Hirdetés
Utánpótlás

Nyilatkozatcsokor a serdülő elődöntők után



:

:

Fotó: Osztie Tibor / DVTK.eu

Hirdetés

Szombaton rendezték a Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság elődöntőit. Eldőlt, hogy vasárnap 15 órától DVTK Akadémia – Atomerőmű-KSC Szekszárd finálét rendeznek. Nézzük, hogy az elődöntőket követően a vezetőedzők miként értékeltek.

Forrás: Fireplace Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság “A” Döntő 2023 Facebook

Csata DSE/A – DVTK Akadémia/A 43 -59 (12-9, 11-8, 7-19, 13-23)

Semsei Barbara (vezetőedző, Csata DSE/A): Gratulálok a döntőbe jutáshoz a DVTK-nak, ugyanazzal a problémával küzdöttünk, mint tegnap, nem tudunk kosarat dobni. 40 dobott ponttal nem lehet mérkőzést nyerni, főleg nem egy országos döntőben. Megpróbáljuk összeszedni magunkat holnapra, és megszerezni a bronzérmet.

Ambrus Erzsébet (vezetőedző, DVTK Akadémia): Határtalanul boldog vagyok, mert iszonyú sokat dolgoztunk ebben az évben. Nagyon messziről indultunk, és az, hogy ezt meg tudtuk lépni és ilyen különbséggel tudtunk nyerni, az megmutatja a lányoknak, hogy érdemes beletenni ezt a kemény munkát. Egy csapatot láttunk ma, akik kitették a szívüket a pályára a második félidőben, emiatt nem volt kérdés, hogy mi fogunk nyerni.

BEAC – Újbuda KA/A – Atomerőmű-KSC Szekszárd 62-63 (20-13, 18-22, 13-19, 11-9)

Laklóth Anna (vezetőedző, BEAC-Újbuda KA): Gratulálunk a Szekszárdnak a győzelemhez! Fájdalmas nagyon most ez a vereség, de ebből is felállunk és megyünk tovább! Nekem ezek a lányok már bajnokok!

Harsányi Mária (vezetőedző, Atomerőmű-KSC Szekszárd): Rossz játékkal ugyan, de bejutottunk a döntőbe, aminek nagyon örülök. Az egész éves kemény munkánk most itt beérett, nagy örömet okozott ez a csapatnak. Óriási bravúr, hogy bejutottunk a döntőbe, holnap igyekezni és harcolni fogunk!

Fotó: Osztie Tibor / DVTK.eu

Hirdetés
Hirdetés