Nyilatkozatcsokor a junior negyeddöntők után
:
:
Szerdán rendezték a Nemzeti Leány Junior Bajnokság negyeddöntőit. Nyilatkozatcsokor a hunbasket.hu segítségével.
Vasas Akadémia/A – Zsíros Akadémia Kőbánya 95-42 (28-10, 17-12, 28-13, 22-7)
Igor Skocovski (vezetőedző, Vasas Akadémia/A): Nagy különbséggel sikerült nyernünk, kijött a két csapat közti különbség. Nem minden úgy alakult, ahogy terveztük, a megbeszélteket csak részben sikerült megvalósítanunk. Ennek ellenére gratulálok a lányoknak! A tűz, amit kértem, maximálisan megvolt a csapatban.
Tatár István (vezetőedző, Zsíros Akadémia Kőbánya): A pályán kijött a két csapat közti különbség, igyekeztünk helyt állni. Úgy gondolom, a folytatásban ennél csak jobb lehet, küzdünk tovább.
Atomerőmű-KSC Szekszárd – Vasas Akadémia/B 83-51 (21-14, 12-16, 26-11, 24-10)
Harsányi Mária (vezetőedző, Atomerőmű-KSC Szekszárd): Nagyon kínlódtunk az első félidőben a Vasas kadett csapata ellen, faultproblémáink is voltak, így a legjobb játékosunkat, Miklós Melindát pihentetni kellett. A második félidőben mutattuk meg igazi arcunkat: sokkal jobban védekeztünk, kreatívabbak és pontosabbak voltak támadásaink. Örülök, hogy sikerült bejutnunk a legjobb négybe, izgatottan várjuk a folytatást!
Rátkainé Eördögh Edit (vezetőedző, Vasas Akadémia/B): Úgy gondolom, fiatal csapatunk nagyon szépen helyt állt. Számunkra a junior döntő leginkább a tapasztalatszerzésről szól, így igyekeztem levenni minden nyomást a lányokról. Véleményem szerint kitartóan és eredményesen rángattuk az oroszlán bajszát egy félidőn keresztül, hiszen ez a Szekszárd kadett korosztályban bajnoki címet nyert. Lelkesen kezdtük a találkozót, a második félidőben azonban fizikálisan és fejben is elfáradtunk. Nehéz ellensúlyozni egy teljes mérkőzésen át a rutint és a kilókat, ráadásul a faulthatár is magasabban van egy kadett bajnokihoz képest. Büszkék lehetünk magunkra az első félidőben mutatott játék alapján!
Csata DSE – BEAC-Újbuda KA/A 85-35 (26-11, 16-11, 20-9, 23-4)
Bódi Ferenc (vezetőedző, Csata DSE): Nehezen lendültünk bele a mérkőzésbe, miután azonban a lányokról is picit lejjebb ment a döntős teher, láthattunk szép megmozdulásokat. Örülök, hogy magabiztosan tudtuk nyerni az első mérkőzésünket, ez is volt a célunk. További sok sikert kívánok a BEAC csapatának!
Horváth Bianka (vezetőedző, BEAC-Újbuda KA/A ): A bajnoki döntő első mérkőzése előtt mindig nagy izgalmak vannak a lányokban, ez most még jobban meglátszott a találkozó elején, mivel a Csata ellen kellett játszanunk. Meg voltunk illetődve, és egy picit túl nagy tiszteletet mutattunk ellenfelünknek. Ennek ellenére ki tudtunk törni saját árnyékunkból, voltak kifejezetten szép megmozdulásaink. Célunk a továbbiakban az ötödik hely megszerzése, mindent megteszünk azért, hogy el tudjuk érni.
NKA Pécs – DVTK Akadémia 91-43 (26-14, 30-14, 26-9, 9-6)
Szentendrei Áron (vezetőedző, NKA Pécs): A hosszú utazás ellenére is föl tudtunk pörögni, aminek nagyon örülök. Maximális koncentrációval lépett pályára mindenki, ennek meg is lett az eredménye. Örülök, hogy magabiztosan nyertük az első mérkőzést, további sok sikert kívánok a DVTK Akadémiának!
Magyar Gergely (vezetőedző, DVTK Akadémia): Úgy gondoltam a mérkőzés előtt, hogy sokkal több van bennünk. Abszolút jár a gratuláció a Pécsnek, hiszen az elejétől érvényesíteni tudta akaratát, és ránk erőltette azt a játékot, ami nekünk nem fekszik! Nagyon bizonytalanok voltunk támadásban az elejétől, ez rá is nyomta bélyegét az egész meccsre. A második félidőben a becsületünkért harcoltunk, sajnos ez sem sikerült maradéktalanul. Gratulálok a Pécsnek, a folytatásban igyekszünk jobb arcunkat mutatni!

Fotó: Vasas Akadémia


