Hirdetés
Magyarország

Nyilatkozatcsokor a magyar csapatok keddi Euroliga mérkőzése után



:

:

Fotó: Magasi Dávid

Hirdetés

Kedden hét mérkőzést rendeztek a női kosárlabda Euroligában. A Sopron Basket 79-72-re verte a Dinamo Kurszkot, míg az Atomerőmű KSC Szekszárd 82-67 arányban alulmaradt a címvédő UMMC Jekatyerinburggal szemben. Nyilatkozatcsokor a klubok honlapjainak a segítségével.

Sopron Basket – Dinamo Kurszk 79-72 (30-9, 11-25, 21-17, 17-21)

Beszámoló ITT

Gáspár Dávid (vezetőedző, Sopron Basket): Nagyon örülök a győzelemnek! Két arcunkat mutattuk az első félidőben, még akkor is, ha tudtuk, hogy az első negyed után jóval nehezebb dolgunk lesz. Viszont a második negyedben egy jobb fókusszal, jobb döntésekkel nagyobb előnyről is fordulhattunk volna. Így azonban egy nyílt mérkőzés következett, mely egy ilyen remek edzői stábbal és játékosokkal rendelkező Kurszk ellen nagy kihívás volt. Büszke vagyok a lányokra, különösen arra, ahogy az ősz folyamán dolgozat! Nem foglalkoztak a problémákkal, profin tették a dolgukat, élmény volt őket edzeni! Folytatjuk a munkát a céljaink elérése érdekében. A Kurszknak sok sikert kívánok a folytatáshoz!

Gabby Williams (Sopron Basket): Nagyon jól kezdtünk, ültek a dobásaink is, de utána nem járattuk jól a labdát a második negyedben, kijött, hogy miken kell még sokat dolgoznunk. Büszke vagyok a győzelmünkre!

Vasily Karasev (vezetőedző, Dinamo Kurszk): Az első negyedben nagy hátrányba kerültünk, talán az üres lelátók előtt pályára lépő játékosaink nem voltak felkészülve erre a hangulatra. Utána jobban játszottunk, de 24 pont hátrányról visszajönni sok energiát emésztett fel. Így egyszerűen nem lehet kezdeni egy mérkőzést, ezen dolgoznunk kell!

Epiphanny Prince (Dinamo Kurszk): Nagyon agresszívan kezdett a Sopron. Az első negyedben összeszedett nagy hátrányból visszakapaszkodtunk, de ez sok energiánkat vitte el.

Atomerőmű KSC Szekszárd – UMMC Jekatyerinburg 67-82 (20-27, 12-18, 20-20, 15-17)

Beszámoló ITT

Djokics Zseljko (vezetőedző, Atomerőmű KSC Szekszárd): Nagy büszkeség a városnak, hogy ilyen csapatot fogadhattunk, mint a Jekatyerinburg. Nem szeretek kikapni, de élvezet volt látni ezt a mérkőzést. Gratulálok a csapatomnak, végig küzdöttünk és harcoltunk, az ilyen találkozókból lehet igazán tanulni.

Hirdetés