Hirdetés
Magyarország

Nyilatkozatcsokor a Sopron Basket – DVTK mérkőzés után



:

:

Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket

Hirdetés

Pénteken egy mérkőzést rendeztek a hazai élvonalban. Ezen a Sopron Basket a DVTK gárdáját 84-49-re múlta felül. A kosarsport.hu segítségével gyűjtöttük csokorba, hogy miként értékeltek a főszereplők.

Sopron Basket – DVTK 84 -49 (33-6, 19-18, 21-9, 11-16)

Beszámoló ITT

Gáspár Dávid (vezetőedző, Sopron Basket): Az elveszített kupa döntő után folyamatos azon dolgozunk, hogy feltárjuk az okokat, és látva a mérkőzést javítsuk a hibákat. Cél, hogy sokkal kevesebb hullámzás jellemezze a játékunkat. Örömteli volt látni a csapatot a mai estén, koncentrációban, akaratban, kivitelezésben is jól teljesítettünk. Bízom benne, hogy ezen az úton maradunk. Köszönjük a gratulációt, a DVTK komoly ellenfél, melyet korábban is bizonyított. Kívánok nekik sok sikert! Nekünk a következő állomás az Euroliga rájátszás. Ugyanilyen elánnal, odafigyeléssel akarunk pályára lépni és mindent megtenni a győzelemért.

Völgyi Péter (vezetőedző, DVTK): Az első negyedben eldőlt a mai találkozó. Próbáltam felkészíteni a csapatot arra, hogy mi várhat ránk ma. A Sopron remekül játszott, volt egy kiemelkedő vezéregyénisége, aki kiváló dobóformát mutatott. Nem tudtunk reagálni a védekezésükre, összedőlt ezáltal a rendszerünk, és mire észbe kaptunk, a mérkőzés eldőlt. Ekkora különbség nincs a két csapat között. Gratulálok a Sopronnak, ma minden szegmensében felénk nőtt a pályán!

Gabby Williams (Sopron Basket): Jó mérkőzés volt ahhoz, hogy elkapjuk a ritmust az Euroliga rájátszása előtt. Mindenki magabiztos, koncentrált volt, nagyon örülök a mutatott játéknak!

Milica Jovanovic (DVTK) Borzasztóan kezdtünk, ami meghatározta a folytatást. Rengeteg eladott labdánk volt, melyek számát csökkenteni kell. A kupa győzelem után megmutatta, hogy miken kell még dolgoznunk, mit kell másképpen csinálnunk. Ez egyénenként és csapatként is szolgálja a fejlődésünket.

Hirdetés