Hirdetés
Magyarország

Nyilatkozatcsokor a Hepp Kupa elődöntők után



:

:

Fotó: Tóth Zsombor / Soproni Darazsak Sportakadémia

Hirdetés

Szombaton rendezték a Hepp Kupa elődöntőit Sopronban. Az Atomerőmű KSC Szekszárd II. és a Sportdarázs-SMAFC vívta ki a fináléba kerülést. Nézzük, hogy a vezetőedzők miként értékeltek.

Csata DSE – Atomerőmű KSC Szekszárd II. 47-60 (13-15, 12-10, 14-14, 8-21)

Beszámoló ITT

Bódi Ferenc (vezetőedző, Csata DSE): Nagyon büszke vagyok, és gratulálok a csapatomnak, mert három negyeden keresztül nyílttá tudtuk tenni ezt a mérkőzést. Ha van egy kis szerencsénk, és pontosabbak a befejezéseink, akkor talán egy még szorosabb meccset tudtunk volna játszani. Úgy gondolom, hogy ennek a fiatal társaságnak ez egy szenzációs dolog, és nagyon nagy eredmény. Helyenként egész jól tudtunk játszani támadásban és védekezésben is. A Szekszárdnak gratulálok, és sok sikert kívánok a döntőben, teljesen megérdemelték.

Studer Zsuzsa (vezetőedző, Atomerőmű KSC Szekszárd II.): Látszódott a lányokon, hogy szeretnék a Hepp-kupát minél sikeresebben befejezni, és úgy is kezdtük a mérkőzést, mintha óriási teher lenne a vállunkon. Mindenki nagyon izgult, de az utolsó negyedre elengedtük magunkat, és a lányok is sokkal bátrabban játszottak, az utolsó negyedet simán meg tudtuk nyerni, és ezért lett a vége sima győzelem.

Sportdarázs-SMAFC – SZPA-HSE 96-45 (27-13, 28-15, 25-9, 16-8)

Beszámoló ITT

Giustino Altobelli (vezetőedző, Sportdarázs-SMAFC): Több új játékos is pályára lépett a csapatban, akiknek a beépítésére nem volt sok időnk, de tudjuk, hogy ha versenyben szeretnénk maradni, akkor magas ritmusban kell játszanunk, valamint keményen védekezni és küzdeni. Ha jobb napot fogunk ki, akkor be is dobjuk a helyzeteinket, de a lényeg a mentalitás. Úgy gondolom, hogy ma jó mérkőzést játszottunk, a végén pedig lehetőséget adtam azoknak a játékosoknak is, akik általában kevesebb szerepet kapnak. Ezt a mérkőzést mostantól el kell felejtenünk, és csak a holnapi döntőre kell koncentrálnunk. Nincs sok időnk, de ilyenek a kupadöntők!

Haris Róbert (vezetőedző, SZPA-HSE): Úgy gondolom, meglátszott az edzések hiánya, és kijött a két csapat közti minőségi különbség. A Sopronnál sok játékos eggyel, vagy a kár kettővel magasabb osztályban pallérozódik hétről hétre. Gratulálok nekik, egyértelműen megérdemelték a győzelmet. Sok sikert kívánok nekik a döntőben, mi pedig várjuk a Csata elleni bronzmérkőzést!

Hirdetés