21, 12-11)

Beszámoló ITT.

Völgyi Péter (vezetőedző, DVTK – Hun-Therm): “Nagyon büszke vagyok a lányokra, ma a szezon legfegyelmezettebb játékát nyújtották a pályán. Kihasználtuk, hogy az ellenfelünk nem mutatott jó dobóformát, helyenként ötletes támadójátékunk mellett ma a nagyon fegyelmezett védekezésünk hozta meg ezt a nagyszerű sikert.”

Fotó: FIBA.Basketball / DVTK – Hun-Therm – Völgyi Péter

Hirdetés