Hirdetés
Magyarország

Nyilatkozatcsokor a keddi bajnoki mérkőzések után



:

:

Fotó: Makó Éva / MTK Budapest

Hirdetés

Kedden két mérkőzést is rendeztek a magyar bajnokságban, nézzük miként nyilatkoztak a mérkőzések főbb egyéniségei.

ELTE-BEAC Újbuda – Atomerőmű KSC Szekszárd 64-82 (16-22, 15-10, 23-19, 10-31)

Balogh Judit (vezetőedző, ELTE-BEAC Újbuda): Az elmúlt években ezeket a meccseket nem igazán tudtuk használni, most végre tudtunk élni azzal, hogy a bajnokság topcsapata ellen játszhattunk. Eddig olyan kettes tanulók voltunk, most ötösre vizsgáztunk. Harcosok voltak a lányok, egytől egyig, nem volt az a puding, az a löttyettség. Indulatokat váltott ki minden oldalon, de legalább voltak indulatok! Egy 80 pontos meccsért nem jönnek ki a nézők, ezért igen. Gratulálok a Szekszárdnak, sok sikert kívánok nekik a bajnokságban és az Euroligában is, hiszen ez egy nagyon nagy lépés, amivel remélem, élni fognak.

Zseljko Djokics (vezetőedző, Atomerőmű KSC Szekszárd): Gratulálok a BEAC-nak, azzal az agresszivitással játszottak, amit a saját csapatomtól is szeretek látni. Ma hiányzott a játékunkból a szenvedély, ami nem jó, de valahol érthető is, hiszen nagyon kemény mérkőzéseken vagyunk túl. Úgy kellett dolgoznunk az alapozás során, hogy csapatként az Euroliga-selejtezőben legyünk jó formában, így most kezdünk keményen edzeni. Ez meglátszott a dobóformánkon, tripláról a végéig nem is találtunk be. Azért mindenképp dicséret illeti a csapatomat, hogy a végjátékban volt karakterünk. Az új figuráink egyelőre nem működtek, de legalább a terv megvolt. Gratulálok mindkét szurkolótábornak, a tavalyi év után szenzációs újra ilyen hangulatban játszani.

Koch Dóra (ELTE-BEAC Újbuda): Gratulálok az ellenfelünknek, a végén magabiztosan győztek. Úgy érzem, mindenki együtt élt a mérkőzéssel, aki jött, mindenki nekiugrott az ellenfélnek. Látszott a lányokon, hogy harcolni akarunk, nyerni akarunk és odatettünk mindent. Van, akit már majdnem le kellett húzni a pályáról, úgy elfáradt, de nem baj, ez a lényeg. Azt gondolom, hogy nagyon sokat dolgoztunk augusztus óta, ez kezd meglátszani, és jó irányba haladunk, úgyhogy csak így tovább!

Milic Nikolina (Atomerőmű KSC Szekszárd): Gratulálok az ellenfélnek, a legvégéig nagyon jól küzdöttek. Magunkról szólva, csak az elején voltunk jók, a meccs további részében nem a saját játékunkat játszottuk. Nem találtuk a ritmusunkat, hagytuk, hogy ők diktálják a tempót, és mi üldöztük őket. Nem dobtunk jó százalékkal távolról, sok üres dobást és könnyű ziccert engedtünk a BEAc-nak. Mindössze az utolsó három percben játszottuk azt, amit az egész mérkőzésen kellett volna. Tanulnunk kell ebből a mérkőzésből, javítani a hibáinkat, kielemezni őket, és dolgozni azokon, amiket jobban kellett volna csinálnunk.

TFSE-MTK – Sopron Basket 32-70 (2-18, 12-24, 11-8, 7-20)

Magyar Bianka (vezetőedző, TFSE-MTK): Szerettük volna a mai mérkőzésünkre kilátogató, ötven évvel ezelőtti bajnokcsapatot egy izgalmas meccsel megtisztelni, de ez sajnos nem valósult meg. A Sopron minden elemben felmúlt minket. Egyedül a harmadik negyedben voltak pozitívumok, azt a negyedet egyébként sikerült is megnyernünk. A fiatal játékosaink kaptak elég játéklehetőséget, odatették magukat, próbáltak vele élni. Gratulálok a Sopronnak! Nagyon komolyan vették a mai meccset, nagyon szépen felkészültek belőlünk. Minket talán a PEAC ellen első vereség jobban megviselt, mint kellett volna. Még egyszer gratulálok a Sopronnak és sok sikert kívánok az Euroligához!

Gáspár Dávid (vezetőedző, Sopron Basket): Először is köszönjük a gratulációt! A mai mérkőzéssel kapcsolatban azt gondolom, hogy nagyon fókuszáltak voltunk, minden előre megbeszéltet meg tudtak valósítani a játékosok. Nagyon örülök a fiatal játékosok játékperceinek és a helytállásuknak. Ugyancsak gratulálok a tapasztaltabb játékosoknak, nagyon jól irányították és kontrollálták a mérkőzést, a kulcsszituációkban rendre jó döntést hoztak. Megyünk tovább és ugyanezzel az elánnal dolgozunk tovább!

Dúl Panka (vezetőedző, TFSE-MTK): Nagyon nagy pozitívum volt a mérkőzés során, hogy bárki, aki feljött a kispadról szívét-lelkét kitette a csapatért. Úgy gondolom a folytatásban ebből tudunk majd építkezni.

Nevena Jovanovic (vezetőedző, Sopron Basket): Úgy készültünk, hogy ez a mérkőzés kemény lesz. Nem is olyan rég még kikaptunk itt. Megmutatkoztak a csapat hiányosságai, de büszke vagyok arra, hogy ki tudtunk állni egymásért.

Hirdetés