:
:
Az Euroliga 5. fordulójában a Sopron Basket három kiélezett negyed után 84-69-es vereséget szenvedett a Famila Schiótól. A klub honlapjának segítségével gyűjtöttük csokorba a főszereplők értékelését.
Sopron Basket – Beretta Famila Schio 69-84 (18-22, 20-15, 23-22, 8-25)
Gáspár Dávid (vezetőedző, Sopron Basket): Egy elvesztett mérkőzés után nehéz azonnal a pozitív értékeket meglátni és beszélni róluk. Azonban, ha végignézzük azt a folyamatot ahogy elkezdtük az első Euroliga meccsel, és azt ahogy ma zártunk, látni kell, hogy sokkal hosszabbra sikerült kitolni a jó periódusokat. A 3. negyed végéig ellenfelei voltunk a Schionak, akik megérdemelten nyertek. Gratulálok nekik! Az utolsó negyedre fizikálisan és mentálisan is felőrlődtünk, és azokat az erényeket, melyek előtte eredményre vezettek, már nem tudtuk felmutatni. Ezen a téren előbbre kell lépnün! Remélem mindenki egészségesen érkezik vissza a szünet után és semmi nem fogja hátráltatni a munkát. Szurkolóinknak szeretnénk megköszönni a biztatást, a hangulatot, ami ma jelen volt a csarnokban. Megyünk tovább!
Jelena Brooks (Sopron Basket): Nehéz itt ülni, egy vereség után, de ha a 3. negyed után lefújták volna a meccset, akkor most mindenki boldog lenne. Egy meccs azonban 40 percig tart, és egy ilyen csapattal szemben, aki 12 Euroliga szintű játékossal rendelkezik, végig bírni kell energiával. Ez ma sajnos nem sikerült, de az első 30 perc során jó ritmusban és energiával kosárlabdáztunk. Jó volt ma a pályán lenni! Ezen az úton kell továbbmenni és remélem, hogy a szünet innen tudjuk folytatni. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy kijöttek ma is támogatni minket. A szünet után találkozunk újra!
Victor Lapena (vezetőedző, Beretta Famila Schio): Mindenekelőtt gratulálok Ilariának! A munkája, a hozzáállása, a teljesítménye mind azt mutatta ma, amit edzőként elvárok a játékosaimtól, a csapattól! Az utolsó negyedben minden téren jól teljesítettünk, de különösen védekezésben. Nagyon értékes győzelmet arattunk! Ezzel a következő körbe jutottunk, és remélem, hogy ezen az úton megyünk tovább. Csak munkával, tökéletes hozzáállással lehet az Euroligában odaérni a csúcsra. Gratulálok csapatom többi tagjának is, mindenki hozzátett valamit a sikerhez!
Iliara Panzera (Beretta Famila Schio): Kemény meccs volt, főleg az első félidőben küszködtünk egy kicsit. Utána elkezdtünk futni, keményen védekezni, jó dobásokat kiválasztani, és Jessica (Shepard) fontos kosarakat szerzett.
Videós összefoglaló



